Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 14. (Budapest 1959)
PIGLER ANDOR: A Régi Képtár új rendezése II.
A RÉGI KÉPTÁR ŰJ IRENDEZÉSE II. A második világháború után, sok más nagy külföldi képtárat messze megelőzve a Szépművészeti Múzeum már 1949-ben ismét átadhatta Régi Képtárát a nagyközönségnek. Ezt a közel tíz év előtti felállítást váltja fel most az új rendezés, amelyet a képtári állagnak fontos szerzeményekkel bővülése, valamint a tudományos kutatás új eredményei, de főként a Magyar Nemzeti Galéria létesítése és ezzel kapcsolatban a modern magyar gyűjteménytáraknak az anyaépületből kivonulása tettek időszerűvé. Amire valóban már égető szükség volt, a Régi Képtár nyilvános részének férőhelye jelentékenyen megnövekedett, s örvendetes az is, hogy jelenleg 23 terme és 17 oldalvilágítású kabinetje mind egy szinten, a múzeumépület I. emeletén helyezkedik el. A gyökeres átrendezésnek 1957-ben végrehajtott első szakaszáról, a spanyol, német, osztrák, francia és angol gyűjteménycsoportoknak új bemutatásáról Közleményeink 12. füzete már beszámolt. E gyűjteménycsoportoknak 200 darab válogatott festménye az I. emelet balszárnyának 10 termében kapott helyet. Az átrendezés tervének megfelelően 1958-ban sor került a jobbszárny megújítására, hogy itt az olasz és németalföldi iskolákat jelentőségükhöz mérten és a Múzeum gazdag anyagához méltóan lehessen bemutatni. Mindkét iskola emlékei között különösen nagy számmal vannak olyan kisméretű, intim szemléletre szánt alkotások, amelyek az ebben az épületszárnyban rendelkezésre álló, oldalvilágítású kabinetekben érvényesülnek legjobban. Az egész képtár új rendezése ebből az alapvető tényből indult ki. A spanyol, német, osztrák, francia és angol gyűjteménycsoportoknak 1957. évi bemutatását a múzeumlátogató nagyközönség, művészek és művészettörténészek általában helyesléssel fogadták, megokolt volt tehát, hogy az ott követett elveken épüljön fel az olasz és németalföldi emlékek új rendezése is. A nemzet műkincseiből minél többet népünk szeme elé tárni, hogy tudását, ízlését fejleszthesse rajtuk, az oktató, nevelő cél érdekében a fejlődéstörténeti irányvonalakat és a kiemelkedő művészegyéniségek alkotásait világosan hangsúlyozni, s az oktatást, nevelést úgy megvalósítani, hogy a képtár látogatása ne legyen fárasztó, hanem mind tudatosabb művészi élvezetet jelentsen — íme, ezek a két szakaszban végrehajtott újrarendezésnek legfontosabb törekvései. Az olasz és németalföldi gyűjteménycsoportok új bemutatása kerek számban 430 festményt ölel fel ; ezek között 131 olyan darab van, amely az előző rendezésben nem szerepelt, tehát régen vagy még egyáltalán nem volt hozzáférhető a nagyközönség számára. Az anyag ilyen mértékű felfrissítése is bizonyára hozzá fog járulni a régi festészet emlékei iránt mutatkozó érdeklődés fokozásához. A gyűjtemények megújulása és gazdagodása természetesen jól megfér annak lehetőségével, hogy az új rendezés átvegye az előzőkből azt, ami azokban szerencsés megoldásnak
