Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 46-47. (Budapest, 1976)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY — SZABÓ MIKLÓS: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

20. Attikai vörösalakos oinochoé (chous). (42/a—b. kép) M.: 11,12 cm; talpátm.: 5,3 cm; legnagyobb testátm.: 8 cm. Narancsszínű agyag; fényes fekete, a kép két oldalán és az edény alján barnás máz. Járulékos festés nyomai az egész képen, de jórészt lekopott. Nyelvmintasor fölött jobbra futó lány, hátraforduló fejjel; előre lépő ballába profil-, a másik szemközt-nézetben. Hajában szalag; fülbevalót, hosszú chitónt és efölött hosszúujjú, valamivel a derék alá érő felsőruhát visel; bal kezében oinochoé, benne ág, jobb kezében omphaloskalács, közepén fölül gombbal (vö. Hoorn, Choes and Anthesteria, 41—2). A lány előtt futó kutya (alatta és előtte síreptos-kalács), mögötte játék-taliga rákötött chous-sal (vö. Hoorn, i. m. 44, és fig. 89—90; BSA 66, 1971, pl. 32 d). Előrajz a lány alakjának nagy részén (a derékon egy hullámvonal nyilván a fölsőruha alját díszítő sáv fölső részét jelzi, vö. Hoorn, fig. 107 és fig. 168 b), a kancsón és a kutya mellén. Kontúrvonal a lány és a kutya körül. Reliefvonallal a belső rajz és a kép alatti vízszintes vonalak. A járulékos szín általában fehér volt, a kutyán talán rózsaszín. Arannyal és reliefben a fülbevaló, az omphalos-kalács gombja, az ágon két gyümölcs és egy pont a lány feje fölött. Az ág a kisfiú kezében: Hoorn, fig. 443. A keretdísz (Hoorn 32. típusa, fig. 527) az 5. sz. végén jelenik meg, de csak a 4. században válik általánossá. A lányalakhoz stílusban igen közelálló Hoorn, fig. 107, amelyet Schefold (Kertscher Vasen, 140) a 370-es évekre datál. A forma is a „keresi" vázákon ebből az időből ismert változat (Schefold, uo.). A váza rendeltetéséről vö. fent a 18. vázánál. I. e. 380—70 k. írod.: Oroszlán—Dobrovits, 44, 12. sz. SZ. J. GY. 21. Attikai lékythos-aryballos. Debrecen, Déri Múzeum G. II. 14. M.: 8,4 cm; szájátm.: 2,7 cm; talpátm.: 4,15 cm. Vörösessárga agyag; fényes fekete festés. A nyakat alul-fölül barázda határolja. Alja festetlen, a fül alatt egy festetlenül hagyott sávban két vonal. Az 5. sz. második felében és a 4. században athéni műhelyekben tömegesen készített, általában igénytelenül díszített edényforma. 5. századi történetéről Sparkes-Talcott, Black and Plain Pottery, The Athenian Agora XII, 153—4; a fenti díszítéssel pl. 38, no. 1126. A karcsúsodó, magas nyak és a szűkülő, félgömb alakúból virágkehely alakúvá váló száj ennél későbbi készítésre mutat (vö. pl. S. I. Charitonidis. Arch. Eph. 1958, 18. tábla, c, jobb oldali kép, és 143, athéni 4. század elejei sírból). 5. sz. vége — 4. sz. első fele. írod.: Déri, Kat, 63, 14. sz. SZ. J. GY. 22. Dél-itáliai vörösalakos vázák Rioneróból. L. fentebb a velük együtt előkerült terrakottákhoz írt megjegyzést (156. lap, 19. sz.). a) Apuliai hydria. M. : 22,9 cm; a hátsó és az egyik oldalsó fül, valamint a testen több részlet kiegészítve. A nyakon fekvő babérág, a képmező alatt nyelvmintasor. Bal oldalt ülő nő, felemelt bal kezében phialé, azon áldozati sütemény (?). Vele szemben álló nőalak, leengedett bal kezében koszorú, jobb kezével tükröt tart az ülő nő elé. „Egyszerű stílus", a Tarporley-festő egyik követőjétől. I. e. 4. sz. második negyede. b) Apuliai olpé. M.: 24,5 cm. A fül mindkét végén plasztikus női fej. A vállon két nyelvmintasor között, két oldalt palmettától keretezett képmezőben jobb oldalt sziklán ülő nő, felemelt jobb kezében tükörrel, s vele szemben álló Erós. I. e. 4. sz. közepe.