Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 16. (Budapest 1960)
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: A C. A. festő műhelyéből
széke (amelyről a lábai szinte nem érik el a földet), főleg pedig lefeszített és a rajzban elkorcsosult bal lábfeje, amely mintegy kézjegye a mesternek. Az unottan felvetett hátsó képpel szemben a főoldalon különösen a nőalak rajza nem minden finomság és könnyedség nélküli, semmiképpen nem mutat a „felbomlás" stádiumára. A váza 330—320 körül készülhetett, A két jelenet tartalma azonos lehet. Mindkettőt fel lehet fogni egyszerűen áldozati jelenetnek, a főoldalét „hazatérő harcos fogadásá"-nak is, de sokkal valószínűbb halotti áldozatra gondolni. A jelen esetben ez tökéletes biztonsággal nem igazolható, de a sírjelenetek igen gyakoriak a dél-itáliai nagyobb vázákon ; az oszlop-forma jól ismert dél-itáliai síremlékeken, 14 a harcos alakjában való heroizálásra is van biztos példa, 15 s legalábbis lehetséges az a feltevés, hogy a harcos kezében levő koszorú, 10 a piramis alakú áldozati sütemény 17 és az ülő nő tympanonja 18 is ezt az értelmezést támogatja. Egészen szigorúan azonban maga a festő sem vehette az ábrázolások jelentését sem itt, sem többi vázáján. A C. A. festő vezéralakja a campaniai vázafestészet termésének nagyobbik felét készítő festők csoportjának. Munkásságának minél alaposabb ismerete a körülötte csoportosult többi festő és az egész késő-campaniai vörösalakos vázafestészet műhely-kérdéseinek tisztázásához segíthet. A neki tulajdonított és közzétett darabok száma Beazley tanulmányának megjelenése óta is gyarapodott néhány, számára akkor nyilván elérhetetlen példánnyal, 19 s ez a szám még tovább növelhető. Semmi kétség nem merülhet fel a mester személyét illetőleg a stockholmi Nemzeti Múzeum két vázájával kapcsolatban, amelyeknek itt közölt képét 0. Antonsson szívességének köszönhetem. Mindkettő a budapesti vázáéhoz igen közelálló fázisában, bár annál magasabb színvonalon mutatja a mester tevékenységét. Az amphora 2 " hátsó oldala szinte szó szerinti ismétlése a budapesti kráterénak (12. kép). A főoldal a jellegzetes hármas kompozíciót mutatja (13. kép), lent a balszélen álló, a budapestiéhez hasonló típusú oszlop előtt áldozó nőalakkal, akinek bal kezében ezúttal a festő vázáin általában szokásos situla-forma van ; két oldalt pedig a háttérben — amit a talpuk alatti külön szintvonalak hangsúlyoznak — két ülő nőalak áldozati ételekkel megrakott tállal, illetve tükörrel, -— két jellegzetes példája azoknak a mélyen leengedett köpenyű ülő nőalakoknak, amelyeknek rajzához nagy kedvvel tért vissza újra meg újra a mester, szinte kifogyhatatlanul változtatva tartásukat, mozdulataikat, attribútumaikat. Az ülő nők jellegzetes bal lábfeje, a képmezőben 14 Pagenstecher, R.: Unterital. Grabdenkmäler. Strassburg, 1912. 57 skk. 15 Zancani, D.: Boll. d'Arte 6 (1926 —27) 15 — 25; KI urn bach, H.: Tarentiner Grabkunst. Reutlingen, 1937. 65 — 6. 16 Albizzati, G: Diss. Pontif. Acc. Arch. 14 (1920) 163. old., 5. jegvzet ; Trend all, A. D.: id. m. II. 103. 17 F urtw ängler, A.: Sammlung Sabouroff. Berlin, 1883 — 87. 30. tábla, 2. Vö. ezzel szemben Fritze, K. v. : AM 21 (1896) 350—51. 18 Mint dionysosi attribútum, vö. Bull. Mus. Nat. Hongrois des Beaux-Arts 14. sz. (1959) 18 — 22 és ehhez II e u r g o n, J. : Recherches sur l'hist. rel. et civ. de Capoue préromaine. Paris, 1942. 427 — 9. 19 Budde, L.: id. m. (és AA 1948-49. 142—4, 13-15. kép) 31. tábla, 4 — 6 és 56 — 7 publikált egy harang-kratért Hammból s ugyanő egy genovai harangkratér (CVA Genova 1, IV Ea, 2. tábla) idetartozását is felismerte (id. h.); mindkettő a festő sajátkezű műve. Trendall, A. D.: id. m. 59 — 63 a vatikáni múzeumnak több Beazleynél nem említett darabját sorolja a C. A. festő oeuvrejébe vagy körébe. J. Frei (Listy filol. 3, 1955. 300 és 4, 1956. 144) csehszlovákiai gyűjteményekben őrzött vázákon ismerte fel kezét vagy hatását. 20 Ltsz.: Nat. Mus. Ant. 31 ; magassága : 48,6 cm ; szájátm.: 19 cm. Az A. oldal : Antonsson, O.: Antik Konst frán Nationalmuseum. Stockholm, 1958. 108. 8a Bulletin 16 llf>
