Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 50. (Budapest, 1978)

CASTIGLIONE LÁSZLÓ — SZENTLÉLEKY TIHAMÉR — SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

került az istengyermek fejének felső része, felette pedig egy palmettákból és rozetta-korongocskákból álló ornamentális fríz részletét látjuk. Harpokratés jobboldalán egy hozzá képest nagyméretű akanthus-levéldísz széle látszik. Ez a motívum nyilván egy másik, esetleg ugyancsak Harpokratés-figurától választotta el az alakot. A hellenisztikus egyiptomi kerámia egy jellegzetes csoportját (legutóbb erről V. Tran Tarn Tinh, RA 1972, 321 kk.) alkotó mázatlan, kisméretű, világos agyagból készült, vékonyfalú és azonos negatív formával készített két egyforma félből összeillesztett edények egyikéhez tartozott. Az aranyedényeket utánzó világos, többnyire sárga bevonattal ellátott és néha aranyozás nyomait viselő reliefes edénykék memphisi műhelyben készültek a későhellénisztikus korszakban (lásd többek között A. Adriani, Mélanges Michalowski. Warszawa 1966. 31 kk.). A töredék (legközelebbi párhuzamai G. Grimm, Kunst der Ptolemäer- und Römerzeit im Ägyptischen Museum Kairo. Mainz 1975. 65. sz.; V. Tran Tarn Tinh, i. m. 7. sz.; C. C. Edgar, Greek Vases, Cat. Gén. Cairo 1911. 26285. sz.) bizonyosan még az eredeti hellenisztikus csoporthoz és nem a feltételezhetően koracsászárkori továbbgyártott utánzatok közé tartozik. C. L. 4. Reliefdíszes edény töredéke. (32. kép). Castiglione László gyűjteménye. Kairói műkereskedelemből. M.: 4,8 cm; sz.: 3.3 cm. Világos, sárgás agyag. Trónoló isten képe díszíti. Az előzővel azonos csoportba sorolható darab fő érdekességét ritkasága adja meg. A csoportban előforduló reliefdíszétés néhány típusának legállandóbb motívumai ugyanis Sarapis, Isis és Harpokratés, valamint Bés, tehát a görögök körében leginkább kedveltté vált egyiptomi istenségek képei voltak. A bemutatott töredék pontos párhuzamát viszont nem ismerjük. Leginkább egy berlini edénnyel hozható összefüggésbe (W. Weber, Terrak. 312a. sz.), amelynek cserepein többalakos istencsoport részletei vehetők ki. Ami a finom kis dombormű ikonográfiái típusát illeti, minthogy szképtront tartó, trónoló és ruhátlan felső testű, de nem szakállas, hanem dúshajú ifjú istenségről van szó, arra kell gondolnunk, hogy ugyanannak az Apellésre visszavezethető és Nagy Sándort Zeusként bemutató képnek az utánzatáról van szó, amelyet egy pompeii falfestmény tartott fenn számunkra (Charbonneux—Martin—

Villard: Hellenistische Kunst Griechenlands. München 1971. 114. kép). Zeus-Alexandros alakja ugyanis teljesen otthonos lehetett a Memphisben vagy Alexandriában tisztelt istenek körében, hiszen az istenként tisztelt nagy uralkodó nemcsak Alexandria hérós ktistése és epónymosa volt, hanem hamvai is Egyiptomban nyugodtak. C. L. 5. Reliefdíszes alabastron. (33. kép) Castiglione László gyűjteménye. Alexandriai műkereskedelemből. M. : 15,7 cm. Bőrbarna agyag, vastag fehér bevonat, helyenként színezés nyomai. Két részből, formából készült, a nyak alatt hátul horizontálisan átfúrt függesztő lyukkal. Hátul sima, elől bőségszarút tartó ülő Harpokratés-figura és girland díszíti. Valószínűleg azonos formából készült egy berlini példány (W. Weber, Terrak. 55. sz.) A gyakori, de monografikusán még nem tárgyalt és egészében nem rendszerezett kultikus (valószínűleg „szentelt" víz tartására készült) edénycsoport típusa nyilvánvalóan a korahellénisztikus időkben alakult ki, s azután az egész Ptolemaios-korszakban tovább élt (az újabb irodalomból 1. D. B. Thompson, Essays Lehmann. 1964. 314 kk.; B. Segall, Tradition und Neuschöpfung in der früh-alexandrinischen Kleinkunst.