Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 46-47. (Budapest, 1976)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY — SZABÓ MIKLÓS: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

a helyét fel lehetett fedezni. A budapesti torzó végleg tisztázza a fiesolei hamisítvány helyzetét, s most már a sidei töredék megítélésétől függ, továbbra is egyedülálló marad-e a vatikáni Apoxyomenos. SZ. J. GY. II. ETRUSZK ÉS ITÁLIAI MŰVÉSZET a) BRONZOK 1. Rövid kard („Griffzungenschwert") hüvellyel. Debrecen, Déri Múzeum Et. R. X. 2. A kard h. : 40,8 cm; a hüvelyé: 33,8 cm. A penge és fogó egybeöntött, A fogó burkolata nem maradt meg. A hüvely egy lemezből hajlítva, végén korongok és gomb. A pengén a csúcsán összefutó bekarcolt vonalak futnak végig, a hüvely első oldalán bekarcolt kettős zegzugvonalak. A 9—7. században Etruriától Szicíliáig elterjedt itáliai rövid kardok közé tartozik. A Torre Galli-, a Cuma- és a Terni-Csoport példányai között vannak meg egyes elemeinek pontos párhuzamai (vö. legutóbb V. Bianco Peroni, Die Schwerter in Italien, München 1970, 78—94), de egyik csoportnak sem mutatja valamennyi jellegzetességét. I. e. 9. sz. vége—8. sz. első fele. írod.: Déri, Kat. 88, 3. sz. és 110, 6. sz. ; Szilágyi, J. Gy., Acta Ant. Hung. 7 (1959) 69—83. SZ. J. GY. 2. Italikus mellkorong. (48. kép) Debrecen, Déri Múzeum Ha. 3. Átm. : 23,5 cm; m.: 1,6 cm. Mélyzöld patina. Konvex-konkáv lemez, kiemelkedő középső résszel. Külső felületét középen csillag alakban, majd koncentrikus körsávokban geometrikus minták díszítik: trébelt nagyobb és kisebb dudorok; pontozott V-alakok, háromszögek és maeanderek; bekarcolt részútos vonalkák (köztük üres háromszögekben 3—3 ponttal) és körök; kivájt zegzugvonalak és poncolt koncetrikus köröcskék. (Egy azonos darab, csak a széle levágva: Not. Scavi 1895, 259, fig. 6.) Közepén kis lyuk, a külső zegzugvonal sávjában három és velük szemben egy ugyanilyen lyukpár. Azoknak a mellkorongoknak korai, geometrikus díszítésű csoportjába tartozik, amelyeket az italikus népek készítettek és használtak Umbriától és Picenumtól Lucaniáig (F. Behn, Röm. Mitt. 35, 1920, 1—18; G. Annibaldi, in Problemi di storia e archeológia delTUmbria, Perugia 1964, 93—4; A. Andren, Medelhavsmuseet Bulletin 4, 1964, 38—41; vö. H. Brandenburg, Studien zur Mitra, Münster 1966, 32 sköv.). Eredeti rendeltetésük szerint mellpáncélként szolgáltak, egyenként, párosával, vagy hármasával összeforrasztva, szíjjal összefűzve vagy valamilyen anyagra erősítve. A debreceni darab szélén látható lyukak is ilyen célra valók; a középső kis lyukon alighanem gombot vagy fogót erősítettek rá (vö. Andren, i. m. 40). A nagyobb — általában 22—25 cm átmérőjű — példányok mellett gyakoriak a jóval kisebbek, 8—12 cm átmérőjűek is, többször a nagyokhoz hasonló díszítéssel. A korongok előkerülése női sírokban (Annibaldi, i. m. 94) arra mutat, hogy olykor díszítő vagy kultikus szerepben is használták őket (vö. G. Colonna, in Aspetti e problemi dell'Etruria interna, Firenze 1974, 194, 4. jegyz.). A datálható leletben előkerült darabok tanúsága szerint (Annibaldi, i. m. 94) a korai példányok, amelyek közé a fenti is tartozik, az i. e. 7. sz. végén vagy a 6. sz. elején készültek. írod.: Déri, Kat. 109, 4. sz.