Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 8. (Budapest, 1955)

FREL, JIŔI (Prága): Egy új Thukydidés-portré

lehetősen pontosan adja vissza az eredeti külső megjelenését, természetesen az elmaradhatatlan változtatásokkal : a szobrász főként a fej jellegzetes mozdulatát hagyta el, s nem törődött az ábrázolt személy étoszával ; ezzel szemben a holkham hall-i mellszobor alkotója egészében megőrizte az eredeti beállítást, viszont elhanyagolta a kifejezés árnyalatait, amelyek korát már nem érdekelték. A mellszobor Thukydidés személyét „klasszikus" minőségében örökíti meg, mint példaképet, a Cornelius Nepos leegyszerűsítő modorában. Míg ez a két példány az eredetit saját koruk mértékére szállítja le, a genfi fejen új, kívülről hozott elemek is megjelennek. A tekintet és az arcjáték expresszionizmusa eltorzítja az anatómiai valóságot, pátosza Caracalla portréjára emlékeztet, amellyel egyébként ez a Thukydidés a szakáll kezelésében is rokon. A másolat ezenkívül egy másik vonásában is eltávolodik az eredetitől ; az előlnézet és a profil között jelentékeny különbség van, mintha nem is ugyanazt az embert ábrázolnák. Ez a sajátosság a római kor portréira jellemző, köztük kezdettől fogva észlelhető és a századok folyamán mind erősebb hangsúlyt kap. A profil éremszerűen pontos körvonalaival élesen elüt az előlnézettől ; azt lehetne mondani, hogy az oldalnézet gyakran „monumentálisabb", hivatalosabb, és a köztársaság tiszteletre méltó egyéniségeinek büszke akaraterejét emeli ki, ami azonban a Caracalláknál már mesterkéltnek hat. Az előlnézet közvetlenebb, intimebb, mintha más ritmusban lenne megfogalmazva és más személyiségből indulna ki. Ez teljesen ellentétes a klasszikus görög művészet felfogásával, amely a szobrot vagy portrét tökéletes körplasztikában dolgozza ki. A genfi Thukydidés a késő császárkor és a római hagyomány jegyeit viselő felfogást mutatja. Egyébként a Platón-portró némely késői másolatának vizsgálata hasonló megfigyelésekhez vezet. Anélkül, hogy túlozni kellene a budapesti fej jelentőségét, úgy látszik, hogy ez követi leghívebben a görög felfogást. Valóban, ennek a Thukydidés-féjnek legkiemelkedőbb értéke, hogy az athéni polgár étoszát domborítja ki. A történetírónak ez a tulajdonsága a többi másolaton is kifejezésre jut, különösen a holkham hall-i mellszobron,

14 ennél azonban egy „klasszikusnak" látszani akaró affektáltság egyszerűsíti . Ezek után érthető, hogy az eredetit az i. e. 4. század elejére, vagy éppen az előző század végére datálták.

15 Ez a kormeghatározás azonban azt mutatja, hogy nem vették tekintetbe azt a bonyolult pszichologizmust, amely a portrét áthatja, és amely éppen a budapesti fejen jelentkezik a legerősebben. Valóban, a Thukydidés-portré magábamélyedő polgár-típusa arra a zaklatott korra vall, amelyben a városállam, a polis válsága tetőfokára ért. Nagyon messze vagyunk már az eszményi polgár olymposi derűjétől, ahogy az a Periklés-kori képmásokon testet öltött. Mindezeken a meggondolásokon túl egy külső részlet is kizárja azt a feltevést, hogy a portré Thukydidés életében, vagy közvetlenül halála után készült. Az 5. században, sőt még a 4. század elején is, a hajfürtök a fejtől szinte független életet élnek, mintha a koponya építményét egy összefüggő sapka, vagy a lobogó haj különálló hullámos tömege födné be. Csak a 4. század közepe táján alakul ki a kettő organikus összhangja : a haj ezentúl valóban a fejből nő ki.

16 A Thukydidés-portré hajkezelése is ilyennek látszik. Rendkívül szembeötlő ez a különbség a két korszak között, ha a ravennai késői hermát — amely kétségtelenül Mütiadés pheidiasi stílusú portréja után készült — a Miltiadés-portró 4. századi, új felfogásban 11 Ezzel szemben a genfi fejen csaknem teljesen eltűnik. 15 Boehringer felsorolja a különféle időmeghatározások híveit : i. m. 23 ; a legkorábbi datálás Bieber é: id. m. 18 Vö. a Maussoleion fejeit vagy Platón portréját.