Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 28. (Budapest,1966)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Az Andokidés-festő egy kylixe

határozni. A nehézségek nyilvánvalóak már abból is, hogy milyen eltérő vélemények láttak nyilvánosságot az ismert 16 váza relatív időrendi sorrendjére vonatkozólag.

39 Bizonyos alapkérdésekben azonban mégis olyan eredmények születtek, amelyekre biztosan lehet építeni. Ilyen elsősorban az, hogy a bilinguis vázák nem feltétlenül korábbiak a tisztán vörösalakosaknál, és hogy az Andokidés-festő, aki minden valószínűség szerint a vörösalakos vázafestő technika úttörője volt, vázáinak sok részletében őrzi a feketealakos technika emlékét, anélkül, hogy a feketealakos elemek mennyiségéből feltétlenül következtetni lehetne egyes képeinek időrendi helyzetére. Valóban, általánosságban is jogosan utaltak annak a felfogásnak problematikus voltára, amely egy-egy vázafestő oeuvre-jében egyenesvonalú « fejlődést) feltételez, s nem látja világosan, hogy egy-egy oeuvre időrendbe szedésének elsősorban mint munkahipotézisnek van relatív értéke, mert szükségképpen nem számolhat az emberi természet és az előttünk ismeretlen keletkezési körülmények esetlegességeivel.

10 Nyilvánvaló, hogy mindez még sokkal nagyobb mértékben megfontolandó egy olyan festő esetében, aki a görög vázafestészet történetének talán legforradalmibb technikai újítását hajtotta végre, akár egymaga, akár más társaival együtt. Lehetetlen, hogy a mester, Exekias munkásságának fiatalkori emléke valaha is teljesen eltűnt fejéből és kezéből, és lehetetlen, hogy egy-egy kisebb részletben bármikor, munkásságának bármely periódusában ne tévedhetett volna a keze «feketealakos» megoldásokra. Az ilyen apróbb mozzanatoknak már csak azért sem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mert az Andokidés-festőre nem a képek monumentális egybefogása,

11 az alakok és jelenetek éthosának megragadása a jellemző. Alakjait, képtípusait jórészt a feketealakos vázafestészet és az egykorú képzőművészet ismert típustárából vette — ez vonatkozik a budapesti váza két alakjára is

42 —, s nemegyszer ismételte, ugyanakkor a részletek kidolgozásában és variálásában szinte kifogyhatatlan volt ; egy-egy apró mozzanat újdonsága, egy-egy még ki nem próbált lehetőség izgalma gyönyörködtette a legjobban.

43 A ragyogó felszín festője volt, s ebben valóban — mint már annyiszor megírták — 39 A legfontosabbak: L a n g 1 o t z, E. : Zur Zeitbestimmung d. strengrotfig. Vasenmalerei u. d. gleichzeitigen Plastik. Leipzig, 1920. 23—6 (a ruharedők, a testarányok és a hajviselet alapján) ; Schweitzer, B. : Jdl 44 (1929) 129—31 (a képkompozíció, a képtéma, a testek felépítése és több külső kritérium alapján) ; K r a i k e r, W. : Jdl 44 (1929) 145—9 (a térfelfogás alapján) ; B u s c h o r, E. : Gr. Vasen. München, 1940. 137—9 ; Beazley, J. D. : ARV

1 Oxford, 1941. 1 (a pontos időrend megállapításának nehézségeiről); Bloesch, H.: JHS 71 (1951) 30—31 (a vázaforma alapján) ; L u 11 i e s, R. : Zeitschr. d. Ges. d. Keramikfreunde i. h. (fent 10. j.) 19—20 (a fekete- és vörösalakos elemek szerepe alapján) ; Beazley, J. D. : ARV- 3—5, 617 ; Marwitz, H. : ÖJh 46, i. m. passim ; Bothmer: i. h. 212. 40 Vö. erről Robertson, C. M. Beazley szellemében fogalmazott kitűnő fejtegetéseit: Between Archaeology and Art History. Oxford, 1963. 15 skk. 41 Valószínűtlennek érezzük az olyan felfogást, amely szerint az Andokidés-festő monumentális műfajokban is dolgozott (K r a i k e r, W. : i. h. 146—7). 42 Az ülő alak típusának elterjedtségére Möbius, H.: i. h. (fent 5. j.) gazdag anyagot sorol fel. A futó nőalak ,,közhelyszerűségét" a kor művészetében eléggé illusztrálják Foce del Sele Héraionának kissé archaizáló metopéit; vö. Zancani Montuoro, P. — Zanotti Bianco, U. : Heraion alla Foce del Sele I. Roma, 1951. 141 skk., 41—59, tábla (utalással az Andokidés-festőre és Psiaxra 150, 2. j.) és a két legközelebb állót most Matt, L. v. — Zanotti Bianco, U. : Grossgriechenland. Würzburg, 1961. 39, 41. kép és Langlotz, E. —

firmer, M.: Die Kunst d. Westgriechen. München, 1963. 30-31. tábla. A típushoz vö. egy reggiói terrakotta domborművet (Langlotz, E. — H i r m e r, M. : i. m. II. tábla), a vázafestészetből pedig pl. Euthymidés müncheni amphorájának Antiopéját (CVA München 4, 162. tábla, 2. kép). — A kérdéshez az Andokidés-festővel kapcsolatban vö. S c h w e i t z e r, B. : i. h. (fent 39. j.) 129. — P. de La Coste M e s s e 1 i è r e (i, h.) és újabban D. v. Bothmer (i. m. 210) a siphnosiak delphi kincsesházának reliefjeivel hozza kapcsolatba az Andokidés-festő alakjait. 43 Vö. Hauser, F.: FR II. Text, 267 («für das Geringste und Gleichgültigste ein Auge hat») és u. a. : FR III. Text 73 («nur beim Durchfeilen des Details beginnt A. er selbst zu sein»). T e c h n a u, W. (Corolla L. Curtius. Stuttgart, 1937. 135) talán kissé túlzottan modern felfogásban ír a festőnek arról a hajlamáról, hogy alakjait «mit schönen und zwecklosen Dingen» díszítse fel.