Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 21. (Budapest 1962)
PUPPI, LIONELLO: Angelo Zotto és néhány padovai freskó a XV. századból
problémája volt azoknak a kutatóknak, akik a XV. század utolsó negyedének padovai festészetével, illetve Mantegna művészetének hatásával foglalkoztak. Portenari és Salomonio, 24 majd az őket követő valamennyi kutató szerint a freskók 1481-ben készültek és néha magával Mantegnával is kapcsolatba hozták őket ; « si accostano tanto al Mantegna, che si potrebbero facilmente prendere per sue operazioni», írja például Brandolese. 25 A legújabb kritika, a fentmaradt töredékekre és Luigi Pizzi 1818-ban készült, ma a padovai Museo Civicóban levő, az egész sorozatot bemutató másolatára támaszkodva, Mantegna valamelyik tanítványának tulajdonítja. De Toni, Moschetti, Berenson, Semenzato és Grossato 26 ilyen véleményének csak Cavalcaselle mondott ellent, aki Jacopo da Montagnanának műveként szerepelteti, 27 és kis részben Venturi, aki előbbre datálja a sorozatot és arra gondol, hogy Andrea maga is részt vett a kivitelezésben, bár a mű majdnem egészében a mester műhelyének munkája. 28 Ha Venturi javaslata, ami a datálást és magának Mantegnának a közreműködését illeti, elfogadhatatlan is, kísérlete, hogy az itteni munkában részt vevő művészek egyéb műveit is felfedezze a Padovában többfelé található freskókban, nagyon fontos. így pl. szerinte, egy ezek közül festette a Chiesa dei Servi kápolnájában az Atyaisten és a Pietà (22. kép) kompozíciót és a Dómban levő Krisztus siratását — művek, melyekkel immár végérvényesen Jacopo da Montagnana oeuvreje gazdagodott. 29 Felismerve a lehetetlenségét annak, hogy minden egyes közreműködést megfejtsen, a többi mestert Pietro Calzettával, Matteo del Pozzóval és Angelo Zottóval szerette volna azonosítani. Érdekes, hogy éppen ezekkel a mesterekkel, akik (és itt ki kell zárnunk del Pozzót, aki 1472-ben már halott) Jacopo da Montagnanával együtt szerepeltek 1481 előtt néhány évvel a S. Antonio Gattamelata kápol24 P o r t e n a r i, A. : Della félicita di Padova. Padova, 1623. 495 ; Salomonio, J. : Urbis patavinae inseriptiones sacrae et prophanae. Padova, 1701. 32. 25 Brandolese, P. : i. m. 118. 26 L. Grossato, L. gazdag és pontos magyarázatát : II Museo Civico di Padova. Venezia, 1957. 127—129. Semenzato (Una miniatura mantegnesca. Arte Veneta. 1953. 61 — 62) említ A. de Hevesy brüsszeli gyűjteményében egy Szt. István mártíromságát ábrázoló miniatúrát, amely biztosan a SS. Sebastiano e Marco ciklus egyik alkotójától származik : talán a harmadik, Szt. Márk hódolatát ábrázoló töredék (Padova, Museo Civico) mesterétől, amelyet itt nem reprodukálunk, mert más kéz munkájának tartjuk, mint a Katonát és a Kuporgó íjászt. (Figyeljük meg pl. a sűrű, kemény ráncú drapéria egészen más jellegű kidolgozását.) 27 Cavalcaselle, G. B. : — C r o w e, J. A. : A History ... 70. old., 8. sz. 28 Venturi, A.: Storia delTarte italiana. VII/III. Müano, 1915. 132 — 134; 263 — 272. 29 B e r e n s o n, B. : Pitture italiane del Rinascimento. La scuola veneta. I. London —Firenze, 1958. .123. — Moschetti (Di Jacopo da Montagnana... 72 — 74 és 78) átveszi Venturi attribucióját, amely szerint a Kuporgó íjász magának Mantegnának a műve és Marco Zoppónak tulajdonítja a Chiesa dei Servi Pietà-ját. Ugyancsak Marco Zoppónak tulajdonítja egyébként Moschetti (i. m. 88.) a budapesti Szépművészeti Múzeum Pieta-ját is, amely Jacopo egyik remeke. Meg kell még említenünk, hogy Venturi a Chiesa dei Servi és a Dóm freskóihoz közelállónak tartotta a Drusiana halálát ós föltámadását ábrázoló híres predellát (azelőtt a velencei Chiesa della Carità ev. Szt. János oltárán, majd a berlini Kaufmann gyűjteményben, ma a bajorországi Lentstalten kastélyban Ruprecht herceg gyűjteményében), amely Michiel szerint Lauro Padovano műve, s melyet Gronau (Lauro Padovano, ein Gehilfe des Giovanni Bellini. Collectanea variae doctrinae Leoni S. Olschki bibliophilae florentino. München, 1921. 101 —112) ugyancsak Lauro művének tartott és Pallucchini (Giovanni Bellini. Milano, 1959. 135) helyesen magának Giambellinónak tulajdonított, mindenesetre a mester erősen padovai jellegű korszakából. Szeretnénk még megemlíteni, hogy ehhez, az utóbbi problémához és a jelenleg tárgyalt padovai festők problémájához tartozik a « Scene di un Martirio » mester kérdése is, amellyel más helyen foglalkoztunk (P u p p i, L. : Sulla távola no 436 del Museo di Padova. Padova. 1960. 21 — 29).
