Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 53. (Budapest, 1979)

MÓRÉ MIKLÓS: Visszatekintés Giovanni Cariani: „Violante" című képének restaurálására

csonkításának nyomai. Pozitív eredményt hozott ugyanakkor az előtér mellvédje azon részletének felfedése, amit az előző dublírozás során lehajtottak. A felszínre került részlet lehetővé tette, hogy a későbbiek során a mellvédnek ne csak a jobb oldali csonkját, hanem a kontúrját teljes szélességében bemutassam. A tisztítás műveletének megkezdése előtt a kép állapotáról pontos tájékoztatást adtak az 1966-ban készített röntgenfelvételek, amelyek egyben kiterjedt formai hiányokat is mutattak. A viszonylag könnyen oldódó régi firnisz, valamint az erősebb behatást kívánó retusok és átfestések eltávolítása során lépésről lépésre tárult fel az eredeti színfelépítés minden szépsége, a hideg és meleg árnyalatok finomsága, kontrasztja, az eredeti megfogalmazás dinamikája. Egyidejűleg feltárult az az állapot is, amit a régi tisztítás és az X-sugaras vizsgálat már előre jelzett (63— 64. kép). A tisztítást követően jobban lehetett tanulmányozni a festő technikáját is. Mikroszkópos vizsgálat során láthatóvá vált a vékony alapozás, ami a vászon szálait alig fedi, továbbá a közepes mélységű barna alapszín. Az utóbbinak szerepe különösen a háttér és a mélyebb árnyékok esetében meghatározó jelentőségű. A félárnyékok helyén a sfumato és az optikai szürkék kialakításában van jelentősége. A hússzínek finoman oszlatottak, az olajfestés jellegzetességével rendelkeznek, de észlelhető az a finom felületi rezgés is, ami a velencei mesterek technikájára jellemző. A drapériák megfestésében az olajtempera jelenlétét a magasabb impasztó és a ropogósabb előadás sejteti, a haj motívumát pedig a vegyes technika adta lehetőségek alakították. Azaz olajtempera modelláláson oszlatott, lazúros a befejezés. A virág (viola) motívum, a mellény és a masni kalligrafikus díszítései szintén a tempera alkalmazását mutatják. Az esztétikai helyreállítás során, amint már említettem, a fő nehézséget azoknak a pontszerű hiányoknak a kiegészítése okozta, amelyek apró mélyedésekkel jártak együtt (65. kép). A képfelület folyamatosságának helyreállítását a szokásos módon megvalósítani nem lehetett, — eltekintve a kiterjedtebb felületi hiányoktól — mert a mélyedések igen csekélyek voltak. Tömítőanyag helyett ezeken a pontokon ecsettel tempera-aláfestőszínt vittem fel, ami csökkentette a mélységet, azt követően pedig lazúros korrektúra réteget. E műveletet fokozott óvatossággal, folyamatosan másfélszeres nagyítás alatt végeztem. Eredményeként a kopott és a retusált részek között jelentős különbség mutatkozott mind a színek ereje, mind a plasztikai összefüggés szempontjából (66. kép). A kékesszürke háttér kiterjedt hiányainak retusálása után a felület motiváltabb lett, megnövekedett a mélysége és a kontrasztszerepe. Rekonstruált motívumok a jobb kar alatt és felett a fehér drapéria hiányzó redői, a jobb kéz hiányzó részletei, a gyűrű alsó görbülete, a nyaklánc felső vonala baloldalon és a masni kontúrja. Ezeknél a kiegészítéseknél a houstoni és a modenai változatokról készített felvételek segítségével éltem, amelyek különösen a fehér drapéria részleteinél adtak megfelelő támpontot. (A jobb kar melletti motívumok annyira töredékesek voltak, hogy az analógiák nélkül csak hozzávetőlegesen tudtam volna megoldani a feladatot.) A fekete masniazonban mindhárom képen más és más formai jegyeket mutat, így nem volt egyéb lehetőségem, minthogy a meglevő részt harmonikus egésszé alakítsam. Valamivel könnyebb volt a helyzetem a gyűrű esetében, amikor a töredéket tükörképszerűen értelmeztem. Beszámolómat a feltárt és kiegészített képről készített felvétel bemutatásával zárom (67. kép). MÓRÉ MIKLÓS