Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 9. (Budapest, 1956)

OELMACHER ANNA: Mai magyar festészet (1945—1955). Kiállítás az Új Magyar Képtárban

humanizmusának megnyilvánulását látjuk, mint ahogy egész életművének is ez a leglényegesebb vonása. Domanovszky Endre nagyméretű képe, a Festőiskola, még magán hordja egy tehetséges absztrakt művész színbeli és kompozíciós módszerének nyomait, alakjai még alárendeltek néhány elragadóan harmonizált színfoltnak, és karakterábrázolása még fogyatékos, de a figurák tartásában, mozgásában, csoportfűzésében már rendkívül érdekes, újszerű. Ek Sándor hosszú emigráció után, a Szovjetunióból tért haza s minthogy ismerte a szovjet törekvéseket, komoly elméleti munkásságot fejtett ki a szocialista realizmus érdekében. Művészi gyakorlatában azonban — bár a legelevenebbül reagált az aktuális társadalmi kérdésekre — nem mindenkor érte el a szuggesztív meggyőző erőt. Felszabadulás c. első itthon készült nagy kompozíciójában a mindnyájunkat érdeklő témát mindenesetre elég elhitetően dolgozta fel. Ek művészete általában beszédes bizonyíték amellett, hogy ,,minden elmélet annyit ér, amennyi belőle a gyakorlatban megvalósul". A tartalmában szocialista, formájában nemzeti művészet megvalósításához ő még nem jutott el, és legjobb mestereink is csak közelítik. Ezen az úton a legeredményesebben Domanovszky Endre halad, aki Martinászok c. nagy kompozíciójában valóban a haladó nemzeti hagyományokra támaszkodik (44. kép), Munkácsynak és követőinek nagy fény-ellentétekre épülő, csaknem romantikus szenvedéllyel poentirozott kompozíciós módszerét fejleszti tovább. Dunapentelei friz-szerű freskóján pedig már a típusalkotás magasabb fokát érte el. A kiállításon szereplő képein szinte évről évre, lépésről lépésre kimutatható a fejlődés és talán az egyetlen művészeink között, aki minden törés nélkül — de nem máról holnapra — önmagához híven jutott el jelentős új eredményekhez. A kiállítás egyik legszebb darabja Hintz Gyula : Könyöklő c. kis képe (45. kép). A két világháború közötti szakaszban sikeres absztrakt művész volt, s a felszabadulás után teljes őszinteséggel és odaadással kereste az új utat. Sokat tévelygett és tévedett, mint a tisztaszándékuak legtöbbje, de kiváló tehetsége átsegítette a buktatókon és a kitűnően megoldott, megbízásra készült sokalakos freskók vagy pannók mellett ez a bájos, intim képe is jól képviseli. Nem lehet egyenletes fejlődésről beszélni Bencze László esetében, aki ugyan sokat kísérletezik, de nem mindig következetesen. Az 1949-ben festett A termelőszövetkezet ünnepi készülődése c. kompozíciójában egyfajta jóértelmű, ízléses dekorativitást pendít meg, amelyen belül azonban teljesen festői marad. A kirándulók és az Etkezőkocsi c. apró képein viszont már a színek tért-képező értékének jelentését kutatja. Nem lehet azt állítani, hogy a tartalom alárendelődnék a festői eszközöknek, de a fordulat gyorsasága a csaknem síkszerű dekorativitástól a színes plasztikus ábrázolásig kissé meghökkentő. Művészetének mindenesetre legjellemzőbb vonása a sokoldalú, bátor kísérletezés. Konecsni György a középnemzedék tagja és érdeklődésével a történelmi kompozíciók felé fordult. Az ,,1848. márc. 15-e" című képén különösen jól megragadta a kor és az induló forradalom atmoszféráját (46. kép). Fónyi Géza mint absztrakt festő is ízlésesnek bizonyult. Ujabb képei — két-három félalakos kompozíció — finom mértéktartásukkal keltenek figyelmet. Ugyanez mondható Mácsai István képeiről és talán fel is lehetne vetni a kérdést, hogy egy forradalmi periódusnak miért ilyen csendesek a művészei, miért félnek egy-egy harsányabb színtől, merészebb formától? Van persze ilyen is, olyan is, de a kiállítás általános hangja inkább szordinósnak mondható. Lehetnek ennek egyéni okai, a művészi temperamentumban rejlő sajátosságok, de inkább az — s ez ad jogot az általánosításra —, hogy a művészek még mindig nem eléggé fordulnak az élet felé, hogy kevésbé engedik magukra hatni a valóságot, mint amennyire ők maguk ak-arnak hatni. Ez a kettő pedig szétfejthetetlen egység s mint ahogy Solohov szovjet író az SZKP XX. kongresszusán fel-