Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 12.(Budapest, 1958)

R. D.: A Régi Képtár és a Modern Képtár új rendezése

oly közel álló infánsnŐ-potré, s egy eddig nem attribuait, további kutatásokra ösztönöző vonzó csendélet. A gazdag teljességgel kiállított spanyol gyűjteményt a német festészet négy évszázadának képviselői követik. Az egész kiállítás egyik legmeghittebb interieurje a XV. századi német, osztrák és cseh festészet szép együttese. Nemes színeiről, értékeiről a Passiósorozatok mesterének két táblája, a Bécsi imádás mesterének kisméretű Királyok imádása, Friedrich Pacher három műve s a magyarországi művészet szempontjából is fontos Bécsújhelyi festő — másként Apostolvértanúságok mestere — két vértanúsági jelenete ad számot. Itt talált otthonra id. Holbein Mária halála festménye is. A következő teremben a XVI. századi német festészet nagyjai kerültek bemutatásra : Dürer férfiarcképe, Altdorfer három és Cranach hat műve mellett Jörg Breu, Baidung Grien, Strigel és mások alkotásai (43. kép). A választékos gótikus és reneszánsz sorozatot nem kisebb gazdagsággal követi a XVII— XVIII. századi német és cseh festészet két csoportja. A korábbiból Kupetzky öt jelentős arcképét kell kiemelnünk — ehhez az együtteshez csatlakozik az Itáliában működött Zipper műve és a Némeí alfölddel szoros kapcsolatot tartó Johann Liss két festménye —, a fejlődés későbbi, XVIII. századi szakaszáról Troger, Daniel Gran, Martin Johann Schmidt, Maulbertsch, Mengs, Angelica Kauffmann friss vázlatai és nagyobbméretű képei tanúskodnak. Érdemes megjegyezni, hogy Mengs a korábbi kiállításon nem szerepelhetett, Angelica Kauffmannt csupán egyik képe képviselte, s ugyancsak nem volt ezelőtt látható Norbert Grund három kis tájképe sem. Méreteit tekintve, a spanyol és német gyűjtemény mellett az angol képek egy teremnyi csoportja szerény gyűjtemény ugyan, Hogarth, Reynolds, Gainsborough, Constable alkotásaival mégis jól szemlélteti a szigetország XVII—XIX. századi festészetének fő irányzatait. Itt Peter Lely hiányzott a korábbi sorozatból, most kiállított nagyméretű női arcképe új színnel gazdagít ja az együttest (44. kép) ; Constable egy alkotása helyett pedig immár három képe (az egyik kérdőjellel ugyan) ad számot tehetségéről. Ha a gazdagodás és teljesedés jellemezte a spanyol, német és angol gyűjtemények kiállítását, úgy különösképpen ez jellemzi a XVII—XVIII. századi francia festészet szélesebb kibontakozását. Régi francia képeink korábbi egy kabinetnyi bemutatása csak sűrített és vázlatos összképét adhatta a két évszázados fejlődésnek, — a mai sokrétűbb árnyalással, hívebb történeti teljességgel számol be a múltról. Claude Lorrain, Lebrun, Vouet, Chardin már korábban is kiállított művei mellett Vouet most bemutatott kitűnő új képét, felhőkön ülő Vénuszát, Rigaud-nak két portréját s egy újabb Lebrun-festményt említünk csupán. A gazdagodás a gyűjtemény hiányait, Watteau, Fragonard, Boucher távollétét ugyan nem tudja feledtetni, a francia barokk festészet sokszínűségéről, merevebb-ünnepélyesebb és közvetlenebb-reálisabb törekvéseiről mégis hű képet nyújt. A Régi Képtár négy gyűjteményének kiállítása a francia és angol teremmel zárul. Ë teremsorhoz természetes következetességgel csatlakozik a Modern Képtárnak Genthon István által irányított új rendezése. Közös jellemvonása mindkét kiállításnak az esztétikus tagolás, több hely birtokában a festmények levegős, elegáns egymás mellé sorakoztatása. Különbségeik a régi és az újabb gyűjtemények eltérő adottságaiból fakadnak. Amíg a Régi Képtár együtteseiben a fejlődésmenet bemutatása majd mindig lehetséges volt, addig a XIX—XX. századi anyag rendezőjének jellemző és fontos művek kellő hangsúlyozásával és csoportosításával kellett megelégednie. Modern gyűjteményünk nem teszi lehetővé, hogy vele a XIX—XX. századi európai festészet történetének egésze bemutatható legyen — a rendezés