Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 60-61. (Budapest, 1983)
Raffael-gyűjtéstörténeti kutatások. Raffael művek Budapesten
Sylvia Piccolomininek 1542-ben Nápolyba küldött hozományáról készült jegyzékben szerepel: „il tondo bello di casa con la Madonna, il Signore piccolo che dorme e S. Giovanni opera di Raffaello." A 200 scudira értékelt festményt, valamint többek közt egy breviáriumot, mely II. Pius pápáé volt, Innico Piccolominivel, Capestrano hercegével kötött házassága alkalmából Sylvia magával vitte Nápolyba. Jóllehet a nápolyi Piccolominik inventárjaiban nem szerepel s ezentúl nyomavész, a sienai főúri tulajdonból származó, s alig húsz évvel Raffael halála után hivatalos okiratban magas értékeléssel 37 szereplő alkotás feltehetően valóban Raffael műve s a későbbiekben oly sokszor másolt kompozíció eredetije volt. Cutolo, aki ezekre az összefüggésekre 1930-ban rámutatott, jó néhány változatot is ismertetett Nápolyból és Dél-Itáliából s egy további variánst Sevillában feltételesen az elveszett eredetivel azonosított. Minthogy azonban ismertetése hézagos és szakmai szempontból sem problémamentes, érdemes itt a budapesti kép kapcsán a tényállást gondosan megvizsgálni s az egyes verziók történetét, adottságait közelebbről elemezni. 1. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Ltsz. 160. Olaj, fa, átmérő 122 cm (44—47. kép). 1870 az Esterházy gyűjteményből. Az Esterházy képtár 1812. évi laxenburgi katalógusában és az 1820. évi leltárban Raffael műveként idézik. A fennmaradt nyugta szerint 1810 dec. metszette Martin F. Frey Esterházy herceg számára (48. kép). Feltehetően az a Raffaelnek tulajdonított Madonnakép. melyet 1809-ben vásároltak más festményekkel együtt Adam Braun bécsi festő és műkereskedőtől. 38 1982-ben restaurálta a képet Somogyi Ember Veronika. A letisztítás során eltávolította a megsárgult firniszréteget és az átfestéseket, szabaddá tette az eredeti vékony és finom festékréteget. A színek egyes részeken, pl. az ég kékje, Mária ruhája stb. az idők során némiképp megváltoztak, elhalványodtak. A kivitelezés részletekben gazdag, a rajz határozott bár nem éppen szép, a kifejezés inkább bágyadt, élettelen. A festésmódról ítélve a 16. század végén készülhetett Raffael egy firenzei korszakbeli Madonna-képe után. 2. Wied herceg tulajdonából, Neuwied, elárverezve Sothebynál, London, 1967. VII. 5. Olaj, fa, átmérő 116 cm. Wied herceghez 1850-ben került II. Vilmos holland király hagyatékából. A király több más képpel együtt 1847ben vásárolta Lucien Bonaparte gyűjteményéből. 39 Lucien Bonaparte 1816. évi londoni árverésének katalógusa szerint ,,It was formerly in the possession of Count Duke Olivares, to whom in the Reign of Philipp IV. it was presented by 37 1606-ban említenek a mantuai hercegnek egy Raffael Madonna-képet, amely 300 scudiba került s amelyért 500-at kérnek. A mantuai inventárban 1627-ben Raffael híres Peria-ját 200 scudira értékelték, — a hagyomány szerint Vincenzo Gonzaga egy hercegséget adott volt érte 50 000 scudi értékben, 1. L u z i o : id. mű 262, 90, 61, 155. Michel Particelli, Seigneur d'Hemery hagyatéki leltárában 1650-ben Párizsban a Diadèmes Madonna 500 L-al szerepelt, (1. Bulletin de la Société d'Histoire de l'Art Français, 1930. 90). 1686-ban Marchese del Carpio, nápolyi alkirály az Alba Madonnáért 1000 scudit fizetett, 1820-ban Coesvelt 4000 fontért, Andrew Mellon 1931-ben 1 166 400 dollárért vásárolta meg (Washington, Nat. Gall.). Raffael utáni kópiákat mintegy 8—10 scudira értékelnek (1. pl. Al. Bonelli inventár Róma, 1598) és 30—40 scudiért készítenek. 38 Meiler : id. mű 67,76; volt az Esterházy képtárban a képnek egy négyzetes alakú másolata is, az 1820-as leltárban (68. sz.) mint „Alt Deutsche Schule nach Raphael" említve; 1841-ben a kismartoni prépostnak küldték, azóta nyoma veszett. 39 II. Vilmos király képéről a beszámolókat 1. Kunstblatt (Stuttgart) 1847, 252, 1848, 24, 1849, 9 és Deutsches Kunstblatt (Tübingen) 1850, 294. Az árverésen a képet 1850-ben visszavásárolták. Metszette Achille Martinet.
