Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 55. (Budapest, 1980)
A budapesti gyűjteményben levő, Sir Godfrey Knellernek tulajdonított „Női képmás" szerzőségi problémái
tánál, jellegzetes vonásainak, összefüggéseinek feltárásánál valamennyi támpontot nyújtó analógia 45 műhelyének egy-két alkotásától eltekintve többségében Lely sajátkezű vagy részben sajátkezű műve, ill. eredeti alkotásai után készült egykorú, vagy közel egykorú metszet, ha nem is perdöntőén, de talán bizonyos fokig alátámasztja feltevésünket, melynek értelmében a festmény szerzőjét nem Knellerben, hanem Lelyben kell keresnünk. Ugyanakkor egyes, a kép kvalitását illető negatív vonások alapján, melyekre fentiekben rámutattunk, mint általában a Lely s Kneller nevéhez fűződő művekkel kapcsolatban, portrénkat illetően is felvetődik az eredeti alkotás, műhelymunka, másolat kérdése. Ennek a prolémának a megoldásához azonban Lely oeuvrejének, a művei után készült egykorú, vagy közel egykorú metszeteknek teljesebb megismerésére, a segédek, tanítványok és a kortárs arcképfestők tevékenységének pontosabb számbavételére lenne szükség, mellyel azonban még adósunk a szakirodalom, s a kérdés megválaszolását az aukciókon szétszóródott, vagy a kastélyokban még lappangó művek nagy száma is megnehezíti. Mindazonáltal néhány jelenség figeylembevétele támpontot nyújthat, legalábbis feltételes következtetések levonására. A haarlemi iskolázottságú Lely óriási rutinnal rendelkező brilliáns kolorista volt. Ily módon portrénk festői vonatkozásban vázolt negatív vonásai, továbbá a tárgyalt időszakban készült Lely művekre (női képmásokra) oly jellemző álmatag tekintet arcképünkön észlelt hiánya, melyről fentiekben ugyancsak szó esett, és az a körülmény, hogy képünk nem jelzett (bár Lely viszonylag igen kevés művét szignálta), cáfolni látszanak, hogy autográf alkotással állunk szemben. Van azonban portrénknak egy különös paradox vonása, mely — úgy véljük — közelebb visz a tárgyalt probléma megvilágításához. Lely gazdag, meleg kolorizmusát, csillogó, olykor izzó színeit a késő hatvanas évektől kezdve hidegebb, sötétebb tósusú színvilág váltja fel. Visszafogott palettájának egyik rendkívül vonzó megnyilvánulása éppen a Portsmouth-i hercegnőnek a fentiekben ismertetett, Sir Oliver Miller által — mint említettük — 1671-re datált, s képmásunkkal igen közeli rokonságot mutató portréja. A szoros analógiától eltekintve, melyre többízben rámutattunk, festői vonatkozásban a két mű eltér egymástól. Míg sötétebb tónusa, hűvösebb, komorabb színei egyéb jellegzetességeivel egyetemben Louise Kéroualle arcképét — mint láttuk — egységesen a 70-es évekbe utalják, festményünk világos tónusa, melyben csupán az ábrázolt térdére boruló sötét palástja jelzi a szóbanforgó változást, csillogó, helyenként izzó színei, más ismertetett, a 70-es éveket idéző vonásával ellentétben Lelynek a 60-as évekre jellemző palettáját idézik. Tekintve, hogy segédei a 70-es években is gyakran alkalmazták a világos, csillogó színeket, képünk anakronisztikus vonását csak egyféleképpen értelmezhetjük, ha szerzőségét a stúdió asszisztenciának attribuaijuk. Hogy Lely segédei közül kit tekinthetnénk arcképünk festőjének, erre a kérdésre jelenlegi ismereteink alapján egyelőre nem adhatunk választ. Kérdőjelesen műhelymunkának minősült „Női képmás"-unk szerzője Lely saját korában népszerűvé vált, a kortársak és a következő nemzedék számára mintaképül szolgáló kompozicionális szkémáinak egyikét használta fel művéhez. Ezen túlmenően a festmény motívumainak, alakképzésének, az alak beállításá45 Számos eredeti mű mellett alkalmunk nyílt a londoni Witt Library teljes Lely, ill. Kneller anyagának tanulmányozására is.
