Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 48-49. (Budapest, 1977)

BARKÓCZI L. — CASTIGLIONE L. — SZABÓ M. — SZENTLÉLEKY T. — SZILÁGYI J. GY.: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

15. Nyeles serpenyő. (15. kép) Debrecen, Déri Múzeum R. V. 10. H.: 24,2 cm; a csésze átm. : 14 cm. A csésze falán egy nagyobb és több kisebb hiány. Egyenletes mélyzöld patina. A lapos tállal egybeöntött nyél kiszélesedő végének közepén kulcslyuk alakú kivágás. A csésze pereme befelé hajlik. Az edényaljon három esztergált koncentrikus körgyűrű (a technikáról E. Pernice, ÖJh 8, 1905, 53—5); külön öntött alacsony, kónikus talp. Egy pompeji lelet (G. B. Finati, Museo Borbonico VII, Napoli 1831, 16. tábla és szöveg) tanúsága szerint az ilyen serpenyőknek az lehetett a rendeltetésük, hogy a palaestra-gyakorlatok után vagy általában fürdéskor belőlük öntötték a meleg vizet (így először H. Willers. Neue Untersuchungen über die röm. Bronzeindustrie von Capua und von Niedergermanien, Leipzig 1907, 72—3: vö. M. Abramic — A. Clonago, ÖJh 12. 1909, Beibl. 64, egy starigradi leletről). Elterjedésük így a meleg fürdők használatának szokásáéval esik egybe (Willers, i. m. 73), vagyis a római birodalom határain belül a Rajna-vidéktől Kis-Ázsiáig megtalálhatók (Priénében: WiegandSchrader, Priene, 280—1. 292. kép; Itáliában és a nyugati tartományokban: Willers. i. m. ; Ambramic—Clonago, i. h.; Radnóti, A., Die röm. Bronzegefásse von Pannonién, Budapest 1938, 63—4; M. H. P. Den Boesterd, The Bronze Vessels in the Rijksmuseum G. M. Kam at Nijmegen, 1956, 14. a 38. sz.-hoz; S. Tassinari, La vaiselle de bronze, romaine et provinciale, au Musée des Antiquités Nationales, Párizs 1975, 33, 21. sz.). Pannóniában is gyakoriak, s könnyen lehet, hogy a debreceni példány is itt került elő. Az ismert leletegyüttesek és egyes darabokon olvasható mesternevek alapján a tálak az i. sz. 1. század közepe és a 2. század közepe között készültek, minden valószínűség szerint capuai műhelyben (Willers, i. h. ; Radnóti, i. h.; Den Boesterd. i. h.). írod.: Déri, Kat. 69. 10. sz. SZ. J. GY. 16. Merítő kanál. Debrecen, Déri Múzeum R. V. 13. M.: 11,4 cm; átm.: 5,4 cm. Olajzöld-vörsesbarna patina, alatta néhol sárgásbarna felület. A csészével egybeöntött nyél. A csésze alját bemélyített kör jelzi; összeszűkülő peremét kívül két bekarcolt vízszintes vonal díszíti. A nyél hátul konkáv; középen keskenyedik; kiszélesedő fölső része szív alakban végződik, barázda osztja ketté, és négyzet alakban elhelyezett négy kis szűrő-lyuk van rajta. A debreceni példány Radnóti osztályozása szerint (A. Radnóti, Die röm. Bronzegefásse von Pannonién, 99—100 és 8. tábla, 41. sz.) a rövidnyelü simpulumok második csoportjához áll a legközelebb, de nem lemezből készült, mint a nála felsorolt darabok. Az elnevezés és a rendeltetés kérdéséhez 1. Radnóti, i. h. ; L. Castiglione, Acta Ant. Hung. 8 (1960) 396—400; W. Hilgers, Lateinische Gefässnamen, Düsseldorf 1969. 56—7. 166—167, 279—280. Bár a latin nyelvű források a cyathus és a simpulum v. simpuvium elnevezést szinonimákként használják, a modern szakirodalomban célszerűnek látszik ezekre a merítő kanalakra a simpulum nevet használni, megkülönböztetésül az archaikus kori görög és etruszk műhelyekben főleg agyagból készült edénytípustól (erről M. Eismann, Archaeology 28, 1975, 76—83). A fenti változat keltezésének egyelőre kevéssé szilárd alapjairól 1. Radnóti, i. h.; M. H. P. Den Boesterd, The Bronze Vessels in the Rijksmuseum G. M. Kam at Nijmegen, 35, a 99. sz.-hoz. 1—2. század. írod.: Déri, Kat. 69, 13. sz. SZ. J. GY. 17. Amphora fedéllel. (16. a—b kép). M.: 35,8 cm; szájátm. : 12,4 cm; talpátm.: 10,33 cm; a legnagyobb testátm. : 21,8 cm. A fedő m.: 3,3 cm; átm.: 11,26 cm. Sötétzöld, helyenként barnás patina, foltokban kilátszó sárgásvörös csillo-