Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 44. (Budapest, 1975)
HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: Goya életképei az 1820-as Kaunitz-árverésen
diplomata Madridban. Később Joseph Clemens, a herceg-kancellár kedvenc fia követte, aki Madridból hazafelé utaztában megbetegedett és a tengeren halt meg 1785-ben, még a spanyol vizeken; Barcelonában is temették el. A kancellár unokája és örököse, Alois Wenzel Kaunitz herceg is Madridban volt diplomata egészen 1806-ig. Eddig azonban nem vásárolhatta meg a képeket, melyek közül négy bizonyosan 1812-ben még Xavier Goyánál volt. Legújabb kutatásaink a Kaunitz-levéltárban, ha nem is hoztak teljes sikert, mégis további támpontot nyújtanak. Alois Wenzel Kaunitz 1816-ban oly hosszú időt töltött Madridban, hogy austerlitzi birtokai jövedelmeit is oda küldette maga után. 22 Ez lehetett az alkalom arra, hogy a képeket megszerezze. Mivel Kaunitz herceg 1815/16-ban járt ismét Madridban, elképzelhető, hogy a képeket egyenesen Goyától vásárolta meg. Ennek csak az a tény mond ellent, hogy a berlini „Le Mât de Cocagne" Desparmet Fitz-Gerald szerint Selva Alègre márki madridi gyűjteményéből került Kaunitz herceghez, 23 tehát már nem a festő volt a közvetlen eladó. Mivel a képek többékevésbé összefüggő csoportot alkotnak, illetve kevés a valószínűsége annak, hogy azokat a Spanyolországon kívül kevéssé ismert mestertől és egy magángyűjteményből külön-külön vásárolták volna meg, az tűnik valószínűbbnek, hogy — ha a fenti adat megfelel a valóságnak — valamennyit Selva Alègre márkitól vette meg. Mindez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy négy olyan festménynek a feltétlen hitelességére derült fény, melyek közül a berlini példányt Gassier-Wilson replikának vagy kópiának gondolta. 25 A budapesti képekkel kapcsolatban is élt a szerzőpár azzal a gyamival, hogy mivel a „Vízhordó leány" és a „Köszörűs" sokkal kisebb méretű, mint a leltárban szereplő „Maják a balkonon" vagy a lillei levelet olvasó nők, melyekkel azonos összegre értékelték, ezek a képek nem azonosak a leltárban levőkkel, hanem csak vázlatai nagyobbméretű elveszett eredetieknek. 25 Ez a feltevés most már elesik, hiszen a képek az 1812-es leltárban említett más darabokkal együtt kerültek 1820-ban eladásra. Az 1812-es leltárban és a Kaunitz árverésen való szereplés a képek datálását is eldönti, annak ellenére, hogy a két budapesti kép egyes, már Bordeaux-ban készült művekhez is közel áll, pl. a később a Pradóba került „Bordeaux-i tejeslány "-hoz (98. kép), melyen a genreszerxí munkásábrázolásnak ugyanezzel a természetes méltóságával találkozunk mint a mi 22 1816 március 6-án a herceg aláírása egy nyugtán, melyben az 1815-ös év negyedik negyedében esedékes jövedelmeket vette fel Madridban. Brno, Státny Archiv. 1816. K. 48. No. 25. A rendezetlen iratok csak gazdasági elszámolásokat tartalmaznak. A fenti jelzetek az évszámsorba rakott iratok doboz és lapszámát jelzik. 23 I. m. I. 290. 269 szám. Id. a 7. jegyzetet. Ch. Yriarte viszont azt írja 1867-ben megjelent könyvében (Goya. Paris, 1867, 136.), hogy a kép Selva-Alègre márki tulajdonában van ós Kaunitz herceg gyűjteményéből származik. Yriarte azonban maga is beismeri, hogy a képmások és az életképek esetében nem tudja követni azok jelenlegi tulajdonosait. 24 «La version de Berlin (provenant de la collection Casa Torres) a fréquemment été attribuée à Lucas, mais une étude comparative de ces deux peintures est maintenant indispensable. Réplique ou copie: 81,7 X 103,5 cm. Berlin, N. G. (A T 785) I. m. 255. 25 U. A. 256. Ugyanitt közli a replikákat és azt a tényt, hogy a már egy korábbi írásunkban az «Aguadora»-hoz kapcsolatba hozott vízhordó nőket ábrázoló kartontervnek a hátán is megtalálta Juliet Wilson az X. 13. számot (97. kép), mely jelenleg Antonio MacCrohon madridi gyűjteményében van. Ez egyébként megmagyarázná a két képnek és a kartonnak az értékelését is, melyek együttesen talán megfelelhettek a valóban sokkal jelentékenyebb « Maják a balkonom árának, mely egyébként is 400 reálra volt értékelve, szemben a mi két képünk és a karton 300 reálos felbecslésével, mely teljesen megfelelő, hiszen a «Szövo nők»-et is 100 reálértékűnek tartották ugyanúgy, mint az egykor a budapesti Herzog gyűjteményben őrzött «Tvók»-at.
