Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 26. (Budapest,1965)
NAGY TIBOR: A Szépművészeti Múzeum Epona-domborműve
A birodalmi, Reinach II. típusú emlékanyag túlnyomó része kőből vagy márványból faragott aránylag kis méretű dombormű. Két nagyobb kerek márványszobor, ugyanannyi kisebb kő-, illetve bronzszobrocska, egy bronzrelief, egy terrakotta dombormű, három vésett kő és egy falfestmény tartozik ehhez a típushoz. Az ábrázolások nem mutatnak különösebb változatosságot. Kanonikus formájuk a két csikó között trónoló vagy álló Epona. Ritka, hogy kettőnél több csikó venné körül az istennőt (Róma. falfestmény; Lauriacum, Seegräben, Beihingen, Öhringen), 107 vagy kísérő alak is megjelenne a kompozícióban (Poetovio). Eponának nem volt mítosza, amit vizuális képekbe formálva tisztelőinek elbeszélhettek volna. 108 A reális életből vett mellé kjei énetek egyedül a beihingeni domborművön találhatók, melynek kétsávos formája is egyedülálló. 109 Valamennyi többi dombormű egyetlen kereteit képmezőből áll. Az első pillanatra e száraz és egyhangú anyag további osztályozása valóban nem valami sok lehetőséggel kecsegtet. A miénknél tartalmilag gazdagabb anyagnál, mint pl. a Mithras-táblák vagy a dunai lovasistenségek domborművei esetében, sikerrel alkalmazható módszertani elvekkel 310 a gyakorlatban nem juthatunk messzire. Az is kitűnt már, 111 hogy az ábrázolás valamely kiragadott részlete, mint pl. a poíwia-gesztus, bármennyire jelentős szerepet játszik is az emlékanyagban, nem lehet az osztályozás kiindulópontja. Helyesebbnek látszik a látszólag nem széles variációk között mozgó birodalmi típusú Epona-képeknél az alakos ábrázolás szerkezeti felépítéséből kiindulni. Elöljáróban nem árt újólag hangsúlyozni, hogy a birodalmi típushoz tartozó emlékek, szobrok, domborművek, vésett kövek, falfestmény kivétel nélkül a központi elrendezésű, centrális kompozíció szkémáit követik. De ezen túlmenően: a határesetnek számító seegräbeni, Öhringen! és bregenzi domborművektől eltekintve, az ábrázolásokon a centrális kompozíciónak nem a lazább felfűzésű megoldásait találjuk, hanem a kompozíciónak az állatalakok heraldikus elrendezésével formailag szigorúan kötött típusaival találkozunk. Az ábrázolás nemcsak centrális, hanem egyúttal heraldikus is. Ennek a centrális, heraldikus kompozíciónak alkotó elemei: az istennő és a kísérő állatok. Mármost az előbbit valamennyi birodalmi típusú emlék vagy mint frontálisan trónoló figurát, vagy ritkábban mint frontálisan, illetve részleges frontalitásban álló alakot állítja elénk. Nem ismerünk példát arra,hogy a kompozíció középpontjába helyezett istennőt profilban vagy háromnegyed nézetben mintázták, rajzolták volna meg. Az istenalak frontalitása tehát a kompozíció konstans elemének tekinthető. Ugyanakkor a kísérő állatalakok elrendezése három fő változatot mutat: 1. Kétoldalt az istennő mellett állnak homloknézetben, fejüket azonban gyakran az istennő felé fordítják. 2. Az istennő mögül vagy mellől ferde átlós vonalban háromnegyed profilban lépnek ki. 3. A csikók a képsíkkal párhuzamosan, teljes profilban az istennőhöz járulnak. 107 A bregenzi relief a lovas és a birodalmi típus keveredését mutatja. 108 Ps. Plutarchos: Parallel, min. 29. (Zwicker: FhrC. I. 64) állítólagos forrása, Agesilaos, akit Reinach: Epona 349. az i.e. II. századára tett (másképp: K e u n e: RE VI. 229, 43 sk.) lehetséges, hogy azt a királyavatási rítust értette félre, amelyet Gérard de Cambrie olyan megvetően ír le. Topogr. III. 25. De V r i e s, J.: 252. I0a A bulgáriai kétsávos sztélék (Gigen, Härletz) ezzel nem vethetők össze. 11(1 L. pl. Will, E.: Le relief cultuel. 318 sk. 111 Benoit, P.: Les Mythes. 38 sk.
