Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 7. (Budapest, 1955)
PIGLER ANDOR: Két apotheosis a XVII. századból
pontjából sem közömbös folyamat? Louis Réau a XVIII. század első éveire teszi a hirtelen változást, 2 több jel azonban arra mutat, hogy a beszüremkedés már az előző század végén kezdődött. Az a nagyméretű rézmetszet, amelyet közvetlen francia összefüggése miatt reprodukálunk (33. kép), a XVII. század két utolsó évtizedében készült, mert a magasztalt uralkodót, az 1640-ben született I. Lipót császárt javakorában ábrázolja. Legvalószínűbb, hogy a lovasalak mögött látható csatajelenet Bécsnek 1683. évi felmentésére vonatkozik, míg az előtér balsarkában elhelyezett két címer tulajdonosaiknak katonai érdemeire utal. A lap aláírásában — Schorner del. | Wussim seul: Vienn: — említett rajzoló neve nyilvánvalóan elírás, mert Schorner nevezetű festő vagy rajzoló nem ismeretes; ami pedig a lap metszőjét illeti, a Wussim vagy Wussin nevezetű prágai rézmetsző család tagjai közül Johann Franz (szül. 1663) jön tekintetbe, mert egyedül ő dolgozott Bécsben is. 3 Ez a Johann Franz Wussin 1693-ban Bécsben mint tanú szerepelt a müncheni születésű Thomas Matthias Scharner házasságkötésénél, amikoris az anyakönyv Scharnert „vornehmer Miniaturmaler"-nak nevezi. 4 Kétségtelen, hogy a szóbanlevő metszet ennek a Scharnernak rajza alapján készült. Már a Nagler-féle lexikon említi, hogy a metszet Charles Lebrun kompozícióját használja fel, de csak a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának 1954. évi katalógusa teszi ezt az adatot szabatossá, amennyiben rámutat arra, hogy a császár-király lovasalakja, a koronát tartó női géniusz és a pajzzsal és lángpallossal felfegyverzett angyal végsőfokon Lebrunnek a Szépművészeti Múzeumban őrzött, 1675—80 körül készült olajvázlatára megy vissza (32. kép). 5 Lebrun a kompozíciót tükörképi megfordításra szánta; kitűnik ez abból, hogy a kard XIV. Lajos jobboldalán függ, s mind az égi hatalmat megjelenítő angyal, mind a gonosz elemet megtestesítő férfi balkézben tartják kardjukat. Egyelőre csak mint nagyfokú valószínűséget említjük, hogy Lebrun olaj vázlatát hűen visszaadó metszet csakugyan létezik; sokkal hihetőbb ugyanis, hogy Scharner és Wussin egy ilyen közvetítő metszetet tartottak szem előtt, mintsem hogy az eredeti olajvázlat alapján készítették volna travesztiájukat. Mert a bécsi metszet bízvást nevezhető travesztiának. Nemcsak lényegesen gyengébb minősége hívja ki ezt a szigorú ítéletet, hanem ötletének alantassága is. A lap megrendelői, illetve készítői I. Lipótnak olyan hódolattal kívántak kedveskedni, amely eredetileg a császár engesztelhetetlen ellenfelének, a Napkirálynak szólt. Nemcsak a paripa, hanem a császár antik harci öltözete is kölcsönkért jószág. Az uraságtól levetett apotheozis-formát persze nem lehetett minden erőszaktétel nélkül alkalmazni az ellenlábasra. A koronát tartó Franciaország nőalakja ugyan elég könnyűszerrel alakult át a császári koronát vivő Germania alakjává, de a császári sas szerepe már kényesebb feladat elé állította az átdolgozókat. Lebrun vázlatán a lángpallos minden szimbolikus ellenség közül elsősorban éppen erre a madárra készül lesújtani. Ennek a fenye2 Réau, L: Histoire de l'Expansion de l'Art Français. II. Paris, 1928. 157. 3 A lapon a Wussim név előtt nem áll keresztnév. N a g 1 e r, G. K.: Neues alig. KünstlerLexicon. XXII. München, 1852. 136 tehát indokolatlanul sorolja a metszetet Dániel Wussin munkái közé. 4 Quellen zur Geschichte der Stadt Wien. I. Abt. VI. Bd. (Hajdecki, A.) Wien, 1908. Reg. 7059. 5 A bécsi metszeten elmaradnak az eredeti kompozíció alsó felének ádáz szörnyei és egyéb allegorikus alakjai. Ezeket, úgylátszik, már Lebrun is csak vagylagosan helyezte XIV. Lajos alá, mert az olajvázlaton egyrészt a tulajdonképeni apotheozis, másrészt az alvilági jelenet közé halvány, vízszintes vonalat húzott.
