Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 31. (Budapest,1968)
BALOGH JOLÁN: A Szépművészeti Múzeum Régi Szoborosztályának állandó kiállítása. III
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM RÉGI SZOBOROSZTÁLYÁNAK ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA III. RÉSZ. BAROKK SZOBROK A Régi Szoborosztály állaga, a tulajdonképpeni törzsanyag, 1950-től kezdődően ugrásszerűen gyarapodott, a végső eredményt tekintve megkétszereződött. A számbelileg és jelentőségében is megnövekedett gyűjtemény méltó elhelyezésére új kiállítási helyiségekről kellett gondoskodni. Erre is kedvező lehetőségek nyíltak. A Szoborosztály állandó kiállítása lépésről-lépésre bővült. Régebben csupán a II. emelet 7 kabinetjét foglalta el, majd később 11 kabinetjét és a lépcsőházat az I. és 11 emelet között, ahol a dekoratív kőfaragványokat helyezhettük el. 1964 óta a kiállítás kiterjed a II. emelet minden helyiségére összesen 15-re, a lépcsőházra és a Renaissance-csarnokra. Ezekhez csatlakozik az újonnan megnyílt kiállítás a másfél emelet öt termében, mely a barokk szobrokat foglalja magában. Az állandó kiállításnak ez az új egysége szervesen csatlakozik a II. emeleti részhez, annak egyenes folytatása. A II. emeleten kiállított szobrok a IV. századtól a XVI. század végéig mutatják be az európai szobrászat fejlődését; a másfélemelet teremsorának szobrai pedig a XVII. század kezdetétől a XVIII. század végéig. Az új kiállítás egyben az első barokk szoborkiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Korábban, 1950 és 1958 között, a Szoborosztály állandó kiállításában mindössze egy kabinetben állíthattunk ki néhány barokk szobrot. A mostani kiállítás öt teremben mutatja be a barokk szobrászat irányait, iskoláit 1600-tól 1800-ig. A kiállított darabok kétharmad része, számszerint negyven, az utolsó tizenöt év szerzeménye. A kiállítás rendezését megelőzte a helyiségek renoválása. Az öt terem új parkettpadlót, új válaszfalakat és villanyvilágítást kapott. A kiállítás külső megjelenése mindenben a korábbi II. emeleti kiállításhoz igazodik. A halvány kékeszöld falszín, a melegbarna diófa talapzatok, a diófa páccal bevont címfeliratok azonosak itt is ott is. A rendezési elvek szintén ugyanazok. Most is arra törekedtünk, hogy a szobrokat korok és iskolák szerint csoportosítsuk, a kiváló darabokat pedig hangsúlyosan kiemeljük. Ugyanígy nagy gondot fordítottunk arra, hogy egy-egy kiállítási fal tagolása ritmikus és változatos legyen és egy-egy kabinet intérieurje egységesen alakuljon ki. Akiállítás az olasz, németes osztrák iskolák stílusirányait kiváló darabokkal szemlélteti, néhány szép szobormű pedig a francia, spanyol és németalföldi művészetről is fogalmaiad. Az olasz szobrok nagyon szerencsésen és hatásosan mutatják be e kor jelentős irányait. A római iskolához tartozik Alessandro Algardinak kitűnő bronzcsoportja: Herakles küzdelme a lernai hidrával. Ugyanebbe a körbe sorolható Apollo és Marsyas történetét ábrázoló, virtuóz technikával faragott és jól megkomponált márványdombormű. Hasonlóképpen római mesterrel, Pietro Bernini műhelyével kapcsolatos a két szép bronzangyal, amelyek közvetlen előzményei Bernini híres angyalszobrainak (Róma, Pantheon). Végül ugyancsak Bernini körébe tartozik legújabb szerzeményünk, az Ecce homo dombormű, melyről pár nappal a megvásárlása után sikerült megállapítani, hogy Tommaso Amantini jelzett műve 1681-ből,