Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 27. (Budapest,1965)

GARAS KLÁRA: Giorgione és giorgionizmus a XVII. században, II.

GIORGIONF ÉS GIORGIONIZMUS A XVII. SZÁZADBAN II. Giorgione oeuvre-jének, XVII. századi értékelésónok szempontjából különlegesen érdekes s lényegében mindmáig kiaknázatlan forrásanyag az egykori római főpapi és főúri gyűjtemények leltársorozata. Az újabban közzétett Giustiniani- és Aldobrandini-inventárok. az ezúttal első alkalommal felhasznált Luclovisi-leltár fontos adatokat szolgáltatnak számos giorgioneszk képtípus ismeretéhez s alapot adnak arra. hogy vizsgálatainkat néhány kevéssé ismert alkotásra kiterjesszük. Az inventárokban szereplő Giorgione-képek egy részét más történeti források, pl. Ridolfi is számontartják, a gyűjtemények eredetének ismeretében az attribuciókat közvetlenül a XVI. századi hagyományokra, a reneszánsz néhány legjelentősebb kollekciójára vezethetjük vissza. A szinte egy évtizeden belül (1626, 1633, 1638) keletkezett inventárok összesen 17 Giorgionénak tulajdonított festményt említenek, gyakran az azonosítást lehetővé tevő részletes leírással, méretadattal. A leggazdagabb tájékozódást, a legbővebb adatokat az 1638-ban készült Giustiniani-inventár nyújtja, a sajátos körülményelv folytán ennek anyagát tudjuk a legteljesebben feldolgozni. Vincenzo Giustiniani marchese (1564—L637) egykor világhírű gyűjteményének története viszonylag világosan áll előttünk. A herceg mecénási tevékenységéről. Caravaggióval való kapcsolatáról, antik szoborgyűjteményének metszetközzétételéről az egykorú források bőven megemlékeznek. Képeinek egy része bátyjától, Benedetto Giustiniani kardinálistól (megh. 1621) származott, a gyűjtemény zöméi azonban ő maga szerezte. 1631. évi végrendeletében a S. Luigi dei Francesi melletti palotában őrzött műkincseket ed nem idegeníthető hitbizományként hagyta örököseire, s részben ennek az intézkedésnek köszönhető, hogy legalábbis a képtár a XIX. század elejéig lényegében együtt maradt. Az 1638-ban készült részletes és gondosan szerkesztett inventai* mintegy 580 képet tartalmaz, a legnevezetesebb darabokról a XVII. százaeli útleírások, római topográfiák rendszeresen megemlékeznek.

1 Jelentősebb változás csupán a XIX. század fordulóján következett be, amikor a forradalmat követő földindulás a római arisztokrácia létét alapjaiban rázta meg. A vezető római családok, hogy a hatalmas összegű háborús jóvátételnek eleget tudjanak tenni, kénytelenek voltak a XVI. század óta nagyjában háborítatlanul őrzött műkincseiket áruba bocsátani: az Aldobrandini-, Borghese-, Colonna-, Barberini-gyűjtmények jelentős része került ekkor vándorútra. A Giustinianik egyes képeket ugyan már korábban is eladtak, 1812-ben azonban a gyűjtemény egésze került a párizsi Bonne3 S a 1 e r n o, L.: The Picture Gallery of Vincenzo Giustiniani. The Burlington Magazine OU, 1900. 21, 93, 135, a gyűjtemény történetével és a részletesen kommentált inventárral. A XVII. századi források közül a legbővebben: Silo s, J. M.: Pinacotheca sive romana pictura et sculptura. Róma, 1673.