Szilágyi János György - Kaposy Veronika szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 7. (Budapest, 1955)
SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY: Egy attikai „olpé”
három évtizede. Elterjedtségére jellemző, hogy etruszk műhelyben is utánozták. 7 Van azonban egy a többitől világosan elkülöníthető attikai csoport, amelynek ez a forma jellemzője, sőt a formán kívül a díszítés járulékos elemei is legtöbbször pontosan a budapesti olpén látható formában találhatók meg rajtuk. Haspels, aki először gyűjtötte össze a csoportot, darabjait egy mesterkéznek, a bostoni Héraklés-olpé 8 és az athéni Héraklés-lékythos 9 festőjének tulajdonította s az athéni lékythos tárgyáról Napkelte-festőnek nevezte el. 10 Kétségtelen, hogy mindaz, amit ő a mester neve alatt összefoglalt — 6 olpén kívül még 14 más edény, főleg lékythosok — semmiképpen nem alkothat ilyen szoros egységet és egészében semmi esetre sem hozható az Antiopé-festővel kapcsolatba, 11 de az olpék, amelyekhez már korábban három további csatlakozott, 12 s most tizedikül a budapesti, nyilvánvalóan szorosan összefüggő csoportot alkotnak, amelynek legalább is jobb darabjai egy mester kezétől valók. 13 A vázaforma, amelynek ezt a változatát Haspels annyira jellemzőnek tartotta a műhelyre, hogy kialakítását is hozzá kötötte, 14 aligha perdöntő bizonyítéka a csoport összetartozásának. A kép fölötti díszítésnek a csoport olpéinak nagy részén látható fenti típusa sem. A sakktáblaminta a 6. sz. utolsó harmadában más attikai olpékon is kedvelt, 15 s a formával együtt az etruszk utánzó műhelyek is átveszik. 16 A nyakat díszítő borostyánággal összekapcsolva már ritka, de előfordul más festő vázáján is, pl. a Gela-festőnek talán szándékosan a fenti csoportot utánzó vázáján. 17 Magában ill. más mintákkal párosulva a borostyánág is gyakrabban előfordul. 18 Hogy a forma és mintapár együtt is mennyire nem meghatározó jelentőségű, arra jó példa a fent említett etruszk olpé, amely a formával együtt a csoportra jellemző minta-párt is átvette. Sokkal biztosabban kapcsolja a budapesti vázát a csoporthoz a figurális jelenet. Jellemző a belső rajznak az a szemmellátható kedvteléssel kidolgozott részletessége, amely már az olpé leírásakor is feltűnt, s amely nem a kép egészére terjed ki, inkább ötletszerűen egy-egy az általános gyakorlatban szokatlanabb mozzanatra. Elég az oroszlánbőrös Héraklés-fejet a bostoni olpén láthatóval összehasonlítani, hogy legalább is a két váza mesterkezének azonosságáról meggyőződjünk, s az oroszlán szőrének idézőjelszerű bekarcolása is karakterisztikus. A bostoni vázán a térbe berajzolt borostyánágak elhelyezése 7 Pl. Sieveking-Hackl: Die Königl. Vasensammlung zu München I. (München 1912) No 935, Taf. 40; G i g 1 i o 1 i, C. Q.: St. Etr. 20 (1948—9) 248 fig. 3. «Hartwig, P.: RM 17 (1902) 107—9 és Taf. 5. 9 S a v i g n o n i, L.: JHS 19 (1899) 265—9 és Pl. 9. 10 Id. m. 57—60; művei: 196—8. 11 S mi t h, H. R. W.: CV San Francisco Coll. (USA fasc. 10, 1943) 31—2 ad Pl. 11,1. 12 S m i t h id. h. az ott publikálton kívül még egy philadelphiai és egy Providence-beli olpét említ. 13 A philadelphiai és a Providence-beli vázát fényképről sem ismerem, s a három rhodosi darab fényképe sem mond túl sokat. S m i t h id. h. kétségtelennek tartja összetartozásukat. — Ez uton is köszönetet mondok J. Frei - nek, akinek segítségével a bolognai olpék publikációját megismerhettem. 14 Id. m. 59. 15 Pl. M i n g a z z i n i, P.: Vasi délia Coll. Castellani (Roma 1930) tav. 83, 9; 84, 1, 3, 6; 85, 1; stb. 16 St. Etr. id. h. 17 H a s p e 1 s: id. m. 83, 215, Appendix VIII. no. 203 (Louvre F 334). Cf. Cl. Rh. IV. 293, fig. 324 etc. 18 Csak a Phanyllis-festőnek 19 lékythosán van meg, mint nyakdísz (Haspels: id. m. 199—200).
