Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 46-47. (Budapest, 1976)
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY — SZABÓ MIKLÓS: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből
ban, ltsz. 50.119 és 50.465). Egy heidelbergi negatív forma tanúsága szerint a fekvőhelyet és a fekvő alak fejét külön mintából készítették, az utóbbit szakállas és szakálltalan változatban (B. Neutsch, Röm. Mitt. 68. 1961, 156 és Taf. 67. 1—2). Nem tudni, milyen tárgyi alapja volt ennek a megkülönböztetésnek, ahogy a reliefek értelmezése is vitatott; valószínűleg nem mindig és minden korszakban voltak azonos jelentésűek (vö. Herderjürgen, i. m., 26—33, a régebbi irodalommal; a korai típus szerinte lakománál italáldozatot bemutató halandókat ábrázolt). Mindenesetre feltűnő, hogy sírleletekben ismeretlen a típus. Már a sorozat kezdetén keleti görög és lakón stíluselemek olvadtak össze a reliefeken helyi dialektussá; ezt jól mutatja a fenti változat is (Herderjürgen, i. m., 6; E. Langlotz, Die Kunst d. Westgriechen, München 1963, 61 ad Nr. 23). I. e. 500 körül (Herderjürgen, i. m., 4—5; de vö. D. Burr Thompson, AJA 77, 1973, 247). írod.: Oroszlán— Dobrovits, 23, 14, sz. és 11. tábla. SZ. J. GY. 6. Attikai ülő istennő. M.: 10,1 cm. Vörös agyag; fehér fedőréteg, vörös festés a trónon, függőleges sárga csík a nő mellének közepén, vízszintes a térdén, fekete nyomok a hajon. Nyelvmintákból álló frizurájával a Winter I. 48, 4 típusnak felel meg, amely a hozzákapcsolódó változatokkal együtt a fő lelőhelyükről elnevezett ,,Akropolis-terrakották" csoportjához tartozik (Casson-Brooke, Catal. of the Acropolis Mus. II, 355 skk.). A típus történetéhez, elterjedéséhez P. Knoblauch, Studien zur archaisch-griechischen Tonbildnerei in Kreta, Rhodos. Athen und Böotien, Bleicherode 1937, 174 skk.; Higgins, Br. Mus. Terracottas I, 175, 655. sz. (A budapesti darabhoz 1. ui., 176, 659. sz., 85. t.) I. e. 5. sz. eleje. SZ. M. 7. Közép-görögországi női protomé. (11. kép) Debrecen. Déri Múzeum, lelt. sz. nélkül. M. : 10,2 cm. Barnás-rózsaszínű agyag, fehér fedőréteg, vörös, rózsaszín és sárga festés gyér nyomai. A felfüggesztésre szolgáló lyuknál törött. A rhodosi szkémára visszavezethető darabnak (vö. Winter I, 236; Knoblauch, az előző darabnál i. m., 167 skk.) a stephané-viseletet leegyszerűsítő, csigákból álló frizurájú (a hajviselet előképéhez vö. Schefold, in Mél. P. Collart, Lausanne 1976, 323—5, 1—4. kép) közép-görögországi (valószínűleg boiótiai) változata. (Vö. Thespiaiból: Breitenstein, Danish Nat. Mus., Catal. of Terracottas, 18, 160. sz., 18. t.; Tanagrából: Winter I, 243, 3; Chalkisból: Athén N. M. 3964—66. — A rhodosi és a közép-görögországi protomékhoz: Szabó M., Szépműv. Múz. Közi. 43, 1974, 3 skk.) I. e. 5. sz. első negyede. SZ. M. 8. Magna Graecia-i női fej. M.: 12,4 cm. Sárgás rózsaszín agyag. Több darabból ragasztva, a fej jobb oldala és csaknem a teljes hátsó rész hiányzik. Kopott formából. Elöl két sor csigába font haj, fölötte koszorú vagy szalag. A fülben nagy kerek fülbevaló. Számos változatban ismert típus, amely biztosan Locriban alakult ki (A. De Franciscis, Atti M. Graecia 2, 1958, 42), de legtöbb példánya Rosarno-Medma műhelyéből került elő (P. Orsi, Not. Scavi 1913, Suppl., fig. 124—6; De Franciscis, i. m., tav. 12, 1; etc.). Alig kidolgozott büsztökön (vö. pl. U. Zanotti Bianco, Grossgriechenland, Würzburg 1961, Abb. 102, középen), álló és ülő nőszobrokon alkalmazták. A szemek, a haj és az arcforma félreismerhetetlenül nyugati görög (vö. egy márvány ifjúfejet Leontiniból: Langlotz, Kunst d. Westgriechen, Taf. 48—9), s későarchaikus és szigorú stílusbeli vonások sajátos együttélését mutatja (vö. P. Noelke, in N. Kunisch, Antiken d. Slg. Funcke, Bochum 1972, 18). I. e. 5. sz. második negyede.
