Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 50. (Budapest, 1978)

CASTIGLIONE LÁSZLÓ — SZENTLÉLEKY TIHAMÉR — SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

sonló két alakra redukált naiskost vivő csoport — ha nem is Harpokratésekkel — az egyiptomi terrakották között nagy számban fordul elő (úgyszólván minden graeco-egyiptomi terrakotta-katalógusban előfordul a naiskost vivő két pastophoros egyik vagy másik típusa, pl. W. Weber, Terrak. 127. sz.; P. Perdrizet, Coll. Fouquet, Terres cuites, 1921. 289. sz.; E. Breccia, Terrée. I. 281. sz., II. 211. sz.). Ikonográfiái szempontból a darab csakugyan érdekes, hiszen nem talált még kielégítő magyarázatra az, miért kettőzték meg és állították az egyébként halandó papok helyébe Harpokratés alakját, mint ahogy más esetben az sem egészen világos, hogy miért vált Harpokratés a saját szobrának hordozójává (pl. Alexandria, Mus. Gr.-Rom. 1. sz. 7781 kk.). E vallástörténeti kérdésekre csak nagyobb összefüggésben lehetséges megkísérelni válaszolni. C. L. 19. Krokodilmúmia szobrocskája, alacsony talapzaton. (20. kép) Kákosy László gyűjteménye, kairói műkereskedelemből. M: 4 cm; h: 12,3 cm. Vörösesbarna agyag. Azonos típusú többek között a Berlini Múzeum példánya (W. Weber, Terrak. 429. sz.), amely azonban nagyobb mérete és egy fokkal gondosabb formálása miatt korábbi formaváltozat lehetett. A krokodilok kultusza és bebalzsamozása Egyiptom egyes vidékein, mindenekelőtt a Fayumban, már az ókorban is az egyiptomi vallás és folklór egyik kuriózumának számított (Herod, II. 69; Diod, I. 89; Strab. XVII. 811) és megfelelő méltatásra talált a modern szakirodalomban. (Többek között O. Keller. Die antike Tierwelt, II. Leipzig 1913. 262, 265; Gossen-Steier, RE XI, 2. 1947—1956; G. Botti, La glorificazione di Sokb e del Fayum in un papiro ieratico da Tebtynis. Copenhague 1959; Cl. Dolzani, II dio Sobk. Roma 1961.) A bemutatott terrakotta pontos értelmezése azonban nem minden esetben történt meg (így Webernél sem), holott semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy nem egyszerűen megkoszorúzott krokodilról van szó, hanem az állat testét sima burokba foglaló, nyaka körül koszorúval díszített, fejét pedig valószínűen maszk-szerűen utánzó múmiáról. C. L. 20. Kanóposi istennő. (21. kép) Castiglione László gyűjteménye. Kairói műkereskedelemből. M: 11,1 cm. Barna agyag, fehér bevonat nyomaival. Csak az előoldala van meg, de lehetséges, hogy már eredetileg sem készült hátoldal, mert az elöl nyomokban található fehér bevonat csaknem az egész homorú hátoldalt beborítja. Az eléggé elmosódott formaadású darab a jól ismert kanóposi edényformájú istenképek (W. v. Bissing, Ägyptische Kultbilder der Ptolemäer und Römerzeit. Leipzig 1936. 28. kk.; A. Adriani, Annuaire du Mus. Gr. Rom. Alexandrie 1935—38, 143. kk.; B. H. Stricker, Oudh. Med. 24, 1943, 1 kk.; L. Castiglione, Acta Ant. Hung. 5, 1957, 209, kk.; El Khashab, Mél. Michalowski. Warszawa 1966. 116 kk.; P. M. Fraser, Ptolemaic Alexandria. Oxford 1972. 253, 401 old. 489—491. jegyz.) egyik változata: a koszorúval kerített- bázison álló edénytestet ruha borítja, elöl két ureus közé fogott napkorong díszíti, a női fej és paróka még a letörött istenkorona nélkül is nyilvánvalóan Isisre, vagyis a kanóposi isten (Osiris vagy Osiris Hydreios) paredrosára vall. Azt, hogy Kanóposban edényforma istenpárt tiszteltek, s nemcsak ugyanannak az istennek különféle ábrázolásairól van szó, az ottani Isis-kultuszra vonatkozó írásos források mellett egy karlsruhei terrakotta is bizonyítja (Badisches Landmuseum H. 837. 1. sz.). C. L.