Garas Klára szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 46-47. (Budapest, 1976)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY — SZABÓ MIKLÓS: Antik művészet a debreceni Déri Múzeumból és más magyar gyűjteményekből

említett korinthosi lelet mellett, a fenti Medeónban talált példányt is). Az is figyelmet érdemel, hogy a krateriskos típus, amelyet a budapesti váza is képvisel, mai tudásunk szerint Közép- és ÉNY-Görögországban (Votonosi; vö. A. Andriomenou, BCH 1975, 570 is) otthonos, míg a kehelykratér típus egyelőre Macedóniában a leggyakoribb (Derveni, Nikisiani, Bitolj). Minthogy Olynthosban tömegesen kerültek elő a krateriskos típus attikai feketemázas példányai, másfelől a kehelykratér forma egy példánya az attikai Eleutheraiból származik (Allard Pierson Mus., no. 788), a bronzedényeknek a jelenlegi ismereteinken alapuló elosztási térképéből nem lehet egy közép-görögországi vagy É-peloponnésosi és egy macedóniai műhelyre következtetni, annál kevésbé, mert Galaxidiban mindkét főtípus megvan (Sieveking, Bronzen d. Slg. Loeb, München 1913, Taf. 44). A lelőhelyek így legfeljebb egyes műhelyek (esetleg ugyanabban a központban működő műhelyek) kereskedelmi kapcsolatainak útvonalát jelzik, s csak azt mutatják, hogy a kehelykratér típust inkább exportálták Észak felé (vö. a magyarországi kelta sírban talált szobi töredéket is: Szabó, M., in Eastern Celtic Art, Székesfehérvár 1974, 82, no. 171 a további irodalommal és B. Bónis, É., in Archäol. Funde in Ungarn, hrsg. v. E. B. Thomas, Budapest 1956, 166—7). További leletek fogják eldönteni, nem jelenlegi ismereteink esetlegessége okozta látszat-e az, hogy a „Galaxidi-csoport" bronzedényei főleg Északon terjedtek el. írod.: Oroszlán—Dobrovits, 29, 33. sz. SZ. J. GY. 5. Aphrodité-fej. (6/a—b. kép) M.: 3,21 cm. Üreges öntésű; zöldes patina. Hajában aranylemezből kivágott, pontokkal és vonalakkal díszített, íves záródású diadéma. A fej típusa, hajviselete és stílusa alapján leginkább az ún. capuai Aphroditéval vethető össze (W. Fuchs, Die Skulptur der Griechen, München 1969, 222 sk., 240—1. kép; a darab eredetijét Lysipposnak attribuálja). A budapesti fej stílusa a praxitelési művészettel kapcsolatba hozott kisbronzok némelyikével rokonvonásokat mutat (vö. pl. Rizzo, Prassitele. 60, tav. 89). Az aranydiadéma-applikáció a korahellénizmus „tudós" művészetfelfogásával jól egybevágó irodalmi illusztrációnak értelmezhető. (Az arany-stephanés Aphrodité-hez : Homeri Hymn, in Venerem 7—8; Sappho frg. 9 D. — Az i. e. 4. századi görög diadémákhoz Szilágyi J. Gy., Acta Ant. Hung. 5, 1957, 76 skk.) I. e. 4. sz. vége? SZ. M. c) TERRAKOTTÁK 1. Korinthosi vagy boiótiai lószobrocska. (7. kép.) M.: 8,2 cm; talapzat: 7,03 x 5,4 cm. Barnás-vörös, erősen szemcsés agyag, feketés-barna firnisz csíkozás. A fej nagyrésze letörött, a talapzat jobb oldalán törésfelület. A lótípus előfordul Korinthosban az i. e. 7. század utolsó, ill. a 6. század első negyedében (Higgins, Br. Mus. Terracottas I, 242, 896. sz., 130. t.; vö. A. Stilwell, Corinth XV, 2, Princeton 1952, 171 skk., 10, 15. sz., 36. t. és a keltezésről: 164 skk.; Ch. K. Williams—J. E. Fischer, Hesperia 42, 1973, 3. t. MF 72—29 és a keltezésről: 6 skk.) és Boiótiában az i. e. 6. század első harmadában (BCH 98, 1974, 652, 180. kép, jobbra; Ure, Aryballoi and Figurines from Rhitsona, XV. t.. 101 b., 38, 39 és 145. 96, 97, a keltezésről: 62 sk.). A budapesti terrakotta lapos talapzata, a talapzat oldalán végighúzódó törésfelület arra utalhat, hogy a darab lovasfogat része volt (vö. Winter I, 25, 4; Ancient Glass, Jewellery and Terracottas from the Coll. Bomford, Ashmolean Mus. 1971, 42, 113. sz. és 45.; Korinthosban nincs). A típus az i. e. 6. század közepén tömegesen készített