Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 17. (Budapest 1960

KISS ÁKOS: Koracsászárkori oszlopfő a Szépművészeti Múzeumban

KORACSÁSZÁRKORI OSZLOPFŐ A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A közelmúltban nagyobb méretű korinthosi oszlopfő került a Szépművészeti Múzeum antik osztályára.

1 A kőemlék anyaga kristályos szemcsés világosszürke mészkő (travertin). A korinthosi formát mutatja, szerkezete az egyszerűek közül való ; jelentős terjedelme ellenére egyetlen levélsoros ; alul a fejezet ezzel a nyolc levélből álló levélkoszorúval kezdődik, emögül nő ki a négy saroklevél a szokásos sarokcsigákká (helices), amelyeken legfelül a homorúan hornyolt és ívelt, négy sarkán gyakori módon lecsapott abacuslap ül. Maga az oszlopfő magva, a sima kalathostest a ritkás elrendezés következtében jól látható. A kalathos szabadon maradt felületét a négy saroklevél között középen egy-egy volutás, lantra emlékeztető hajlatú, ellentett akanthus-indapár fedi, amelyeknek visszahajló végei az akanthus-növények világából jól ismert ötszirmú virágforma rozettában végződnek. Ez az a részlet, amely a fejezetet a korinthosi oszlopfők több mint ezeréves ókori fejlődésének számos gazdag változatot mutató, ma még beláthatatlan sűrűjéből egy jól felismerhető szűkebb körbe utalja. Az abacuslap közepén négyoldalt egy-egy abacusrózsa ül. Maga az abacus sima, középen felül csaplyuk nyomaival. A felső síkján látható kiváj ások másodlagos felhasználások nyomai, ezeknek során két sarokcsiga rész is elpusztult, a fejezet így jelentékenyen megsérült (1. 4—7. kép). A tagozatokat külön is sorravéve az alul körbefutó akanthus levélkoszorú nyolc levelét eléggé lendületes, még rugalmas megmunkálás, mély árnyékcsatornák jellemzik. A jó plasztikai érzék, az életszerű stilizálás első pillantásra a római épületplasztika jó időszakaiba helyezi ezt az emléket. A levélzet lendületes hajlékonysága, a szépen ívelt vájatok, az arányos elosztás magában véve is az augusztusi és az azt követő időszak jegyei, amikor a római kőfaragóművészet már túl van a köztársasági idők kezdeti, egybetapadóbb formáin. Ezek a mélyebb ívelésű és hornyolatú levólredők általánosságban az i. sz. I—II. sz. formái,

2 azon belül pedig már közeledést mutatnak az augustus—claudiusi időszakot követő flaviusi kor stílustulajdonságai felé. Az arra a korra jellemző optikai, fény-árnyékhatásokat kereső irányzatot ugyan teljes egészében még nem találjuk meg a fejezeten, azonban a mély árkolások, az ötös csoportosítású levélcsomók kiinduló hajlatainál levő háromszögforma mélyítések már megvannak, bár még kezdeti fokon és egyelőre még nem jutottak az anyagot jobban fellazító irányban túlsúlyra. Messze esnek még a későbbi korok futófúrós, kényszeredett csatornáitól, vagy éppen merev, jégvirág1 Ltsz. 57.3. A, m : 47 cm, alsó átm. : 36,5 cm, felső átm. : 61 cm, az abacusnál : 56 cm ; a fejezet Géber Antal ajándékaként került a Szépművészeti Múzeumba ; közlése szerint Meiler Simon hozta Münchenből Budapestre, eredetileg Rómában került elő. 2 Häuser, A. : Styl-Lehre der architektonischen Formen des Altertums. Wien, 1894. 134. old., 167. kép.