Csánky Dénes szerk.: Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum Évkönyvei 10. 1940 (Budapest, 1941)

Csánky Miklós: A bártfai Madonna-kép

mabb árnyalataiban mutatkozik. Ezeknek az új törekvéseknek a közös nevezője a boroszlói Szent Borbála-oltár mesterének iskolája, amelynek az 1460-as évekre eső emlékei a krakói mester művészetével azonos stílusfokon állanak. Elsősorban a Minutoli-gyüjteményből származó tábla a boroszlói Iparművészeti Múzeumban:

30 egy meghitt gótikus interieurben festett Madonna-kompozíció angyalokkal (7. kép), szemléltető utalást ad a krakói mester művészetének alapvető sajátságaira. Éppen ezen a képen találjuk meg azt a női típust, amely a krakói mester szüzeit annyira jellemzi. Telt, húsos formákat fest, hosszú, zsidós orrot, széles homlokot, fehérükben ülő nagy szemeket, a szemöldöknek vékony íves vonalat. Oldalról hosszú hajfonatok hullámzanak, a kezek finom gesztusai eleven megfigyeléseket tételeznek fel. A világos színezet a természetes árnyalatok kifejezésére törekszik. A bártfai és krakói képeken a rózsás testszínt lilás-szürke árnyékok váltják fel. De közös mindenekelőtt a tér új felfogása, a köbös testiség is. Ezért érdeklik a krakói mestert a súlyos köpenyek rokon redőzése, a gazdag szövésű brokátok és a távlati problémák. Az interieurök gótikus ablakaiból (pl. az augustinus-sorozat jelenetein) éppúgy messzi kilátás nyílik a hegyes, dombos tájra, várakra és városokra, mint a boroszlói képen. A belső térbe hasonló hétköznapi tárgyak (gyertyatartó, pohár, edény, könyv stb.) és felszerelések visznek barátságos hangulatot. Ennek a stílusfázisnak sziléziai rokonemléke még az ú. n. Wartenberg-oltár 1468-ból (különösen a külső képek Angyali üdvözlete) a boroszlói dómban. A krakói mester különös szeretettel és mesébe illő fantáziával mélyed el az új tájábrázolásban. A táj térbeli viszonyai még kezdetlegesek és elemei a rózsaszínű várak, kastélyok kis tornyokkal, tarka tetőkkel, a kapukban és ablakokban megjelenő emberekkel, a facsoportok, az előtérben elszórt nagy kövek és aránytalanul kicsiny fák még jelképes formákban fejezik ki rendeltetésüket. Mély távlat nyílik a jelenetek színpadára, a hegyes-dombos tájra, melyet folyó vagy kis patak, utak és hidak szelnek keresztül-kasul. A magas horizontra pedig a felhős kék vagy a csillagos sötét ég borul. Ennek a természetábrázolásnak sziléziai párhuzamára a Borbálaoltárral rokon heidaui képeket és az 1466. évi nagy liegnitzi táblákat (valamennyi a boroszlói Szépművészeti Múzeumban) idézhetjük. A sokszor ismételt frázisok, az előtér kockás padozata vagy szétszórt dekoratív növényei és virágai, a mondatszalagok alkalmazása, a köriratos keretezés, az indadíszes aranyozású háttér is a közös művészi eredetre jellemzőek, melyet egyrészről tehát a boroszlói Borbálamester és iskolája jelentett. Másrészt ugyanis az alsóausztriai festészet vonja magára a figyelmet a század ötödik és hatodik évtizedében. Még a második negyedben Hans von Tübingen iskolája mellett Kari Oettinger egy másik, konzervatívabb művészi irányzatot is felfedezett,

31 a bécsi Szent István-templomban álló 1447. évi Frigyes-oltár mű30 H. Kohlhaussen: Schlesischer Kulturspiegel. Breslau, 1935. 54. o. — Ernst Günter Troche: Schlesische Quellen zur altniederländischen Malerei. Pantheon, 1938. 128—129. o 31 Der Meister des Friedrichs-Altars von 1447. Jahrbuch der preussischen Kunstsammlungen, 1937. 227—240. o. — Hans von Tübingen und seine Schule. Berlin, 1938. 111. o