Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)
Csánky Miklós: A bártfai Madonna-kép
A kassai kölcsönzésekhez hasonló esetre találunk még az 1478-ban felszentelt szepeshelyi főoltár 42 egyik tábláján. A Schongauer-metszetkölcsönzésről ismert Keresztvitel-jelenete és a bécsi Albertinában őrzött tusrajz, az ú. n. RodriguesKeresztvitel között a kapcsolat félreismerhetetlen (46—47. kép). Nemcsak a kereszt alatt roskadozó Krisztus alakja rokon, hanem jobbra a Megváltót arcul ütő katona egyenesen a rajzról látszik kimásoltnak. Érdekes, hogy a rajz szerzőjének a znaimi oltár faragómesterét tartják, akit már Benesch a Worcestermester tanítványának gondolt. A kassai Passió-jelenet mintája és a nagy szárnyak keletkezése között eltelt négy évtized művészi alakulásából, úgy látszik, az egyik vezetőszerep a mi bártfa-krakói mesterünknek juthatott. Az előző évtizedek termelése Kassán — a megismétlődő pusztítások következtében — ugyanis minden nyom nélkül maradt és az így támadt hézagot már a múltban egyelőre azokkal az emlékekkel töltöttem ki, 43 melyek időben és stílusban egyaránt előzményeknek tekinthetők és a Kassa és Krakó közötti gazdasági és kulturális áramlatok útvonalába esnek. Ezek pedig a bártfai függőkép és a vele együtt fentebb felsorolt krakói emlékcsoport, az ottani dominikánus-sorozat és a sárosmegyei Radácsról származó oltárszárny Szent Anna és Joachim legendáját ábrázoló négy képe, a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan, a német Délnyugatról megindult áramlatok stílusformáló szerepével még a régi magyar Felvidék nyugati felének néhány ritka emlékét kell összefüggésbe hozni, úgymint a jánosréti Passió-sorozatot, a mosóci oltárt és az aranyosmaróti mártíromság-képeket. A kompozicionális és stílusbeli rokonságok sokszor tulajdoníthatók a korai német rézmetszés közvetítésének. Az új műfaj egyes lapjai a festői törekvésekhez hasonlóan ugyancsak a Felső-Rajna és a sváb tavak vidékéről indulnak el távoli hódító útjaikra. A krakói mester művészetében számtalan jelét láttuk a felsőnémet rézmetszés stílusközvetítő szerepének. Egy közvetlen kölcsönzés a Játékkártyák mesterére (L. 1.), az esetleges távolabbi inspirációk már szintén említett esetei az E. S. mesterre (L. 146) és egy baseli metszetre (L. I., 161, 14) szorítkoznak. De általában a táj felépítésének és alakulatainak elemei (várak, fák, növények, kövek, sziklák, szakadékok), a jelenetek felfogása, az alakok viselete sokszor magán hordozza a felsőnémet grafika jegyeit. Az összevetések tovább folytathatók. A stílus távoli gyökereire utalhat a waweli szárnyasoltáron Szent Pál megtérésének csoportja a Mária halála-mester nagyszerű lovasainak viszonylatában (L. 6). Ezen a csata-kompozíción Benesch a Worcester-mester közelségét érezte. 44 Az augustinus-ciklus Krisztus kigúnyolása-képén feltűnő a csoport térbeállításával szemben a távlatellenes padozat, melynek mintáját az ú. n. 42 Valamennyi képét és azok művészi kapcsolatait legutóbb Csánky Dénes ismertette az Évkönyvek VIII. kötetében (12. és a k. o.). 43 A szepesi és sárosi táblaképfestészet stb. i. m. 39—40. o. 44 Oesterreichische Handzeichnungen stb. i. m. 21. o.
