Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 54. (Budapest, 1980)

Etruszk bronz íróvessző

Plasztikus emberalakkal a budapesti példányhoz hasonló módon díszített, különböző anyagokból készült tűalakú tárgyak a görög—etruszk—római kultúrában főleg a későklasszikus kortól nem ritkák. Sokáig szokás volt ezeket, vagy egy részüket, a plasztikus ábrázolás tárgyát is figyelembe véve, hajválasztó tűnek (discerniculum) tartani. Beazley,

8 és őt követve részletesebben D. K. Hill bizonyította be,

9 hogy legalábbis az etruszk példányok nagy részénél valószínűbb, hogy illatszer-cseppentőként (spathé) használták. Hill talán túlságosan messze ment, mikor az ilyen alabastronokhoz tartozó applikátor-tűk használatát itáliai, közelebbről etruszk találmánynak és specialitásnak tekintette, de ábrázolások és fennmaradt példányok dokumentálják a plasztikus emberalakban végződő tűk ilyen célú használatát Etruriában, főleg a 4—3. században.

10 Mindenesetre a női kozmetikai tárgyak körébe utalja őket a fölső végükön látható figurális ábrázolás is. A budapesti példányt már ez is megkülönbözteti az akár discerniculumakár applikátorként használt tűktől, és — mint alább szó lesz róla — az egyik azonos funkciójú darab biztosan férfisírból került elő. A legfőbb oka azonban annak, hogy az eddig említett funkciók közül egyik sem megnyugtató értelmezése a budapesti tűének, hogy magyarázatlanul hagyják az ifjúalak feje fölé magasodó lap rendeltetését. Ennek legközelebbi párhuzamául egy görög bronztárgy kínálkozik a thébai Kabirion-szentélyből (14—15. kép);

11 a tű tetején syrinxen játszó Pán-figura áll, feje fölé magasodó, elöl-hátul bekarcolt mintákkal díszített lappal, teljesen a budapesti darabhoz hasonlóan. A 4. század elejére keltezhető, fogadalmi feliratot viselő tárgyat már megtalálója és első publikálója, Paul Wolters íróvesszőként határozta meg, és az istenalak fején látható lapban a viasztáblára rótt írás törlésére szolgáló palettát ismerte fel.

12 Ez az értelmezés látszik a leginkább meggyőzőnek a budapesti darabra vonatkozólag is. Iróvesszők, főleg csontból és bronzból, nem ritkák a görög és római ásatások leletei közt; túlnyomórészt teljesen díszítetlenek, és vagy már eredetileg is többféle rendeltetésűek voltak, vagy csak ma nem tudjuk mindig szigorúan elválasztani őket olyan orvosi vagy kozmetikai eszközöktől, amelyeknél ugyanez a forma elképzelhető.

13 Alapformájuk számos írásábrázolásból is biztosan ki8 EVP 78, 111, 135, 145; JHS 69 (1949) 12. ,J Archaeology 18 (1965) 187—90. lu Vö. Szilágyi, J. G.: SzMKözl 29 (1966) 16—22. n DAI Athén, Negat. Inst. KAB 133—134. A fényképért az athéni Német Archaeologiai Intézet fényképtárának tartozom köszönettel. B. Schmalz szíves levélbeli közlése szerint a tárgy igen sokat romlott a fényképen látható állapotához képest. AM 15 (1890) 388; R i d d e r, A. de: Cat. des bronzes de la Soc. Arch. d'Athènes. Paris, 1894. 123, no 658; Wolters, P.: Das Kabirenheiligtum bei Theben I. Berlin, 1940. 40—41, Nr. 45; Bruns, G., in Neue deutsche Ausgrabungen im Mittelmeergebiet u. im Vorderen Orient. Berlin, 1959. 243, Abb. 6—7 (Szabó Miklósnak köszönhetem, hogy a képre felhívta a figyelmemet.) A görög példány hossza 7,3 cm, mintegy 2/5-e az etruszkokénak. 13 A főbb irodalom (további irodalommal és közöletlen leletekkel): L a f a y e, G.: DS IV. 1510—11. s. v. stilus; Richter, G.: Metr. Mus. Bronzes. New York, 1915. 446—7; Blinkenberg, Chr.: Lindos I. Berlin, 1931. 150, ad n° 422; D e o n n a, W.: Explor. Arch, de Délos XVIII. 1938. 253—5; Robinson, D. M.: Olynthos X. Baltimore, 1941. 357—9; S t u b b i n g s, J. M.: Perachora II. Oxford, 1962. 445—7. A funkció meghatározásának problémájáról az etruszk leleteknél vö. F i u m i, E. : Volterra. Pisa, 1976. 72 és 67 ad no 520 (fig. 144).