Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 50. (Budapest, 1978)

MRAVIK LÁSZLÓ: Paolo da Caylina három festménye

PAOLO DA CAYLINA HÁROM FESTMÉNYE A Szépművészeti Múzeum anyagában néhány, máig sem azonosított bresciai reneszánsz festmény található. Ezek többsége Pulszky Károly igazgatósága alatt, a 19. század végén, nagyobbrészt bresciai műkereskedésből került gyűjteményünkbe. Sajnos, állaguk többnyire igen rossz, ami régebbi, szakszerűtlen restaurátori beavatkozás, illetve hibás tárolás következménye. E festmények ezideig nem kerültek a kutatás előterébe, s talán ennek tulajdonítható, hogy mindmáig nem került sor teljes helyreállításukra, csupán további rongálódásukat akadályozta meg a konzerválás. E képcsoportból ezúttal három darabot teszünk vizsgálat tárgyává, két vászonra áttett falképet és egy eleve vászonra készült művet. A múzeum képtári részének legutóbbi katalogizálása során mindhárom festményt 1520 körüli, a bresciai iskolából kikerült műnek tekintették. A két falkép (46. és 47. kép) pontos meghatározását bizonyos adatok tisztázásával aránylag könnyen meg lehet oldani. Mindkét darab Achille Glisenti bresciai műkereskedéséből származik, akinek számlája szerint eredetileg a bresciai San Cassiano templom festői dekorációjához tartoztak. Egyik a tanítványok lábmosását, másik az utolsó vacsorát ábrázolja

1

. Gombosi György már régebben megállapította, hogy a bresciai képtár passiósorozatához tartoztak;'

2 ennek szerzősége teljesen bizonyosnak tekinthető; az ifjabb Paolo da Caylina művei. E mester a bresciai reneszánsz festészet figyelemreméltó, bár aránylag kevéssé ismert alakja. Ez abban leli magyarázatát, hogy átmeneti, tisztázatlan stílusú művésznek ismerhetjük meg, Vincenzo Foppa szigorú, súlyos, korrekt, egyszóval a quattrocentóra jellemző ábrázolási módszerétől a cinquecento felé közeledik, de nem jut el a nagy bresciai hármas, Romanino, Moretto és Savoldo művészetének világos formakincséig. A reá vonatkozó régi említések is sok zavart teremtettek; valódi.nevét ugyanis elfedte az a tény, hogy a bresciai iskola alapvető mesterének, Vincenzo Foppának unokaöccse és örököse volt, házát, műhelyét, s nagyon valószínűen annak megrendelői körének egy részét is átvette, sőt, később, mint a Foppa-műhely kontinuitásának biztosítója, valószínű, hogy a Foppa nevet is használta. A ház és a műhely átvételét 1523-ból való levéltári adatok is rögzítik.

3 Vincenzo Foppa hagyatékának 1517-ben készült értékbecslése

4 „Paulus Cayline pictor"-ként em1 Pigler, A.: Katalog der Galerie Alter Meister. Budapest, 1967, 94—95. A Lábmosás leltári száma 1311., mérete 201 x 164 cm, az Utolsó vacsora leltári száma 1371, mérete 181 x 300 cm. Mindkettő vászonra áttéve. 2 Gombosi, G.: Moretto da Brescia. Basel, 1943. 77. 3 F fou Ikes, J. — Maiocchi, R. : Vieenzo Foppa. London—New York, 1909. 4 Id. m. 337.