Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 2. (Budapest, 1948)
Borhegyi István Ferenc: Egyiptomi terrakotta szobrocskák a Szépművészeti Múzeumban
rövid sor szövegében sem nyelvi, sem íráshiba nincs, ami szintén a gondos munkát igazolja. 6 Az ábrázolás elgondolása, lágy harmonikus kivitelezése, melyben a régi hagyományos merev formák egy, az élethez közelebb álló szemléletben oldódnak fel, meglehetős pontosan megadják a sztélé keletkezésének idejét: a XIX-ik dinasztia korának első felét. Ezt megerősíti a halott ruhája, a gazdagon redőzött kettős kötény, amely ennek a kornak divatos és jellemző férfi öltözéke volt. Sztélénk lelőhelye ismeretlen. A Szépművészeti Múzeum birtokába a Hopp Ferenc, Keletázsiai Művészeti Múzeumból került a Gyűjtemény megnyitását megelőző években. Tekintve az egyiptomi műalkotások személytelen, az alkotó művész egyéniségét teljesen nélkülöző és a szigorú normák keretein belül legfeljebb csak keletkezésük korának felfogását és ízlését visszaadó mivoltát — központi és provinciális alkotásokról ezeknél nem lehet szó. A nagy kultúrközpontok műhelyei és a köréjük csoportosult, mintájuk szerint dolgozó műhelyek alkotásai között a mindegyikük által kötelezőleg követett ábrázolási szabályok a határvonalat legtöbbször csaknem teljesen eltörölték. Ennek ellenére megállapítható, hogy sztélénk valószínűleg valamely nagy műhelyből, elsőrangú művész keze alól került ki. Bár a szövegek csaknem teljes hiányában sem nyelvi sem kultúrtörténeti, de még személyi adatokat sem szolgáltat, — így, erősen megcsonkultan, sérülten és megkopottan is a fennmaradt ábrázolás szépsége, nyugodt harmóniája gyűjteményünk jelentős és értékes darabjává emeli. Hae finer Emil. EGYIPTOMI TERRAKOTTA SZOBROCSKÁK A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN A Szépművészeti Múzeum terrakotta gyűjteményének újonnan szerzett és itt közölt darabjai kivétel nélkül az egyiptomi művészet alexandriai korából valók. Ebben az időben a görög és római szellem már birtokába vette az egyiptomi művészetet. Egyes részletekben ugyan még tovább élnek a klasszikussá merevedett egyiptomi hagyományok, de a régi szobrászati és festészeti formák tűnőben vannak. A görögrómai elképzelés lazít ezeken a formákon, oldódási folyamat kezdődik, az egységes világkép felbomlik, az istenek összeolvadnak görög és római hasonmásaikkal. Kilépnek hieratikusán zárt titokzatosságukból, görög-római köntöst öltenek, s csak néhány átmentett ismertetőjelük emlékeztet hajdani egyéniségükre. Itt közölt szobrocskáink java Bészt ábrázolja, a hellénizálódott Egyiptom egyik legkedveltebb istenét. Bészt, ezt az alacsony gnómszerű, roggyantlábú törpe istent számtalan változatban jeleníti meg e kor kisplasztikája. Az egykori kígyóölő démon, ugra-bugráló, dobot verő tánc és muzsika istenné válik. Megtöri a gonosz varázslatot, vagy mint kivontkardú légionárus védi az asszonyokat, gyermekeket és a családi tűzhely szentségét. (V. Schmidt : De Graesk-aegyptiske Terrakotter i Ny Carlsberg Glyptothek. Kopenhagen. 1911. T. XXV, XXVI; W. Weber: Die ägyptisch-griechishen Terrakotten. Mitteilungen aus der ägyptischen Sammlung der Kgl. Museum zu Berlin II. Berlin, 1914. T. 25, 26; C. M. Kaufman: Graeco-ägyptische Koroplastik. 2. Auflage. Leipzig und Kairo. 1915. T. 24, 25; Boeder —Ippel : Die Denkmäler des Pelizäus-Museums zu Hildesheim unter Mitwirkung von A. Ippel, bearbeitet von G. Roeder. Berlin, 1921. S. 167; P. Perdrizet : Les terres cuites grecques d'Egypte de la collection Fouquet. I, II. Nancy —Paris —Strasbourg 1921. T. XXXIX, XLIV; Ernst von Sieglin : Die Griechisch-Ägyptische Sammlung. 6 Az ,,a"-jelzésű szöveg 3-ik sorában a „tnjj"- („a this-beli") szó — dacára hogy a nyelv szabályai szerint helyette ,,tnj-tjj" lett volna írandó. — nem tekinthető hibának, mivel a szó ilymódon való írása gyakori, sőt általános.
