Radocsay Dénes - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 10.(Budapest, 1957)
CZOBOR ÁGNES: Caravaggio „Krisztus elfogatása" képe
említett Giuseppe Cesari-féle kompozíción is. A középkori passiójátékoknak kedvelt szereplője volt ez a színjátszásba is elevenséget hozó alak. E. Mâle 7 szerint egyenesen a passió játékok hatására került a képzőművészeti ábrázolásokra, amit viszont megcáfol az a körülmény, hogy ez a szereplő, mint ikonográfiái tényező, talán még a XI. századnál is korábbi. 8 Feltehető, hogy Caravaggio közvetlenül a Cesarikép ösztönzésére festette ezt a kompozíciót mozgalmasabbá tevő alakot a képbe. A ruháját otthagyó, elszaladó fiú előképei magánál Caravaggiónál a Medúza, Holofernes, Izsák és a Máté mártíromságának szaladó fiúja. A barokk ikonográfiában Krisztus elfogatásának ábrázolásairól ez az alak szinte teljesen eltűnik. A Krisztus elfogatása Caravaggio római korszakának egyik legdrámaibb képe. Egyike nagyon ritka — úgynevezett „éjjeli megvilágítású" kompozícióinak, melyek világítási problémájukkal oly nagy hatást gyakoroltak követőire. Maga a Krisztus elfogatása is hat a követőkre. A Rómában dolgozó holland Caravaggio-követőnek, Dirk van Baburennak, a Borghese-képtárban levő Krisztus elfogatását ábrázoló képén például igen erősen érződik az elveszett Caravaggio-kompozíció hatása (5. kép). Krisztus ugyanúgy kulcsolja össze ujjait, mint Caravaggiónál, Júdás arca, a kinyújtott karú páncélos vitéz s a többi típusok is Caravaggiótól származnak. A szaladó fiú azonban nem szerepel Dirk van Baburen képén. A Krisztus elfogatásának datálása erősen ingadozik a Caravaggio-irodalomban. Longhi és W. Friedlaender 9 elég korainak tartja, a 90-es évek második felére teszi, Denis Mahon 1952-ben 10 1601—2-re helyezi. R. Hinks későbbinek tartja 11 és Mahonnak egy előbb 12 1603—4-es datálását fogadja el valószínűbbnek. Az erősen kifejező gesztusok, a mozgalmas, centrifugális kompozíció Hinks szerint az utolsó római, sőt a Rómát követő évek stílusjellegzetességei. A kép sötét, borongós hangulata, ünnepélyes komolysága és barnás-vöröses tónusa, melyet csak Krisztus kék ruhája és a páncélokon megcsillanó fénysugarak élénkítenek, valóban inkább a későrómai korszak alkotásait idézi. Hangulatában a Krisztus elfogatása közelebb áll a Mária halálához, mint a Contarelli-kápolna korai képeihez, bár Baglione szerint a Mattei családot a Caravaggio neve körül keletkezett „rumore" vonzotta a festőhöz, pontosabban a visszautasított első Szt. Mátéval kapcsolatos, városszerte hangos bonyodalmak és Giustiniani marchesenek Caravaggio mellett való kiállása. A Krisztus elfogatásának stílusa sokkal érettebb, mint az első Szt. Mátéé. Longhi és W. Friedlaender datálását túl korainak, Hinksét viszont egy kicsit túl későinek tartjuk. Az Elfogatás a Cerasi kápolna Szt. Péter és Szt. Pál képei után, a Máté mártíromságának átdolgozásával kb. egyidőben keletkezhetett. Júdás párhuzamos redőkkel szántott, alacsony homlokú, tömpeorrú pribékarcának a Szt. Péter keresztrefeszítése egyik pribékje az előképe, durva, vaskos, formátlan keze a Mártíromság előterében levő, két kézre támaszkodó, ruhátlan férfijának a kezére emlékeztet. Az Elfogatás szaladó fiúja ugyanúgy legyezőszerűen tárja szét ujjait, mint a Mártíromság bal középterének félkarra hanyatló alakja, Krisztus elfogatásán azonban korántsincs olyan raffináltan a térbe helyezve, mint a Már7 Mâle, E. : L'art religieux de la fin du moyen âge. Paris, 1925. 63. 8 R é au, L. : id. m. 173. 9 Friedlaender, W. : id. m. 174. 10 Mahon, D. : Addenda to Caravaggio. The Burlington Magazine. 1952. 19. 11 Ilinks, R. : Michelangelo Merisi da Caravaggio. London [1953] 111. 12 M a h o n, T). : Egregius in Urbe nictor : Caravaggio revised. The Burlington Magazine. 1951. 234.
