Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 24. (Budapest,1964)
ENTZ GÉZA: XI. századi kőfaragó műhely Zalaváron
megnyilvánulása a zalavári bencés templom belső faragott márványdísze a hozzá kapcsolódó Szt. István-koporsóval és somogytéiri domborművei. A harmadik csoportot azok a palmettás faragványok alkotják, amelynek kétségtelen keleti eredete és a pogány magyar fémművességgel való kapcsolata arra vall, hogy a XI. századi királyi kőfaragóműhelyekben e keleti formákat és technikát ismerő helyi vagy keleti eredetű mesterek is dolgoztak. Láttuk, hogy e jelenség a zalavári bencés templom plasztikai díszével is világosan összefüggésbe hozható. A palmettás kőfaragványok három jó színvonalú, egymáshoz közel álló töredékét a Szépművészeti Múzeum őrzi. A már feldolgozott sződi kő mellett 57 a másik kettő a veszprémi bazilikából (33. kép) és Pilisszentkeresztről származik. E két utóbbi párkánytöredék a szóban forgó faragványok jellegzetességeit a legtisztábban képviseli. 58 Az elmondottak élesen megvilágítják a XI". századi királyi kőfaragásunk változatos összetevőit: észak-itáliai, keleti és hazai gyökereit. Itt is megnyilatkozik a kora-román művészetnek az a sajátossága, hogy a különböző művészeti irányzatok még aránylag keveretlenül, egymás mellett jelennek meg. Ezek közül Európa-szerte — s mint látjuk hazánkban is — az antik örökség és a népi hagyomány a kibontakozó új monumentális művészetnek két legerősebb tartalmi és formai eleme. A zalavári márványtöredékek vizsgálata és értékelése tehát románkori művészetünk formálódásának közvetlen folyamatába enged bepillantást. Részleteiben és időbon jól körülhatároltan sikerült feltárnunk a kőfaragóműhely külső és belső alkotórészeit: a bizánci és ókeresztény indítékokat magában foglaló Velence környéki épületszobrászat dalmáciai horvát elemekkel is kevert behatolását és hazai meggyökeresedését, végül pogánykori, keleti jellegű művészetünkkel való szoros összefüggését. Kezdődő románkori művészetünk itáliai, déli eredetének újabb, elég pontosan meghatározható bizonyítékai tárultak fel. E kapcsolatnak különleges lehetőséget biztosított az ősi magyar művészet, melyen keresztül alapjában véve ugyanazok a keleti összetevők jelentkeznek, mint a Velence környéki művészetben. Az azonos forrás két különböző úton áramlik felénk s nálunk újból egyesül. E körülmény hazai érdeken túl Közép-Európa művészetének szempontjából is figyelmet érdemel. ENTZ GÉZA 57 E n t z, G. : Deux pierres sculptées à décor de palmettes de Sződ. Bulletin du Musée National Hongrois des Beaux-Arts 15, 1959. 27 — 33. 58 A két párkánytöredék leírását a következőkben adom : Párkánytöredék. A díszítés két sorból áll. A felsőt hatlevelű álló palmetták adják. Alsó levélpárjaik által a palmetták egymáshoz kapcsolódnak. Az alsó levélpár lefelé, a legfelső felfelé tekeredik. A legfelső pár közt kétbarázdás zömök csúcsos levél húzódik. A legalsó levélpárt barázdált szalag köti egybe. Az alsó sorban négylevelű félpalmetták közepén háromosztású hosszú levélben találkoznak. Ez utóbbi a felső palmettasor összekötő íve alatt átbújik s vége azon átcsapódva csüng le. Az alsó sor bal oldala letört. A palmettasorok alatt három visszaugró lépcsős párkány tagolás húzódik. A faragvány élesen van megdolgozva, határozottan emlékeztet a fémművességre. Anyaga: fehér mészkő. Méretei: magassága 31 cm, szélessége 39 cm, vastagsága 23 cm. Lelőhelye: Veszprém, székesegyház. Leltári száma: 53.581. Szépművészeti Múzeum. Párkánytöredók. Az előzővel lényegében azonos díszítés alatt sima felfekvés, majd nagy, szögletes, visszaugró horony látszik. Ezzel csatlakozott a hajdani épülethez. A felső sorban három teljes ós egy főlpalmetta, lenn három teljes palmettapár és jobbról, balról egy-egy félpalmetta indítása látszik. A többi letört. Megdolgozása finom, de a veszpréminél puhább. Anyaga: fehér mészkő. Méretei: magassága 25 cm, szélessége 68 cm, vastagsága 50 cm. Lelőhelye: Pilisszentkereszt. Leltári száma: 55.1570. Szépművészeti Múzeum.
