Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 31. (Budapest,1968)
FREL, JIŘÍ: A Budapest-szobrász
de laposabb faragású. A homlok elnagyolt, a halántéküregek a női fejeken kevésbé hangsúlyozottak, mint a férfiakén. A keskeny szemhéj kontúrja eléggé szkématikus; a néző felé forduló szemüreg külső sarkát bevágás mélyíti. Az orr elég hosszú, az orrlyukak kicsik. A nők arca részletezően van faragva, és a teltség hatását kelti; ez szembetűnő a rövid és hegyes áll alatt is. Igen jellegzetes kiemelkedés jelöli mindig a nevető izmot; elhelyezkedése, formája és iránya szinte a szobrász szignatúrájának tekinthető. Enyhe összehúzódás, amit a zygomaticus minomak tulajdoníthatunk, formálja meg a felső ajak kettős ívét. Az alsó ajak telt, s mintha az áll-izom feszítené; a száj félig nyitott. A melankolikus kifejezés, amely különösen a női mellékalakokon hangsúlyozott, ugyancsak könnyű mosollyal vegyül; a szobrász nem tudta megvalósítani szándékát, az eredmény a kifejezés bizonyos merevsége. Összegezve: az 1—2., 4., 5. számú nőalakok valóságos édestestvérek; a 3. számú Diphilos-sztélé ifjúfeje és a 8. számú ifjú nagyon közel áll egymáshoz, ugyanígy a 9. számú arktos is, amely kisebb igényű munka. Befejezve a fejek vizsgálatát, említsük még meg, hogy a fülek mintázása, amely némelykor csak vázlatos, mindig azonos formájú, és hogy a nők hajzata erősen elnagyolt. A drapéria a nőalakokon kiemeli a mellek telt formáit, és különösen az ülő alakokon a térdeket; a köpenyen áttetszik a chitón. A felületet mély ráncok elevenítik meg, de ezeknek játéka meglehetősen szkématikus. A férfiak himationjának mintázása hasonló, de egyszerűbb elemekből épül fel ; a köpenyeken közös motívum a cikcakk formájú és orsó alakban végződő szárny. Egészében véve a drapéria eléggé nehézkes. Más részleteket is meg lehetne még említeni, de a legdöntőbb bizonyítékot a tisztán technikai részletek szolgáltatják, beleértve ebbe az eszközök nyomait is. Ezeket megvizsgáltuk az 1—3., 5—6. számú darabokon, a leírás azonban túl hosszadalmas, ehelyütt mellőzzük. Hekler a névadó sztélén levő szakállas fejet a koppenhágai Timaristé sztélé megfelelő részletével vetette egybe, 5 de a hasonlóság nem haladja meg a tipológiai rokonság fokát, s ugyanez a helyzet az 1—2. számú sztélékkel kapcsolatban is. Ide lehetne kapcsolni még az athéni Myrrhiné-sztélét is. fi Lehetetlen azonban mindezeket azonos mesternek tulajdonítani. Említsünk meg még röviden néhány motívumot, amelyet a Budapest-szobrász alkalmazott: a kis rabszolgafiú (6—7. sz., férfi síremlékén); a ládikát tartó szolgálónő (1. sz., nő síremlékén); a gyászoló nőrokon (1—2. és talán a 4. sz. is); a férfi kezét szorító nő (1—2. és 6. sz.); a 2. sz. darabon a nő baljával megérinti a férfi alsókarját is, a 6. számún pedig a vállát. Az 1—2. sztélé kompozíciója egészében még megőrzi az «intim» atmoszférát, de az «emlékmu» felé való törekvés már a 3. számú Diphilos-töredéken feltűnik, hogy azután a 4., 6. és 7. számú naiskosos sztéléken teljes egészében érvényre jusson. A szobrász tevékenysége nyilvánvalóan az attikai sírsztélék történetének utolsó fázisába illeszkedik be, ahogy ezt már H. Diepolder megfigyelte a 6. számú névadó sztélére vonatkozóan, amelyet a nagy «búcsú»-sztélék hagyományában helyezett el, 7 az Ilissosrelief nyomdokában. Ez tehát a IV. század 20-as éveinek felel meg; a két első sztélé kissé korábbi is lehet. 5 Ny Carlsberg Glyptothek 219 a; Tillaeg till Billedtavler III. t.; L i p p o 1 d, G.: Antike Skulpturen der Glyptothek Ny Carlsberg, 12. kép. B Nemzeti Múzeum 1953; közöletlen. 7 Athén 870; Conze 320. sz., 78. t. ; D i e p o I d e r 47. t.; H i m m e 1 m a n n — W i 1 dschütz 21—25. kép.
