Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 12.(Budapest, 1958)

R. D.: A Régi Képtár és a Modern Képtár új rendezése

A RÉGI KÉPTÁR ÉS A MODERN KÉPTÁR ÚJ RENDEZÉSE A Magyar Nemzeti Galéria megalapítása, anyagának a Szépművészeti Múzeum épületéből való kiköltöztetése ötven esztendős intézetünk történetében új korszakot nyit. Tizenküenc—huszadik századi magyar gyűjteményeink távozása új feladatokat rótt Múzeumunkra, s közöttük is az első a Régi Képtár egyik jelentős részének, valamint a Modern Képtárnak átrendezése, kibővítése volt. E régvárt munka előkészületei 1957 tavaszán kezdődtek, a rendezés rövid néhány hónapot vett igénybe, s a két tárlat szeptember 21-én nyílt meg. A Régi Képtár kiállításának első szakasza az első emelet baloldali részét, a korábbi XIX—XX. századi magyar festészet teremsorát foglalja el. Ide kerültek az első emelet jobb szárnyából a spanyol, francia és angol festmények, a második emeletről a német képek s ehhez az együtteshez csatlakozik a régóta kiállítási problémákkal küzködő Modern Képtár anyaga is. E gyűjteményekből alakult ki a teremsor új rendje, mely első négy helyiségében a spanyol együttest, a következő négyben a német festményeket, egy kisebb teremben angol képeinket, nagyobb teremben a francia művészetet, további két teremben és hozzá csatlakozó öt kabinetben pedig modern külföldi kollekciónkat mutatja be. A Régi Képtár e négy gyűjteményének új elrendezése jelentős mérföldkő Múzeumunk történetében. Számos, helyhiány miatt eddig ki nem állított mű most került először közönségünk elé, restaurátoraink jóvoltából sok festményünk megfiatalodott, visszanyerte ragyogó régi szépségét. Pigler Andor rendezése a korábbiaknál lényegesen gazdagabb anyagot mutat be, s így nagyobb teljességgel rajzolja meg a történeti fejlődés szélesebb menetét is. Különös érdeme a kiállításnak az egyes termek, képsorok elegáns, levegős, esztétikus elrendezése, az a kellőképpen fellazított akasztási mód, mely az egymás mellett függő kisebb egységek szemléletét és az egyes művek zavartalan önálló tanulmányozását egyaránt lehetővé teszi. Ez a lazább, az egyes festmények vonzó ritmusával is esztétikai élményt nyújtó elrendezés alkalmas valóban arra, hogy a művészi fejlődés nagy emelkedőire, csomópontjaira didaktikusán hívja fel a látogatók figyelmét. A kiállítás első terme néhány művel a XV—XVI. századi spanyol festészet különböző irányzatairól tájékoztat. A következőben Greco hét festménye érzékelteti e művészet váratlan magasra ívelődő pályáját (42. kép); szervesen kapcsolódik hozzá a harmadik, amelyben a vezető mesterek népesebb gárdájának jelentős alkotásai, Herrera, Ribera, Murillo, Carreno de Miranda, Zurbaran festményei sorakoznak egymás mellé. Ahogy a második terem Greco-sorozata e művészet hirtelen* magasba lendüléséről tett vallomást, úgy a negyedik Velasquez korai művével és Goya öt festményével a sokoldalúan és gazdagon bemutatott fejlődésmenet realista ágáról ad hiteles képet. Jól illeszkedik ez utolsó spanyol terem együtteséhez Carreno de Miranda két arcképe, a feltételesen ugyancsak neki tulajdonított és Velasquezhez 9* 123