Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 52. (Budapest, 1979)
KAPOSY VERONIKA: Francia mesterek a neoklasszicizmus útján
A francia neoklasszicizmus másik jelentős mestere a Dávidnál négy évvel idősebb Jean-François-Pierre Peyron (1744—1814). 1773-ban Seneca halálát ábrázoló képével, — melynek kompozócióját csak egy rajz és metszet őrizte meg, — Dávidot megelőzve nyerte el az első díjat. Ideálja az antik művészet volt, témáit többnyire az ókori irodalomból vette. 1778-ban római tartózkodása idején Plutarchos történeteinek egyikét (Párhuzamos életrajzok. Theseus-Romulus, 17.) „Les jeunes Athéniens et les jeunes Athéniennes tirant sort pour être livrés au Minotaure" címen festette meg és 1783-ban a Salonban állította ki (London, Wellington Museum, 67. kép)/' 2 A drámai jelenet a palota hatalmas csarnokában Aigeus trónja előtt játszódik le. Minős krétai király, hogy fiának Androgeosnak halálát megtorolja, kilenc évenként hét ifjat és hét leányt követelt az athéniektől. A harmadik alkalommal a kétségbeesett nép fellázadt a király ellen, ki sorshúzásra bízta a döntést. Aigeus fia azonban közösséget vállalva az ifjakkal, önként velük tartott, hogy megölje a Minotaurust, s ezáltal mentesüljenek a szörnyű adózástól. A kép középpontjában Athena szobra mellett áll az elszánt Theseus. Szorongó félelemmel közelednek az urnához a sorsot húzó fiatalok, mások már ismerve szomorú jövőjüket a földre roskadva zokognak, könyörületért esedeznek. A palota lépcsőjénél várakozó, izgatott tömeg megrendülten szemléli az eseményeket. A téma később is foglalkoztatta Peyront, 1783-ban a Versailles-i Salon d'Hercule számára nagyméretű festményre kapott megrendelést, s a 90-es évek végén a kép újabb változatán dolgozott. Az átalakított kompozíciót, egy nagy méretű rajzot 1798-^ban állított ki a Salonban, melyről Etienne Beisson készített metszetet/' 3 Az 1778-ban készült londoni festmény egyik szép részlettanulmánya, mely az Aix-en-Provence-i Musée Granet tulajdona, a Grand Palais neoklasszicista rajzokat bemutató kiállításán szerepelt 1974—75-ben/ ,/ ' Ezen a lapon az urnából sorsot húzók csoportja látható, mely igen kis változtatással (a földön ülő síró nő helyzetének módosításával) megtalálható a kivitelezett festményen. A világos szürke papóron sötét szürkével lavírozott és fedő fehérrel színezett tollrajz technikája jellemző Peyron rajzoló módszerére. A kiállítás katalógusában Jacques Vilain megemlíti a kép baloldali csoportjához készült másik részlettanulmányt (Montpellier, Musée Fabre), sőt felsorolja azokat a vázlatokat is, melyeknek elkészültéről csak az irodalom említései alapján lehet tudni/ 5 Ezeknek egyikével sem tudjuk azonban azonosítani a lipcsei rajzgyűjtemény Peyron rajzát, mely az 1778-ban készült festmény teljes kompozíciójának vázlata (66. kép)/ 0 A szürkével lavírozott tollrajz bár megegyezik a londoni festménnyel, mégis apróbb finomítások megfigyelhetők a kész képen (pl. az urna talapzatának díszítésében, stb.). Természetes az is, hogy a rajz kisebb mérete nem engedte meg az egyes alakok részletekbe menő plasztikus kidolgozását, festői ár" ,2 íny. Nr.: W. M. 1625—1948. K a u f f m a n n, C. M.: Wellington Museum. Painting at Apsley House. London, 1965. Nr. 47. 43 Sérullaz, A. — Lacambre, J. — Vilain, J.: i. m. 110—111. Nr. Ill (J. Vilain).; R o s e n b 1 u m, R. : Transformations in Late Eighteenth Century Art. Princeton, New Jersey, 1967. 17, Fig. 13. 44 Sérullaz, A. — Lacambre, J. — Vilain, J. : i. m. Nr. 111. ill. 45 Sérullaz, A. — Lacambre, J. — Vilain, J.: i. m. 111. (J. Vilain). m Leipzig, Museum der bildenden Künste. Inv. Nr.: N. I. 365. Tollrajz, lavírozva, 236x463 mm. Itt mondok köszönetet Karl-Heinz Mehnertnek a lipcsei rajzgyűjtemény osztályvezetőjének a fénykép megküldéséért.
