Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 8. (Budapest, 1955)

DOBAI JÁNOS: Székely Bertalan emlékkiállítása

menyeit pályája során felölelte : eljut addig a pontig, ahol korábbi olajképeinek birodalma, a törökvilág kezdődik. Művészi fejlődésének bonyolultsága különösen falképeinél látható tisztán. Első falfestménye még Münchenben készült (VII. Károly császár menekülése, a Bajor Nemzeti Múzeum épületében). A 80-as évek elején a budapesti Operaház díszpáholyának szalonjába és a Deák-Mauzóleumba készült seccók stílusa még szorosan a neoreneszánsz architektúrához igazodik. Ezeket követték a pécsi dóm falképei, melyek neoromán épületbe készültek, és a formai egyszerűsítés sokkal nagyobb mértékét is mutatják. A jelenetek tartalmi kifejtése szűkszavú, a kompozíciók egyensúlya hiánytalan, az alakok heroizálása azonban idealizálással párosul. A kecskeméti falképeknél is a formák heroizáló-expresszív sűrítésére törekszik, míg a Mátyás-templom neogótikus interieur-jében látható sorozat már a szecesszió művészi törekvéseihez kapcsolódik. Itt a kompozíciókat bonyolult formai rendszerű keretelésekben helyezte el, mintha hatalmas szárnyasoltárt festett volna a falra. Következő sorozata ; a Vajdahunyad várába tervezett falképek vázlatai és kartonjai (1900 körül) színdús dekoratív pompájukkal, szeszélyes ornamentikájukkal a szecessziós jegyek erősbödését és egyben sajátszerű nemzeti formanyelv kialakításának szándékát jelzik művészetében. Ebben Székely festészete rokon Lechner Jenőnek, a szecesszió legjelentősebb magyar építészének művészetével. Utolsó elgondolása, a budapesti Halászbástya mozaiksorozata (45. kép), szintén csak vázlatok alakjában ismeretes (ezeket a mostam kiállítás mutatta be először megközelítő teljességükben). A sorozat élete végéig foglalkoztatta és méltó zárkő életművéhez: a vajdahunyadi terveknél jelentkező népi-epikus vonások itt szélesen kibontakoznak, az ábrázolások visszanyerik térbeli gazdagságukat, a művészi fogalmazás változatosabb, kötetlenebb és szabadabb. A terveket megkülönböztetett hely illeti meg a kor erősen modoros európai falkópfestészetében. Székelyt a monumentális festészet problémáihoz nemcsak sajátos történetszemlélete vonzotta. Amint több száz frizterve (puttók alakjai, az év- és napszakok szimbolikus ábrázolásai) és egy pusztán művészi kísérletként készített ovális menynyezetterve, valamint vázlatainak hosszú sora mutatja, falképeinél a formák és szinek érzelmi hatását művészetpszichológiai stúdium tárgyává is tette — ez is növelte vonzódását az ilyen feladatokhoz. Rendkívül fejlett teoretikai érdeklődésének más bizonyítékai is fennmaradtak : így említésre méltók anatómiai tanulmányai, melyeken — Degas-val egyidőben — a ló mozgásának pillanatnyi fázisait vizsgálta. Kortársai a magyar Leonardónak nevezték, amiben a túlzás mellett sok az igazság. Bizonyos, hogy a XIX. században azoknak a művészeknek egyike volt, akikben a művészet humanitásának, tartalmi gazdagságának és feladatai sokrétűségének eszménye még elevenen élt, és ha nála ez az eszmény bonyolult ellentmondásokon keresztül valósult is meg, a magas színvonal, melyen a maga elé tűzött problémákat megoldotta, a kor egyik legsúlyosabb és legérdekesebb magyar művészegyéniségévé avatja Székelyt. DOBAI JÁNOS