Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 55. (Budapest, 1980)

Ferdinand Georg Waldmüller képek Magyarországon

Nemzeti Múzeumba, mint Bubics Zsigmond ajándéka,

9 aki 1848-tól az Esterházy fiúk nevelője volt Bécsben. Waldmüller 1822-ben lépett először a nyilvánosság elé, 5 portrét állított ki a Képzőművészeti Akadémián,

10 és nyilván nagy elismerést jelentett számára, hogy közülük a .,102 éves férfi arcképé"-t Esterházy Miklós megvásárolta. „Kopf eines Greisen" címmel 1823. ápr. 25-én jegyezték fel a szerzeményi naplóba.

11 A festmény sajnos a Szépművészeti Múzeum második világháborús veszteségei közé tartozik. Csupán leírása maradt fent

1- és a szignó szövege „Aet 102. Waldmüller pinx. 1821"

13 — melyet Grimschitz nem ismert — s így katalógusban 78. sz. alatt felsorolja,

1

'

1 mint a Magyar Nemzeti Múzeumból eltűnt képet és 68. számon

15 is szerepelteti, mint az egyik, első kiállításán bemutatott művét. Az „Ember képesládával"

1

'

1 (Kinder Lust) (48. kép) már mint Esterházy Pál tulajdona szerepelt az Akadémia 1848. évi kiállításán. A művészet erkölcsi oktató feladatát — melyet Waldmüller írásaiban is vallott — természetesen, főként életképeivel szolgálta. A morális példa, mint sok kortársánál, a romlatlanná idealizált paraszti élet, melynek hitele, a minél realistább megjelenítésen nyugszik. Íme: a derűs öregek és a kicsattanóan egészséges parasztifjúság egyszerű öröme és e zárt, boldogságot bíró társadalmi kötelékből kihullott vándorló mutatványos unott, szomorú kislánya. M. Buchsbaum szerint a színház, mint a képzelt világ realitása nagy hatással volt Waldmüller művészetére. Így képünkön a szereplők beállítása, a túlzó taglejtések, az éles megvilágítás, a kulisszára emlékeztető belső tér egy színházi előadás záróképét idézik.

17 A harminc személyes kompozíciónál — ahol a harminc személy egyébként nem hat tömegnek — a festő elkerülhetetlenül sok azonos megoldást követett mint a kortárs színházi rendező. A képnek azonban nem a néző a közönsége. A néző magát a ketté osztottságot látja: a mesterségét űző mutatványost, vagy általában a művészt és produkciójának, vagy általában a művészet hatását a közönségre. Az utóbbiak valamennyié egyazon arctípust képvisel, taglejtésük hangsúlyozott, de spontán, míg a mutatványos vonásai már-már groteszkek és épp őrá jellemző a teátrális rutin mozdulat. A személyek csoportba fűzése átgondolt pszichológiai folyamatot követ. A mutatvány lenyűgözi a gyerekeket, a fiatalok már csak félszemmel néznek oda, egymással, az élettel foglalkoznak, az öregek pedig fenntartással inkább unokáik révén kapcsolódnak a körbe. Bizonyára nem véletlen, hogy a középgeneráció, az élet terhét viselők, egyetlen személlyel sincsenek képviselve a képen. Figyelemre méltó a bal oldali gyermekcsoport, akik ki akarják lesni a mutatvány, vagy a művészet nyitját. 3 Vasárnapi Újság 1874. 380. 10 R o e s s 1 e r, A. : F. G. Waldmüller. Wien é. n. 11. 11 Meiler: i. m. 242., 1105. sz. 12 P e r e g r i n y, J. : Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum állagai. I. Budapest, 1909. 406. „ösz férfi." 51x40 cm. Vászon. Mellig látható, szembe néz. Feje kopasz, haja galambfehér, szemölödke őszbevegyült, szakálla és bajusza leberetvált. Arca ráncos. Nyakkendője vöröscsíkos, szürke mellénye és barna kabátja állógallérú, a ruha gombjai csontból valók. Az ábrázolt neve: B. Leitner. 13 Csánky, D.: Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, a XIX. és XX. század külföldi mesterei. I. Budapest. 1939. 93. 14 Grimschitz: i. m. 282. 15 Grimschitz: i. m. 281. 10 Grimschitz: i. m. 341., 709. sz. 17 Buchsbaum, M.: F. G. Waldmüller. Salzburg, 1977. 132.