Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)

BARKÓCZI L. — CASTIGLIONE L. — SZABÓ M. — SZENTLÉLEKY T. — SZILÁGYI J. GY.: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

2. Plasztikus edény fekvő kos alakjában. (21. kép) Debrecen, Déri Múzeum Nd 17. M.: 11,8 cm; h.: 10,7 cm. Vörösessárga agyag; sötétvörös festés, amelynek nyomai csak néhol maradtak meg. Az állatalak a talppal és a kiöntővel együtt két formából van préselve; a fogó külön készült. A gondosan, részletezően mintázott fejhez képest a test aránytalanul rövid; a has alá húzott vékony lábak csak jelezve vannak. A fejjel ellentétben a gyapjúfürtöket a leformázás után érintetlenül hagyták, s ezek eléggé elhasznált öntőmintára vallanak. A kos alakú edények császárkori példányainak erre a típusára a sötétvörös-fekete festés, a fejen levő kerek kiöntő, az askoshoz illő ívelt szalagfül, a magas talp, az elcsenevészedett lábak és a gondosan kidolgozott fej jellemzőek; a rövid test szokatlan. Az ismert példányok Itáliától Makedóniáig, Kisázsiáig, Moldváig és Dél-Oroszországig terjedő területen kerültek elő (pl. Ph. Petsas, Deltion 21, 1966, B, 341 és 361. tábla, e. kép; A. I. Meljukova, Szovj. Arch. 1962, 1, 201—2 és 5. kép; Antiken aus rheinischem Privatbesitz, Köln 1973, 141. sz. és 65. tábla). Az egyelőre kevés biztos támaszpontot nyújtó leletek alapján a debreceni váza kelet-római műhelyben készülhetett a középső császárkorban. írod.: Déri, Kat. 100. 17. sz. SZ. J. GY. e. MÉCSESEK (A Szentléleky-katalógusban feldolgozott darabokhoz csak kiegészítő irodalmat adunk.) 1. Egyégős agyagmécs. (22. kép) M.: 3,1 cm; h.: 8,8 cm. Szürkésbarna agyag, feketésszürke máz. Bikonikus testű csésze, barázdával határolt, közepes nagyságú olajbeöntő nyílás. A vállon két bekarcolt vonal között, radiális nyelvsordísz. Kétoldalt kidudorodó fogórész, felületén finom vonalú szív alakú levélminta. A beöntőnyílást határoló reliefgyűrű szélétől az orra húzódóan elefántfej körvonalai vehetők ki nagy lapát-fülekkel és a kerek végződésű égőlyukig húzódó agyarakkal. Alján barázdával határolt konkáv talpkorong. Az oldalfogós, bikonikus csésze hellenisztikus műhelyre utal (Broneer 66— 70), a szív alakú levélminta Nyugat-Kisázsia vidékére (J. Schäfer, Hellenistische Keramik aus Pergamon, Berlin 1968, 130—5; Ph. Bruneau, Exp. Arch, de Délos XXIV, Párizs 1965, 90, 91). A mécsek alakja, valamint a dégénérait nyelvminta alapján az i. e. 1. században készülhetett. SZ. T. 2. Kétégős agyagmécs. M.: 3,4 cm; h.: 12,8 cm. Sötétokker színű festetlen agyag. Kerek csésze, a fogórész hiányzik. A tányért két kiemelkedő karika veszi körbe, közepén ifjúfej, haján szőlőlevelekkel és fürtökkel. A két orr volutáinak tányér felőli oldalai lófejekben végződnek; a voluták között stilizált háromszirmú virág. ívelt, szögletes záródású orrok. A talpkorongot csak a hullámosan kiemelkedő talpszegély jelzi. 1. század. írod.: Oroszlán—Dobrovits. 49, L 21. sz., Szentléleky, 63, 68. sz. SZ. T. 3. Egyégős agyagmécs. M.: 9,6 cm; h.: 11,4 cm. Sötétokker színű, barna festésű agyag. Kerek csésze, előreugró kerek orr, a vállon bemélyített nyelvmintasor. Az orr fölött Pan-fej hegyes fülekkel, szakállal, szarvacskákkal. A perem felfelé erősen kiemelkedik. A tányért kettős bemélyített kör választja