Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 43. (Budapest, 1974)
PREISS, PAVEL: J. G. Heinsch és a prágai Károly hídon elhelyezett jezsuita szentek csoportja
időben kezdtek hozzá a Xaveri Szent Ferenc szobor vázlataihoz is, amelyet vele szemben szándékoztak felállítani, s amelynek a kifaragására 1710-ben került sor, Borgia Szent Ferenc szobrával egy időben. A versenytársak két „modellja", azaz Xaveri Szent Ferenc-szoborhoz készített két rajz vázlat körül heves vita folyt, aminek a jegyzőkönyve számos érdekes részletet tartalmaz a szobor végleges koncepciójának a fejlődését illetően. Ez a jegyzőkönyv összegzi azokat az észrevételeket, amiket a bírálók, a „hozzánk tartozók és a kívülállók", tettek, közülük azonban csak egy ismeretlen nevű „artifexet" és Petr Brandl festőt említik. A Xaveri Szent Ferenc szoborhoz készített ,, modelât", ami, mint egyébként a szövegből kiderül, rajz volt és nem plasztikus bozzeto, (,, in specie") a bevezető hét pontban bírálták. Az első három paragrafus olyan részletekre vonatkozik, amelyeket nem lett volna nehéz elhagyni (összetört bálvány, a legendás keresztes rák, japán napernyő, amit egy szolga tart) vagy módosítani (a japán ruhája), a következők a formai hatást mérlegelik (fekve figyelő alak, aki túlságosan kilóg az együttesből — „nimius implet perspectivam") ; a hatodik paragrafus alapvető észrevétel, a szentet, mint a két fakultás, a filozófia és a teológia pártfogóját és képviselőjét illetően, amelyek jelvényeit (,, insignia") kívánatos lenne, ha két angyal tartaná. A hetedik pont, amely a bírálat első részében az utolsó, a szent testtartására vonatkozik, amit a bírálók valószínűleg igen kifejezéstelennek tartottak. A következő hat paragrafus a tervet "in genere" vizsgálja. Az első pontban az artifexre hivatkoznak, aki a tervet ,,e primariis" elveti : végrehajtása ugyanis 9 prágai rőf hosszúságú talapzatot (hozzávetőlegesen 5,40 m; egy cseh vagy prágai rőf 59,389 cm) és legalább még egyszer akkora magasságot igényelne. Ezek oltárfalméretek, ilyen méretű pl. a Clementinum kollégium Megváltó templomában elhelyezett főoltár, és nem felelnek meg szobor (machina) esetében, amit ilyen formában mindenki túlméretezettnek, sőt aránytalannak tartana a hídon elhelyezett többi szoborhoz viszonyítva. V'égül a jezsuita szakértők hozzáfűzték, hogy nem értenek egyet az alakok túlzott számával sem. A második pont a szobor elrendezését vizsgálja, a szent prédikációját hallgatóknak ugyanis nem kell feltétlenül csoportokban állniok, mint a színpadon (ordine scenico), hanem szétszórtan, elsősorban azért, mert a szent a mezőn, sziklán vagy dombon áll (saxo vei collicolo). A harmadik pont, amelyik az első pont konklúziójára vonatkozik, felhívja a figyelmet arra, hogy Szent Ignác modellje se nem oltár, se nem színház (theatrum), hanem inkább mind a kettő együtt, oly módon, hogy minden alak a talapzaton (basis) csoportosul, s fölöttük emelkedik a szent alakja. Ha a Xaveri Szent Ferenc szobor kifogásolt modelljét megvalósítanák, bosszantó koncepciókülönbség jönne létre. Ellenkezőleg, arra van szükség, hogy a két szobor arányait, úgy a magasságot, mint a szélességet illetően, kölcsönösen figyelembe vegyék. Ebből következik a negyedik pontban kifejtett döntés, amellyel a szakvéleményt befejezik : a talapzaton, amelynek a magassága és a szélessége nem lehet több, mint maximum négy vagy öt rőf, azaz akkora, mint a Szent Ignác-szobor talapzata, a hallgatóság úgy legyen elhelyezve, hogy az elöl állók teljes alakban, a mögöttük állók csak mellüktől felfelé, majd válltól felfelé, s az utolsók csak fejükkel látszódjanak. Úgy tűnik, hogy a modell ismeretlen szerzője nem volt tisztában a szobor számára fenntartott és a híd oszlopa által határolt hely pontos méreteivel, vagy ami még valószínííbb, egyszerűen nem vette figyelembe. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a rajzoló nem volt szobrász, mert az kétségtelenül számításba vette volna a méreteket. Egyébként a részletek (olyan gondosan kidolgozott ruhák, hogy aprólékosan meg tudták azokat bírálni) és az ötletek (napernyő) mutatják,
