Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 51. (Budapest, 1978)
ZENTAI LORÁND: Két vázlatrajz a firenzei Palazzo Vecchio nagytermének falfestményeihez
tátott szerepet, 5 más kutatók, a rajzanyagban, mutatkozó stíluskülönbségek alapján úgy vélték, hogy a munkatársak kisebb-nagyobb mértékben már az előkészítő munkálatokban is részt vettek, és a vázlatok egy részét is ők készítették. P. Barocchi 6 Giovanni Stradano (1523—1605) és Jacopo Zucchi (1541—1589/ 90) mellett főként Giovan Battista Naldini (1537—1591) szerepét emelte ki; ugyancsak utóbbitól publikált több, a Sala Grande falképeivel kapcsolatos vázlatot A. Forlani Tempesti. 7 W. Vitzthum stíluskritikai indoklással tulajdonított több vázlatrajzot Stradanónak, 8 legújabban pedig E. Pillsbury közölt levéltári adatokat, 9 melyek Stradano és Zucchi közreműködésének fontosságát hangsúlyozzák, némileg Naldini rovására. Ez utóbbi szerző egyébként a forrásadatokból adódó következtetéseit néhány vázlatrajz új attribuciójában is érvényesítette. Ezek a publikációk, noha nem hozták magukkal minden kérdés végleges megoldását, a mi két rajzunkkal kapcsolatban is lehetővé tették néhány újabb feltevés megkockáztatását. A Sala Grande díszítésének 1563-as nagy lélegzetű terve, mely mind a mennyezet, mind a hosszanti oldalfalak történeti és allegorikus ábrázolásokkal való kifestését tartalmazta, 1565 tavaszára részben megvalósult: elkészült a mennyezetet borító 39 kompozíció. A terem falait ekkor ideiglenes díszítéssel látták el, hogy Francesco de' Medici és Ausztriai Johanna 1565. december 21én tartott menyegzőjére, az ünnepi előadások számára használhatóvá tegyék. Az oldalfalak kifestésé csak 1567-ben kezdődött el. 10 Mind a nyugati, mind a keleti falra 3—3 nagy méretű freskó-kompozíció került, melyek az eredeti tervnek megfelelően és a mennyezet ábrázolásaihoz kapcsolódva Firenzének Pisával, illetve Sienával folytatott háborúskodásaiból ragadtak ki egy-egy győzelmes, döntő jelentőségű epizódot. Mindkét oldalon két-két fekvő téglalap alakú festmény fog közre egy-egy álló formátumú, de zömökebb kompozíciót. Időrendben a nyugati oldal készült el először, 1567—69 között, majd ezt követték 1570-— 71-ben a keleti oldal freskói a Siena elleni hadjárat ábrázolásaival. Az utóbbi oldal két szélső, fekvő formátumú freskójával áll kapcsolatban a mi két rajzunk. A Sala Grande festői díszítését lezáró utolsó három kompozíció közül a középső készült el elsőként, 1570 június 8-án (Portercole bevétele). Ezt követte a 5 Vasari két helyen említi munkatársai segítségét a Sala Grande kifestésében : Vas a ri, G.: Le Vite... con nuove annotazioni e commenti di G. Milanesi. Firenze, 1881. VII. 702. o. : E se bene mi hanno alcuni de' giovani miéi aiutato, mi hanno alcuna volta fatto comodo ed alcuna no; perciocché ho avuto talora, come sanno essi, a rifare ogni cosa di mia mano, e tutta ricoprire la távola, perché sia d'una medesima maniera.; u. ő: Ragionamenti — Le opère di Giorgio Vasari. VIII. Firenze, 1882. 219. o.: (Naldini, Stradano, Zucchi) ...i quali sono giovani nella professione molto intendenti, e mi hanno aiutato a dipignere ed a condurre quest'opera a perfezione, che senza l'aiuto loro non l'avrei condotta in una età. 6 Barocchi, P.: Vasari pittore. Milano, 1964. 53—62.; u. ő: Complementi al Vasari pittore. Atti e memorie delPAccademia Toscana di Scienze e Lettere — La Colomtoaria. XXVIII. 1963—4. 283—6. o.; u. 5: Itinerario di Giovambattista Naldini. Arte antica e moderna. VIII. 1965. 249—50. o. 7 Forlani Tempesti, A.: Alcuni disegní di Giambattista Naldini. Festschrift Ulrich Middeldorf. Berlin, 1968. 294—300. o. 8 Recenziója P. Barocchi 1964-ben megjelent publikációiról: Master Drawings. III. 1965. 54—6. o. 9 Pillsbury, E. : The Sala Grande Drawings by Vasari and his Workshop: Some Documents and New Attributions. Master Drawings XIV. 1976. 127—46. o. 10 Az oldalfalak kifestésének kronológiájára vonatkozó adatokat ld. összegyűjtve Thiem, G. : 131. o., 49. jegyzet.