Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 32-33. (Budapest, 1969)
CHIARINI, MARCO: A Szépművészeti Múzeum néhány tájábrázolásáról
szinte változtatás nélkül ismétli Dughet-nek azt a képét, amely ma angol magángyűjteményben van, azelőtt William Kent gyűjteményében volt és amelyről 1744-ben John Mason készített metszetet. 5 A két kép között különbség csak az alakok és a fák elhelyezésében figyelhető meg. Több fát ábrázol az angliai festmény, amelynek kvalitása is jobb a budapestinél (a «replika» problémája még nem megoldott Dughet-nél, de úgy tudjuk, hogy oeuvre-jében aránylag ritkán fordulnak elő ismétlések és kisebb eltéréseket mutató variánsok). A budapesti képet, mint az angliai példaképét is, a festő érett korszakába, 1650 — 60 közé kell helyezni. Ugyanígy datálható a másik budapesti festmény is, mely szokványosabb a Dughet oeuvreben. Ezen a képen (94. kép) az előtérben három alak látható kutyával, jobbra és balra facsoport keretezi a középen levő tavat, melyben kis alakok és a festő által annyira szeretett Rómára emlékeztető épületek tükröződnek. A hátteret pedig hegyek — talán a Soracte — zárják le. Az előzőhöz képest a színek itt világosabbak, az ecsetkezelés oldottabb — különösen az alakok megfestésében — a fény melegebb, olyan, mint Dughet érett alkotásain általában. Egy Dughet és Poussin vonásait viselő másik tájkép a múzeumban Millet alkotásaként szerepel (95. kép). 6 Jól megkomponált, finoman megrajzolt festmény, amelyen jól kiegyensúlyozott a táj és az alakok viszonya. Poussin hatását árulja el a képen az erős fény, amely egyrészt arra szolgál, hogy tisztán megkülönböztesse a háttér épületeit — melyeket ugyancsak a nagy francia honfitárs inspirált —, másrészt, hogy a kompozíció határozott középpontját hangsúlyozza. Bár Dughet elmosódottabb jellegű alkotásain ily éles fények nem láthatók, az a romantikus felfogás, amely annyira jellemző erre a jellegzetesen római szemléletű képre, mégis Dughet közelében határozzák meg festményünk helyét. Ezzel szemben, véleményünk szerint, semmiképpen sem lehet Dughet műve az a nagyméretű tájkép, amely az ő alkotásaként szerepel a Képtár francia festményeket bemutató termében (96. kép). 7 Dekoratív jellege későbbi fázisra utal, s míg a táj, az alakok, még a közepén levő birkák is csak vázlatosan odavetettek, addig a háttér épületei «topografikus» precizitásukkal a valóság ábrázolására törekednek, de e valóság olyan dekoratív jellegű, amely még idegen volt Dughet-től, és amely inkább Panini fantasztikus képzeletbeli architektúráinak az előzménye. Mindezek a sajátságok — a nagyon erős, inkább a XVIII. századra emlékeztető zöld szín is — indokolják, hogy e műnél kizárjuk Dughet szerzőségét. Nagyon valószínű, hogy alkotója J. F. van Bloemen, akit Orizzonte-nek neveztek, mégpedig abban a korai korszakában, amikor még igen közel állt Dughet-hez. Minthogy római táj ábrázolásokról esett szó, úgy gondoljuk érdemes itt még két rajzot is közzétennünk azon kevés római tájrajz közül, amelyet a Grafikai Gyűjtemény őriz, s amelyek közül Dughet-nek egész késői, a bécsi Albertina rajzaihoz közelálló fekete-kréta rajzát Fenyő Iván 8 már publikálta. A két rajz közül az egyik (97. kép) Alessio de Marchis-tól, Salvator Rosának 5 A festmény 196bban került a londoni Hazlitt Gallery-be. 6 Ltsz. 697. 57 X 66,5 cm. Pigler, A. : i.m. 447 - 448., mint François Millet műve. Az Esterházy gyűjteményben G. Dughet műveként tartották számon. 7 Ltsz. 1699. 103X127,5 cm. Pigler, A.: i.m. 198.: Dughet? 8 L. a «Meisterzeichnungen aus dem Museum der Schönen Künste in Budapest» című kiállítás katalógusát. Wien, Albertina, 1967. 65. old., 93 sz., 27. kép.
