Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 50. (Budapest, 1978)

CASTIGLIONE LÁSZLÓ — SZENTLÉLEKY TIHAMÉR — SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

17. Álló férfi. (18. kép) Castiglione László gyűjteménye. Mit Rahinében vétetett. M: 17 cm. Vörösesbarna agyag. Bal lábfeje letörött, egyébként ép. Két formából készült, a hátoldal csak egészen elnagyoltan mintázva. Jobbkezében vallanak támasztott kettős bárdot tartó, chitonba és himationba öltözött, negroid arcú és gyapjas hajú emberalak. A nem túlságosan gyakori típust (azonos mintára visszavezethető párhuzamok P. Perdrizet, Les terres-cuites grecques d'Égypte. Nancy 1921. 357. sz.; W. M. Flindres Petrie, Roman Ehnasya. London 1905. L/110 t.) közép-egyiptomi lelőhelyű terrakották képviselik. Néhány öltözetben és fegyverzetben eltérő részlettel megkülönböztethető variánsa ismeretes (kötény és köpeny: Breccia, Terrée. II. 317. sz. ; D. Faccenna, Rend. Pont. Acc. 29, 1956—57, 39. kép — Chiton és vállra vetett köpeny: Flinders Petrie, i. m. XLV, 9; L, 111.). Bármennyire nyilvánvaló is, hogy fegyveres szolgálatot teljesítő núbiai legények képével van dolgunk, a pontosabb tárgyi meghatározás még nyitott kérdést jelent. Gondoltak áldozati szolgára (victimariusra), ezt azonban megcáfolja egy pajzsos variáns (Flinders Petrie, i. m. L, 112 és egy példány a Berlini Egyiptomi Múzeum raktárában). Két megoldási lehetőség között választhatunk: vagy a birodalom déli határvidékéről származó és helyi őrszolgálatot teljesítő zsoldos katonákra, vagy rendőri szolgálatot teljesítő hadifoglyokra, illetve rabszolgákra ((fv)iV.xeÇ, v. ö. P. Kool, De Phylakieten in GrieksRomeins Egypte. Amsterdam 1954; R. Taubenschlag, The Law of Greco-Roman Egypt. Warszawa 1955. 537. kk.) gondolhatunk. A formai jegyek alapján a fenti darabot és a variánsokat a középső császárkorra datálhatjuk. C. L. 18. Két Harpokratés. (19. kép) Kákosy László gyűjteménye. Kairói műkereskedelemből. M: 13,8 cm; sz: 8,8 cm; vast: 4 cm. Vörösesbarna agyag, fehér fedőréteg nyomaival. Két félformából készült, de csak elöl mintázott, hátul sima, alul nyitott. Hátul a kerek szellőzőnyílást a negatív formával kijelölték ugyan, de nem vágták ki. A két gyermekisten profilált, ovális talapzaton áll, vállukon rúdon naiskost tartanak; a Harpokratéssal való azonosítást fejdíszük és szájukhoz tartott ujjuk teszi lehetővé; ruhátlan, csak vállról hátraomló köpenyt viselnek. Tartásuk ellentett kontraposzto, ami a csoportozat művészi igényű komponálását tanúsítja. A két figura egyébként úgy van megkülönböztetve, hogy személyiségük azonossága mellett mégis változatosságot mutassanak: az egyik kopasz és napkorongot visel, vagyis egyiptomias típusúnak mondható, a másik fürtös hajú (fején egy psent látszik) és inkább görögös jellegű, ami az előképen az arcvonások mintázásában is kifejezésre juthatott. Közöttük a földön bordázott testű edény — a Harpokratés-ábrázolások egyik legállandóbb, termékenységet szimbolizáló attribútuma — áll. A két figura egy-egy olyan rudat tart a vállán, amely a kép által alkotott síkra merőlegesen, látszatra hátranyúlik, mint a valóságban két-két hordozó által tartott hosszrudak első része, de a folytatás és a két hátsó alak nélkül. A naiskost közvetlenül alátámasztó keresztrúd (illetve a feltételezhető két keresztrúd egyike, vagy egy palló első oldala) voltaképpen a képzelt háttérbe nyúló hosszú tartórudakon nyugszik. A kisplasztikái kompozíció tehát egy négyalakos csoportot kétalakosra redukált, illetve annak kizárólag előnézetét mutatta be reliefszerű megoldásban. Minthogy a szóba jövő korokban a hasonló témát bemutató festmények vagy domborművek kerülték a merev szemköztnézetet, és inkább a perspektivikus félprofilt vagy a tiszta oldalnézetet választották, azt kell gondolnunk, hogy ez a megoldás kifejezetten a graeco-egyiptomi népies koroplasztikára jellemző, annál is inkább, mert ha-