Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 52. (Budapest, 1979)
KAPOSY VERONIKA: Francia mesterek a neoklasszicizmus útján
(1759—1768) és Simon Julien (1763—1771), mikor az új szellemi áramlat keletkezőben volt, Winckelmann Rómában működött. Az ifjú művészek számára revelációként hatottak az újonnan feltárt emlékek, az antik művészet örök érvényű szépsége és a születő új művészet forrongó légköre. Tanulmányozták eredetiben, vagy a frissen megjelent illusztrált kiadványokban, majd szorgosan másolták az antik emlékeket. A XVIII. század első felében divatos mitológiai jelenetek ábrázolásai mellett új témák után kutattak, az ókor auktorait használták forrásul, s műveiken egyre gyakrabban jelentek meg az antik történetek hősei. Ezek az első lépések az új stílus kialakításának útján, a korai neoklasszicizmus évei. André Le Brun elhagyva Rómát, 1768-ban Varsóba ment, ahol a lengyel király udvari szobrásza lett Mme Geoffrin ajánlására. Rajzoló művészetében csak második itáliai útja hozott döntő fordulatot. Simon Julien Rómában olasz festőket másolt, utánozta stílusukat, pasticciokat, hamisítványokat készített, 76 de művészetében mégis megtaláljuk az új utak keresésének nyomát. A francia neoklasszicizmus szempontjából fontos, későbbi korszak idején David első alkalommal tartózkodott Itáliában (1775—1780). Vele egyidőben dolgozott ott Peyron (1775—1782), sőt André Le Brun is vissza érkezett (1773— 1778 körül). David művészi átalakulásának és kibontakozásának korszaka ez. Ebből az időből származnak itt ismertetett lapjaink. David rajzoló művészete szempontjából is fordulópontot jelent ez, mert ekkor változtatta meg rajzoló módszerét; a puha, laza körvonalak, a bizonytalan árnyékolás helyett, határozott kontúrokkal körülfogott egységes vonalrendszert alakított ki, így tudta biztosítani figuráinak statikáját, rajzainak plaszticitását. Üj módszerét, — maga említette, — Jacques Lamarie szobrász, 1778 óta római ösztöndíjas társa tanácsára alkalmazta. 77 David ifjúkori riválisa, Peyron már megfelelt az új stílus követelményeinek, mikor 1773J ban Seneca halálát ábrázoló képét festette, melyről Hautecoeur szellemesen jegyezte meg: „déjá plus davidien que celui de David". 78 1778-ban Rómában fejezte be a Wellington Museum képét, melyhez a lipcsei vázlat készült. Peyronra jellemző hogy megteremti a kapcsolatot a francia festészet XVII. századi klasszikus hagyományai és a neoklasszicizmus között, Poussin festészete volt rá nagy hatással. Ha azonban arra gondolunk, amit a neoklasszicizmus kiváló szakértői is hangsúlyoznak, — e korszak mesterei nem csak az antikot másolták, természet után is rajzoltak, — mi is érzékelhetjük ezt Peyron budapesti festményének erőteljes, természetes tartású nőalakjait nézve. A festmény szépségét és értékét éppen abban látjuk, hogy a neoklasszicizmus többféle sajátosságát e művén harmonikus egységbe tudta olvasztani. Peyron igazi jelentőségét azonban David határozta meg, mikor temetése alkalmával így szólt róla: ,,il m'a ouvert les yeux". 79 76 Ez okozza, hogy jelzetlen műveit nehezen lehet elkülöníteni kortársának JeanAntoine Juliennek (Julien de Parme, Cavigliano 1736—1799 Párizs) alkotásaitól. Rosenberg, P. : Pittura francese nelle collezioni publiche fiorentine. Cat. della mostra di Firenze, Palazzo Pitti, 1977. 196. Nr. 143. 77 Hautecoeur, L. : i. m. 44. 78 Hautecoeur, L. : i. m. 28. 79 Hautecoeur, L. : i. m, 44.
