Balogh Jolán szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 1. (Budapest, 1947)
Oroszlán Zoltán: Görög leányfej
akarjuk megtalálni, az athéni és attikai temetők síremlékeit kell szemügyre vennünk. Azokat a síremlékeket, amelyeken az elhunyt úrnő családja és házanópe körében jelenik meg előttünk. Hégéso síremlékén találkozunk először a turbánszerű fej köt őt viselő szolgálóleány alakjával, 4 aki szeretettel és közvetlenül, a feszélyezettség minden jele nélkül áll szemben ékszerét nézegető úrnőjével, bizonyítékául annak a meghitt viszonynak, amelyben a görög asszonyok szolgálóikkal állottak. Abban az elzárt világban, amelyben az athéni és általában a görög asszonyok éltek, akiknek legfőbb feladata a szövés-fonás, a gyermekek gondozása, a háztartás ellátása volt, természetes, hogy úrnő és szolgáló között bizalmas, jó viszony fejlődött ki. Tudjuk, hogy szolgálóleányaikat az athéni asszonyok betegségük esetén személyesen ápolták. 5 A Kr. e. IV. század kezdetétől fogva az attikai síremlékek olykor valóságos családi szoborcsoport jellegét veszik föl, melyen a családfő, az úrnő, a gyermek, vagy gyermekek és igen sokszor a szolgálóleány jelennek meg előttünk szorosan összetartozó együttesként. De máskor ismét csak az úrnő és kedvenc szolgálója jelenik meg a síremlékeken, melyeknek készítői mindig eltalálják azt a kísérő motívumot, amivel a két, vagy több alakot szorosabban tudják összefűzni. A feleség hol férjével fog kezet, miközben bensőségesen tekintenek egymásra a házastársak, hol kis gyermekét öleli magához, hol nagyobb, már felnőtt leányával fűzi össze tekintetét; és e csoportokon sokszor ott találjuk a szolgálóleányt is hosszú ruhájában, fején a turbánszerű fejkötővel, hol mint aktív résztvevőjét a reliefen lejátszódó jelenetnek, hol mint annak csöndes szemlélőjét, mindkét esetben azonban ugyanazon szeretettel és bensőséggel kapcsolódva a többi szereplőhöz mint megszokott és kedves családtag. Az a megkapó ezeken a síremlékeken, hogy minden résztvevő nagy természetességgel van ábrázolva és így teljesen híjjával vannak a beállítás erőltetettségének, 4 Gerke: Griechische Plastik. Berlin, 1938S. LVII, LXIX, Taf. 201. Ugyanitt lásd a vonatkozó irodalmat. 5 V. ö. Rodenwaldt: Das Relief bei den Griechen, S. 65. mely az európai művészet hasonló tárgyú képeit, különösen a XVIII—XIX. században olyan banálissá és semmitmondóvá teszi. 6 Ha akár Hégéso, akár a clevelandi úrnő ós szolgálóleány reliefjét, 7 akár Polyxena, 8 Silenis, 9 Ameinokleia, 10 vagy Damasistráté 11 síremlékét nézzük, hogy csak néhány példát említsünk azon síremlékek közül, melyeken szolgálóleány alakjával is találkozunk, a turbánszerű fejkötőt (aqxvöóvri) mindegyiken ott találjuk. Vannak természetesen más emlékek is, melyeken a szereplők egyike sem visel ilyen megkülönböztető ruhadarabot, de ebben az esetben nem is állapítható meg bizonyosan, hogy szolgálók-e a domborművön szereplő nők, és nem rokonok-e, nővérek, unokák vagy mások. Mindenesetre ez a viselet jellemző az attikai síremlékek szolgálóleányaira és azt soha az úrnőn vagy más nőalakon nem találjuk. Mesterünk a fejet teljes alakjában kidolgozta és sehol elhanyagolásnak, vagy elnagyolásnak semmi jelét sem találjuk; így bizonyos, hogy a fej olyan síremlékhez tartozott, melynek alakjai mint csaknem egészen kifaragott szobrok kerültek az architektonikus keretül szolgáló fülkébe. Tudjuk, hogy a IV. század első évtizedétől kezdve az addig lapos vagy magas reliefként kidolgozott alakok valóságos szobrokká duzzadnak, számukra megmélyítik a keretet, mely egyszerre fülkévé válik. 12 6 A fej nem portiészerű. Az attikai és athéni síremlékek hosszú sorában nem találunk egyetlen valódi portréként felfogható ábrázolást sem. Az alakok mind a Kr. e. V—IV. század tipikus arcvonásait viselik, így e fej is. 7 Diepolder: Die attischen Grabreliefs, Berlin, 1931. S. 32, Abb. 7. 8 L. Rodenwaldt, id. m. S. 65, Abb. 74. 9 L. Diepolder, id. m. S. 42, Taf. 37. 10 L. Diepolder, id. m. S. 44, Taf. 41. 11 L. Rodenwaldt, id. m. S. 65, Abb. 75. 12 Az attikai síremlékeknek ezt a stílusváltozását szépen foglalta össze Rodenwaldt, id. m. „Attische Grabreliefs" című fejezetében (S. 60—67.), valamint Diepolder, id. m. „Das 4. Jahrhundert" fejezetében (S. 29. skv.). — A fejlődés végét különben Aristonautes, valamint Pamphile és Demetria síremlékei jelzik, amelyek fülkében elhelyezett valóságos szobrok. (L. Rodenwaldt, id. m. Abb. 78—79.) — A mi leányfejünk ezeknél korábbi időből való, a Kr. e. 39Ó—380 körüli évekből.
