Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 26. (Budapest,1965)

NAGY TIBOR: A Szépművészeti Múzeum Epona-domborműve

Itália esetében azonban egy nagyon fontos kivétellel szükséges számolnunk, éspedig a milánói domborművei.

41 Az irodalom egy része ugyan vitatja, hogy e darab az Epona-kultusz emlékanyagához tartozna,

42 a magunk részéről is úgy véljük azonban, hogy e kőemlék ábrázolásának ikonográfiái összefüggései egyrészt a limbachi Epona-sztélével,

43 másrészt az egyik lauterbachi Epona-domborművel

44 majdnem bizonyossá teszik, hogy a milánói dombormű Iuno-szerű istennőjében

45 Eponát mintázták meg. Eelső-Itálián kívül még Dél- és Eszak-Galliában (Arles-Aliscamps, Cimiez, illetve Naix),

46 valamint Raetiában (Seegräben) mutatható ki az álló istennő típus, amely ily módon földrajzilag is eléggé jól körülhatárolható regionális csoportot képez. A galliai csoport tagjai közül az arles-i szarkofág és talán még a naix-i oltár ábrázolásait kitapintható szálak fűzik a milánói reliefekhez,

47 illetve az utóbbi alapján az Epona-emlékek jogosan feltételezhető felső-itáliai köréhez. E felső-itáliai—galliai csoport darabjaitól eltekintve — mint említettük — valamennyi többi birodalmi típusú Epona-emlék a frontálisan trónoló istennő alakját állítja elénk. A mellékelt elterjedési térkép is remélhetőleg jól mutatja, hogy a két csoport területileg ugyancsak szétválik. Az álló istennő típus regiója Eelső-Itália és Gallia, míg Róma és Közép-Itália (Adria), a Duna-vidék (Pannónia, Moesia), a Rajna-vidék, Britannia (Wiltshire) és Afrika (St. Leu) az ülő tartásban ábrázolt Epona területe. A «birodalmi» jelző tehát, amennyiben ehhez a megjelöléshez ragaszkodunk, ezért tulajdonképpen csak e trónoló típust illetné meg. Ha mármost a trónoló és az álló istennő típusának egymás közötti időrendi helyzetét vizsgáljuk, azt találjuk, hogy az előbbi az i. sz. II. század első felében már kialakult. A tárgyi emlékanyag mellett ezt Apuleius egyik megjegyzése

48 is megerősíti. A Metamorphoses egyik jelenetében a főhős, Lucius istállóban találja magát, ahol a tetőszerkezetet tartó pilléren hirtelen megpillantja Epona istennő naiskosban trónoló kultuszképét. (Eponae deae simulacrum residens aedicolae.) Apuleius Rómában szerzett személyes élmények birtokában írta le e sorokat

49 és ha a föntebbi epizódot a ló tartásáról híres Thessaliába helyezte is, az író szeme előtt a rómavárosi istállók példái lebeghettek, ahol Iuvenalis (Sat. VIII. 150 sk.) már vagy fél századdal korábban gunyorosan felfigyelt Eponának a bűzös istállók falaira festett kultuszképeire. A regény cselekményének képzeletbeli helye, Thessalia, viszont "Dütsohke, H.: Antike Bildwerkein Oberitalien. V. Leipzig, 1882. 1001. sz.; Reinach, S.: Rép. de reliefs. III (1912) 60,5; Schleiermacher, W. : Studien 13. t., 3. 42 R e i n a c h, S.: Epona. 41. old., 70. sz.; M a g n e n — T h e v e n o t: Epona. 244. sz. 43 Mindkét darabon az istennő mögül ferde, átlós vonalban kilépő kisméretű, «római»-típusú csikókkal találkozunk. Schleiermach er, W.: Studien 130; Benoit, F.: Les mythes 38. 44 S c h 1 e i e r m a r c h e r, W.: Germania 26 (1942) 132 sk., 23. t., 4. kép; Espéra n d i e u : 8428. E reliefen az istennő olyan rövid botot (Treibstecken?) tart kezében, mint a milánói domborművön. 45 Vö. K e u n e : RE VI. 241, 30 sk. 40 Az irodalmat 1. alább a katalógusban. 47 Milano-Arles: Azonos a csikópár szerkezeti elrendezése. Mindkét darabon a reliefháttérben egymást metsző ferde tengelyben ábrázolták a csikókat. Milano-Naix: az egyik csikó az istennőre tekint, a másik előre, illetve oldalt. Különben gyakori ez a megoldás Artemis-Diana domborművein. L. pl. Robert, C: Die antiken Sarkophags-Reliefs. HT. 2,359. old., 309. sz. és XCVIII. t., de másutt is: S v o r o n o s, J. N.: Das Athener Nationalmuseum (Deutsche Ausg. von W. Barth). CCXXXV. t., 2526. sz. stb. 48 A p u 1 e i u s: Metamorph. III. 27 (Zwicker: FhrC. I. 75). 49 L. pl. Schwabe: RE IL 250, 49 sk.