Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 42. (Budapest, 1974)

SCHINDLER, WOLFGANG: Újonnan szerzett római portréfej a Szépművészeti Múzeumban

A modellálás sajátosságaira vonatkozó megállapításaink nem csupán a viszony­lagos biztonsággal keltezett koppenhágai fejre épülnek. A Gordianus-portrékon világosan felismerhető a modellálások fokozatos szaporodása, amelyek most már nem csak a plasztikus magot érintik, hanem anélkül, hogy a plasztikus kötöttséget teljesen feloldanák, a felületen is feltűnően jelentkeznek. A két megelőző évszázad portréművészetével összehasonlítva ez az újonnan nyert, vagy inkább tettetett plaszticitás nagyon is illuzionisztikus. Ez a mozzanat azonban a budapesti fejen nem olyan markánsan jelentkezik, mint például III. Gordianus portréin. A látszat­pia szticitás és a tömeg szerves felépítésére tett utolsó kísérletek közötti ellentét legvilágosabban a haj ábrázolásmódjában tükröződik : ez az erősen fellazított min­tázás és a fokozatosan uralomra jutó rajzos ábrázolás pólusai között ingadozik. 18 A felvázolt jelenségek Alexander Severus korában bontakoztak ki, és a 30 — 40-es évek portréművészetében új ösztönzéseket kaptak, minthogy a plasztikus formák felbomlásával, feloldódásával szemben ellentétes tendenciák is érvényesültek. 19 Mindebből adódik a budapesti fej sajátos feszültsége; ezen a darabon a rajzos rész­letek erősen háttérbe szorulnak. Az eddigi megfigyelések annak feltevésére ösztö­nöznek bennünket, hogy a budapesti fej a római birodalom egyik keleti műhelyének alkotása. Ezt a benyomást elmélyíti, ha a darabot olyan alkotásokkal vetjük össze, mint például a Diocletianus-portré Izmitbői (16. kéjD). Az izmiti fej minden való­színűség szerint e császár székhelyének, a bithyniai Nikomédiának műhelyében készült, 20 tehát Kisázsia északnyugati művészeti körének alkotása. Mindkét fejről hasonlóképpen, jól lehet egészen különböző stílusfokon, óvatos­ság olvasható le, amely a maradék plasztikai szubsztanciát vonalasán ragadja meg, síkszerűen építi fel, és új átfogó tagolással és tengelyirányítással feszültségétől megfosztva tartalmatlanná teszi. Mindkét fej mintázásában megfigyelhető az a sajá­tosság is, hogy a vésőkezelés tekintettel volt a felület apró részleteinek szövevé­nyére. Ezek a jellegzetességek ebben az időszakban mindenek előtt a keleti tarto­mányokra, így Kisázsiára is jellemzőek, s magyarázatuk abban keresendő, hogy a helyi műhelyek a hellénisztikus-római hagyományok e területeken nem egy csa­pásra elapadó forrásából merítettek. 21 Az izmiti fej és a hozzá hasonló alkotások bátorítanak tehát bennünket arra, hogy a budapesti portréfej eredetét a római birodalom keleti felében keressük. Az itteni tartományokban a darab funkciójá­nak meghatározásakor már említett szarkofágplasztika a középső császárkor óta erősen fellendült. 3. Vizsgáljuk meg a portréfej jelentéstartalmát. Nem tudjuk eldönteni, hogy ebben az esetben filozófusnak vagy a közélet más, pontosan meghatározhatatlan személyiségének ábrázolásával van-e dolgunk. A fej azonban kis mérete ellenére is méltó, hogy besoroljuk a kor római arcképcsarnokába, s példa arra, hogyan fonód­nak össze az egyedi vonások a kor embereire jellemző közös vonásokkal. E kétfajta jegyet nem lehet világosan elkülöníteni egymástól. A megfontoltság, a tekintet 18 Vö. L'O range, H. P. : I. m. 4 sk. 19 Vö. L'O range, H. P. : I. m. 5. old. 211 L. D ö r n e r, F. K. : Die Antike I. m. 145. old. : «A portré talán magában Niko­médiában készült, amint erre L'Orange-nak szíves levelében velem közölt véleményéből következtetek; ő azt hiszi, hogy a nikomédiai portré a tetrarchia művészetének görög befolyás alatt álló területéhez tartozik.» 21 B i a n c h i Bandinelli, R. : I. m. 336 skk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom