Radocsay Dénes - Gerevich Lászlóné szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 14. (Budapest 1959)

SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Lucaniai vázák a Szépművészeti Múzeumban

művészetben, nyilvánvalóan a Parthenon szobordíszeinek hatására. 6U Ekkor dom­borművön és vázaképen egyaránt gyakran megjelenik, 61 s így nem csoda, hogy a délitáliai vázafestészetbe is megtalálta az útját, 62 Lucaniába nyilván apuliai köz­vetítéssel. A főoldal jelenetének értelmezésében is a legtanácsosabbnak látszik megálla­podni a ,, sacra conversazione" megjelölésnél, utalva arra, hogy hasonló jelenetek a többi istenhez hasonlóan Athéna részvételével is régóta ismeretesek a görög váza­festészetben. 63 Maga az Athéna-alak típusa már jóval kevésbé közönséges. A leve­tett sisakját maga előtt tartó istennő alakja már a későarchaikus feketealakos vázákon megjelenik. A szigorú stílus vörösalakos vázáin is többször feltűnik, 64 hol frontálisan, hol háromnegyed nézetben ábrázolva, s előfordul — bár úgy látszik, igen ritka — a budapesti vázán ábrázolt típus is, amelyen a háromnegyed nézet­ben, lépő mozdulattal megjelenő istennő a sisak felé fordított tekintette] áll. másik kezében lándzsával. 65 ókori életének legjelentősebb állomásához a sisakját kezében tartó Athéna típusa kétségtelenül Pheidias Lemniájávai érkezett, amelyen a motí­vum az istennő békés megjelenését kihangsúlyozó etbikus tartalmat kapott, s amelynek rekonstruálása Furtwângler egyik legnagyszerűbb, ha nem is a legkevésbé vitatott teljesítménye volt. 66 A Lemniának, mint a legtöbb Pheidias-műnek, jelentős hatása lehetett az egykorú és a nyomában következő görög művészetre, és bár az ábrázolásokon a Lemnia készítésének idejétől csökkenő számban jelenik meg a fenti Athéna-típus, a domborművek, gemmák és vázaképek közül nem egyet köz­vetlenül a Pheidias-mű inspirálhatott. 67 A Lemnia jobb kezében tartotta a sisakot ; a domborművek és vázaképek ábrázolási törvényei ezt csak akkor engedik meg, ha az istennő jobboldalon áll, tehát jobb karja belülre kerül ; a gyakoribb fordított esetben a két kéz tartása általában megcserélődik, és a belül levő balkézben tartja a sisakot. így látjuk ezt már a Pheidias előtti vázaképeken, amelyek tehát a buda­60 L. a Parthenon szobordíszei közül a nyugati friz 27. ifjúalakját, vagy a nyugati oromcsoport Poseidónját (Carrey rajza szerint). A motívumról Pheidiasnál Schwei­tzer, B.: Jdl 54, 1939. 17 — 8 ; a fentiek értelmében azonban Pheidias nem kitalálója volt a motívumnak, hanem klasszikus formáját adta meg. 61 Pl. V. század végi attikai reliefen : Svoronos Taf. 28, fölül ; vázákon : CVA Baltimore 3, pl. 10 (420 k., a Bostoni Oinochoé festőtől) ; etc. 62 CVA Lecce 2, IV Dr tav. 29, 3 ; Trendall, Vasi Vat. tav. 50 c ; etc. 63 Pl. a Berlini festő amphoráján, 470 k. (ARV 133, 25); Re in a oh, S.: Gaz, B: A. 5, 1931. 81—2. 64 Brendel (Gnomon 14,1938,229 — 30) ezért egy a perzsa háborúk idején keletkezett nagyszobrászati előképet feltételezett, de ennek létezését nem lehet igazolni. 65 A motívum történetéről Furtwângler: Masterpieces 14 — 5; Müller, W.: szöveg Br. Br. Taf. 793— 4-hez, 11; Becatti, G.: Problemifidiaci. Milano—Firenze, 1951. 170—72. (A határvonal megvonása a Pheidias előtti és a pheidiasi típus között Becattinál nem szerencsés, mert mind az egyedül álló, mind a sisakját néző Athénára van példa a Pheidias előtti ábrázolásokon ; vö. pl. Beazley — Caskey: Vases Boston pl. 46, No. 89). A frontális nézetű váza-ábrázolások listája: Beazley: Vases Boston II. 43. A budapesti Athéna típusa pl. Reinac h, Rép. vas. II. 269,4 = = ARV 270,1 (,,near the Briseis Painter", 480 — 70 k.) ; B a ur : Catal. Stoddard Coll. New Haven, 1922. pl. VIII, No. 1 33a = B e a z 1 e y : ARV 135, 57 (Berlini-festő, 470 — 60 k.); Furtwângler: Slg. Sabouroff Taf. 61 = ARV 552,32 (Amymone festő, 460-50 k.). 66 Masterpieces 4 — 26 ; a vita irodalma 1943-ig Müll ernél, id. m. 16 (ő maga is az ,, ignoramus" álláspontján van). 67 így egy bolognai kylixet (R i o h t e r, Sculptures and Sculptors of the Greeks, fig. 617) és a már Furtwanglertől ebben az összefüggésben említett gemmákat és reliefeket (id. m. 14).

Next

/
Oldalképek
Tartalom