Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 46-47. (Budapest, 1976)
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY — SZABÓ MIKLÓS: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből
szobrocska Aphrodité születését ábrázolja. Aphrodité kagylóban születésének motívuma a 4. század elejének attikai plasztikus lékythosain jelenik meg először (legutóbb M. Trumpf-Lyritzaki, Griechische Figurenvasen, Bonn 1969, 126—8, és a katalógusban az 1—3., 79. és 80. sz., a régebbi irodalommal; egy új dél-itáliai utánzat: Paestum, Mus. Naz. 21484). Fő megjelenési területe a terrakotta kisplasztika; változatai több görög műhelyben készültek (Winter II, 202—4; M. Bratschkova, i. m., 79—80), igazán népszerű azonban Magna Graeciában lett, ahol a leggyakoribb apuliai változatokon (Winter II, 204, 2—3; Bruxelles, Mus. Royaux R. 507; Wuilleaumier, Tarente 422 és pl. 33, 6; Breitenstein, Danish Nat. Mus., Cat. of Terracottas, pl. 84. no. 670; La Coll. Polese nel Museo di Bari, Bari 1970, tav. 54, no. 339) a kagylók a térdelő istennő mögött végül szinte lepkeszárnyakká váltak; itt a motívum olykor teljesen demitizálódott, mint egy müncheni példányon (Mus. ant. Kleinkunst 835 WAF), amelyen a térdelő istennő kezében krotalont tart, és nem érinti a pusztán háttérül szolgáló kagylót. A motívum nagyon ritka váza-ábrázolásait olykor kimutathatólag a plasztika inspirálta (Trumf-Lyritzaki, i. m., 127). A tenger jelzése ritka, a fentin kívül csak egy — úgy látszik — boiótiai terrakotta-típuson jelenik meg (Winter II, 202, 2). A kagyló a jelenetben aligha pusztán szexuális szimbólum, ahogy L. Stephani (CR St. Pétersbourg 1870—71, 19 sköv.) nyomán sokan vallották; eschatologikus vonatkozása kétségtelennek látszik (1. elsősorban M. Eliade, Images et symboles, Paris 1952, 154 sköv.; vö. Bratschkova, i. m.. 5—8; N. E. Marien, Bull. Mus. Royaux Bruxelles 1944, 113—20; Trumpf-Lyritzaki, i. m., 128). Az, hogy a motívum első ismert említése az irodalomban viszonylag késői (Plautus Rudensében, amelynek Diphilos műve az eredetije; vö. Trumpf-Lyritzaki, i. m., 128), aligha bizonyítja, hogy Aphrodité kagylóban születésének mítosz-motívuma a képzőművészeti ábrázolások nyomán keletkezett (így Furtwängler, Slg. Sabouroff II, ad Taf. 144, 1, és nyomán P. Jamot, Mon. Piot 2, 1895, 179 és mások). Nyilván csak a szerelemistennő tengerből születésének ősi mítoszában eleve adott lehetőség realizálódott írásban és képben a kagylóban születés motívumában. — A lelőhely, a motívum népszerűsége a 4. századi korinthosi terrakottaplasztikában (Winter II, 202, 1, 5 és 8; az utóbbihoz Furtwängler, Slg. Sabouroff, i. h.), és a fej stílusa (vö. Stilwell, Corinth XV, 2, pl. 25, no. XVII, 39, egy közelálló fej a korinthosi fazekasncgyedből) egyaránt valószínűvé teszi, hogy az egyelőre egyedülálló budapesti darab korinthosi műhelyben készült. I. e. 4. sz. utolsó harmada. SZ. J. GY. 14. Ifjúportré. M.: 3,6 cm. Szürkésbarna agyag. A préselés után portréábrázolás igényével átdolgozott arc- és hajrészletek az újabban Nagy Sándor portréjának meghatározott ,,Eubuleus"-típussal mutatnak rokonságot (E. B. Harrison, Hesperia 29, 1960, 382 skk.; M. Bieber, Alexander the Great in Greek and Roman Art, Chicago 1964, 26, IV— V. t.). Ezek alapján a budapesti fejet feltételesen a Nagy Sándor-kor terrakotta quasi-portréi közé sorolhatjuk (vö. G. M. A. Richter, Greek Portraits II, Coll. Latomus XLVIII, Brüsszel 1960, 15 skk.; Castiglione L., Szépműv. Múz. Közi. 22, 1963, 16 skk.). I. e. 4. sz. utolsó harmada. SZ. M. 15. Szicíliai istennöfej. (15. kép) Gelából. M.: 8,45 cm. Sárgásvörös agyag, fehér fedőfestés, a pólóson vörös festés nyomai. Töredék, de a fej teljes. Szembenéző arc, középen elválasztott haj, a fülek mögött két oldalt lelógó csavart fürttel, a fej tetején fölül nyitott konkáv oldalú, kihajló peremű polos, a hajban
