Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 40. (Budapest, 1973)

A Szépművészeti Múzeum 197l-ben

és Mária szobor, a mateóci Szt. István és Szt. László szobor, továbbá Schallhas K. F. : Tájkép című festménye érdemel külön említést. A Grafikai Osztály anyagá­ból az új szerzemények gondozása mellett 320 db rajz és metszet tisztítása készült el. A Modern Képtár gyűjteményében G. Amerling: Tanulmányfejek című művé­nek restaurálása fejeződött be. A Könyvtár az elmúlt évben 2342 kötettel gyarapodott. Ebből 808 könyv, 605 folyóirat, 925 katalógus és 4 mikrofilm. A teljes könyvállomány 1971-ben 63 265 kötetre emelkedett. A külföldi intézményekkel folytatott csere révén elért gyarapodás igen jelentős. 45 ország 565 intézményével állunk csereviszonyban. Kiállítások Az elmúlt év folyamán 11 időszaki és egy újjárendezett állandó kiállítás nyílt meg a Múzeumban. Az év elején került megrendezésre az Esterházy-gyűjtemény legszebb rajzait bemutató tárlatunk, 1971 tavaszán pedig a Dürer-jubileum alkal­mából saját anyagunkból emlékkiállítást és egy Nürnbergből kapott dokumentá­ciós kiállítást mutattunk be. Az év közepén a «Közepkor alkonya» címmel a Múze­um márvány csarnokában nyílt tárlatunk. Régi magyar anyagunkat két időszaki kiállításon; a Magyarországi gótikus és barokk művészet címmel mutattuk be. Ősszel, a Múzeumi Hónap keretében nyílt meg a magyar-francia kulturális csere nyomán rendezett és nagy közönségsikert aratott tárlat, amely a «Parizsi múzeu­mok remekművei»-t mutatta be. Ezzel párhuzamosan «Francia élet — francia gra­fika* címmel nyílt kiállításunkat tártuk a hazai és a külföldi látogatók elé. Egyéves szünet után újjárendezve fogadta a látogatókat állandó Modern szobor kiállítá­sunk . A Budapesten rendezett Vadászati Világkiállítás alkalmából a Műcsarnokban nyílt « Vadászat a művészetben*) című kiállításon a Régi Képtár anyagából állítot­tunk össze egy kisebb kollekciót. Az Antik kismű vészetek megismertetését célzó vándorkiállításunkat két vidéki városban mutattuk be nagy sikerrel. A Régi Kép­tár és a Modern Képtár új szerzeményeiből kiemelt műtárgy-bemutatót készítet­tünk. Picasso 90. születésnapja alkalmából néhány Picasso-művet és dokumentáci­ós anyagot állítottunk ki a grafikai teremben. Megkezdődtek az új állandó egyip­tomi kiállítás rendezési munkálatai. Az elmúlt évben is több alkalommal képviseltette magát múzeumunk kül­földi gyűjteményes kiállításokon. A moszkvai Puskin Múzeumban és a leningrádi Ermitage-ban rendezett, «A magyar művészet 1000 éve» című reprezentatív tárla­ton műtárgyaink jelentős csoportja került bemutatásra. Részt vettünk a nürnbergi és a drezdai Dürer-, a párizsi Victor Hugo-, a bolognai G. M. Crespi-, az udinei Tie­polo- és a londoni Böcklin-emlékkiállításokon. Kiadványok 1971-ben megjelent a Múzeum Közleményeinek 36. és 37. száma. Időszaki kiállításaink közül katalógus kísérte a Dürer-emlékkiállításunkat, a «Közepkor alkonya» és a «Parizsi múzeumok remekművei*) című kiállításainkat. Emellett ka­talógust készítettünk a részvételünkkel rendezett drezdai Dürer-kiállításra. 1971­ben megjelent a Szovjet Művészettörténet című dokumentációs kiadványsoroza­tunk XXV. száma.

Next

/
Oldalképek
Tartalom