Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 17. (Budapest 1960

GARAS KLÁRA: Carlo Innocenzo Carlone

rm^dinkább elveszti talaját, létjogosultságát. A fejlődés új szakaszában, a megváltozott történeti és társadalmi helyzetben a művészet is túlhalad a Carlonehoz hasonló itáliai dekorátor-festők megoldásain. Carlone, aki 1775-ben Mengs és Winckelmarm kortársaként már a klasszicizmus kibontakozása idején hal meg, messze túléli azt a korszakot, melyet művészete képviselt. A harmincas évektől fogva a körülmények egyre kedvezőtlenebbek lettek, a munkaalkalmak megcsappantak, a feladatok mind nagyobb számban a helyi, hazai mestereknek jutottak. A német és osztrák freskófestők ebben az időben már nemcsak hogy felveszik a versenyt az olasz mesterekkel, de egyénibb, eredetibb, elmélyültebb művészetükkel gyakran túl is szárnyalják azokat. A kialakuló helyi iskolák gazdagabb érzésvilága, népi színezetű, valósághű kifejezésmódja jobban megfelelt a szélesebb körökre kiterjedő művészi igényeknek, egyre táguló feladatkörnek. A megrendelések jellege is jelentősen megváltozott, a fejedelmi építkezések túlnyomó része befejeződött, a hatalmi központok művészi díszítése — kevés elkésett kivételével — zömében végéhez ért. Igaz, az itáliai művészet legjobbjai, pl. az új stílust képviselő Giovanni Battista Tiepolo számára még ezután is adódnak külországi feladatok (Würzburg, Madrid stb.), az olasz festők, szobrászok, stukkátorok hadai számára azonban kiapadtak a források. A negyvenes évek végén, mint láttuk, Carlone is véglegesen visszatért Itáliába s megpróbált beleilleszkedni a szerényebb lombardiai körülmények közé. A kisvárosi, falusi templomokban, a milanói, bresciai nemesek palotáiban kevés változtatással azokat a műformákat, azokat a kompozíciókat variálta, melyeket egy életen át megszokott. S jóllehet kipróbált tudását, technikai fölényét elismeréssel méltatták a kortársak, minthogy már egy letűnt korszak megtestesítője volt a rohamosan kibontakozó új mellett, hamarosan háttérbe került s hosszú időre — az olasz művészettörténetben szinte mind máig — feledésbe merült.

32 Követői nemigen akadtak, tanítványa, mint Füssli említi, kevés volt, s egyik sem emelkedett közülük a középszerű fölé,

33 hatása azonban elsősorban németországi művei révén különösen a délnémet freskófestészet mestereinél (M. Günther stb.) határozottan érezhető. A MŰVEK JEGYZEKE

34 Ansbach (D.), kastély, díszterem mennyezetképe : Karl Wilhelm őrgróf dicsőítése a művészetek allegóriájával. 1734—-35. A s t i (I.), székesegyház, freskók : S. Secondo lefejezése, Krisztus körülmetélése, stb. 1768. 32 P a s t a, A. : Le pitture notabili di Bergamo. Bergamo, 1775. 19. Carlonet „uno de migliori Frescanti del secolo cvrrrente"-ként említi. Mannlich, Ch. : Beschreibung der Churpfalzbaierischon Gemäldesammlungen zu München und zu Schieissheim I. München, 1805. 99, már a klasszicizmus szellemében Carlone művészetének modoros báját, erőtlen rajzát kifogásolja, „Konnte sich zu keinem edlen grossen Ideal erheben . . . er zog folglich . . . zur eleganten Welt hinab, und gab uns Ziererey für Grazie." 33 F ü s s 1 i, J. R. : id. m. 229. Közel áll Carlonehoz ludwigsburgi munkatársának, Pietro Scottinak stílusa. 34 Carlone műveinek ez az összeállítása nagyrészt az elérhető forrásokon alapul s természetesen nem számíthat teljességre.