Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 43. (Budapest, 1974)

PREISS, PAVEL: J. G. Heinsch és a prágai Károly hídon elhelyezett jezsuita szentek csoportja

ahogy munkának ebben a szakaszában sem agyagból égetett bozzeto, sem fából faragott modelletto nem szerepelhetett, hanem ideális tervet felvázoló rajzról lehet szó, amelynek a szerzője szabad folyást engedett fantáziájának. Bizonyos, hogy egyedül tőle kértek tervet (két koncepció versenyszerű összevetésére, mint a továbbiakban látni fogjuk, csak később, Brandl kezdeményezésére került sor) és a művész valószínűleg nagyvonalúan megfogalmazott, közös program alapján dolgozott, amit csak a rajz bírálata folyamán alakítottak ki véglegesen. Az egyszerűen ,,artifex"-nek nevezett bíráló viszont elvi kifogást emelt a tervezett szobor abszurd nagysága ellen és véleményéhez valószínűleg makacsul ragaszkodott. Feltételezhetjük tehát, hogy ez az „artifex,, szobrász volt, valószínűleg ugyanaz, akinél nem sokkal előbb a Szent Ignác-csoportot megrendelték, és aki, ebből következően, egyedül volt képes arra, hogy a tervezett szobor, a híd többi szobra és a Szent Ignác csoport közötti aránytalanságot megítélje, hiszen ez utóbbi koncepcióját csak ő, tehát Johann Brokof és fia ismerte. Az a pozíció, amit ő a szakértői véleményben elfoglalt és az a remény, hogy ennek a szobornak a megrendelését is elnyeri, magyarázatot adna arra. hogy miért állt vele szemben a másik szakértő, a jezsuiták által meghívott Petr Brandl. Az ötödik és a hatodik pont valóban egy másik, személyes dokumentumban tárgyalt dologra vonatkozik. Ez tartalmazza ugyanis Petr Brandlnak azt a bejelentését, hogy ő maga is a tervezett nagy méretek és a túlniéretezettség ellen foglal állást, és megígéri, hogy kidolgozza saját modelljét, amit Matthias Bemard Braun szobrásznak szánt, akit erre a megrendelésre javasolt. Sőt állást foglala ,,magyar" Brokoffal szemben is, aki — mint mondja — képtelen jól megvalósítani egy tervet, bármilyen tökéletes legyen is az. Erre, mondja Brandl, az a Szent Norbert szobor a bizonyíték, amit Brokof a modelltől eltérve készített el. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ennek a sajnálatos módon nyomtalanul eltűnt szobornak is volt rajzvázlata, amit szintén ismeretlen festő és nem maga a szobrász készített, tehát nem a plasztikus minta és a kivitelezett szobor közötti különbségről van szó.

3 Az a modell pedig, amely alapján Johann Brokof szobrász vállalkozott az 1709. június 1-i szerződés értelmében a Szent Gaétan szobor elkészítésére (ami kétségbevonhatatlanul fiának, Ferdinand Maximiliennek a műve) vagy festő rajza lehetett, vagy pedig saját plasztikus modellettoja ; talán ebből a modellettoból maradt meg egy kis színes Szent Gaétan szobor, amit régebben Prágában egy magángyűjteményben őriztek.

4 A Brandl által javasolt, pártfogoltjának, Braun szobrásznak szánt tervet szintén elvetették; különösen azt kifogásolták, hogy a művészi fogások (amelyeket egyébként észrevettek és teljes mértékben értékeltek) túlsúlyban vannak a szent prédikációja által előidézett hatás, valamint az izgalom, az ájtatosság és a bűnbánat jegyei fölött. Az alapvető visszautasítás ellenére a következő észrevételek részleteiben foglalkoznak a tervvel és konkrétan megjelölik, hogy miért nem felelnek meg egyes figurák és milyenekkel kellene ezeket helyettesíteni. A két beszélgető alak közül (bár ezek a prédikációt hallgatók között találhatók) csak a közelebb álló maradjon meg, az is azzal a feltétellel, hogy jámborabb pózba helyezik, a másikat mindenképpen el kell hagyni. Nem maradhat meg az ülő asszony alakja sem a két gyermekkel, ennek több oka is van (nem jelölték meg pontosabban), elsősorban az, hogy a japánok és a kínaiak nem nagyon engedik meg asszonyaiknak, hogy nyilvá3 B 1 a z í c e k , O. J. — Ryneä, Y.: Jèstë k sochafské vyzdobë Karlova mostu Umèni, IV, 1956. 64. old. 4 B 1 a z í c e k , O. J. - K y n e s , V.: Brokofovsky model. Umëni, XII, 1964. 184. old., 10. jegyzet.